A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése

Prof. Dr. Sepsi Enikő

Rektor

Prof. Dr. Sepsi Enikő 2010 és 2019 között a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja volt, 2012-től 2023-ig a KRE BTK Művészettudományi és Szabadbölcsészet Intézetének alapító vezetője, a Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégium és a Károli Könyvműhely alapító igazgatója. Az ELTE-n magyar-francia szakon 1993-ban végzett, doktori tanulmányait 1996 és 2000 között a Sorbonne-on, a párizsi École Normale Supérieure-ön és az ELTE Irodalomtudományi Doktori Programjában folytatta. Szakterülete a modern és kortárs francia és magyar költészet, a színháztudomány, fordítástudomány, vallástudomány. A professzort 2010-ben a francia miniszterelnök az Akadémia Pálmák Lovagi fokozatával tüntette ki, 2022-ben pedig megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét is. Novák Katalin köztársasági elnök 2023. szeptember 6-i hatállyal a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának nevezte ki.

E-mail: rektor@szfe.hu

Szakmai önéletrajz: Prof. Dr. Sepsi Enikő

Dr. Antal Zsolt

Oktatási és tudományos rektorhelyettes
Intézetvezető, Németh Antal Drámaelméleti Intézet

Antal Zsolt 1972-ben született Gyöngyösön. Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte történelem tanár szakon, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában Bihari Mihály témavezetésével. PhD fokozatát 2011-ben Közszolgálati média Európában, az állami feladatvállalás koncepciói a tájékoztatásban című disszertációjával summa cum laude minősítéssel szerezte.

Húsz éve dolgozik a hazai felsőoktatásban. 2000-2016 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének oktatója, 2016-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktatói, szakfelelősi, képzés- és oktatásfejlesztési és kutatási feladatokat végzett vezetői beosztásban. 2019-től az Államtudományi és Nemzetközi Kar társadalmi kommunikáció tanszékének egyetemi docense.

2010-től hét éven át a fiatalok tehetséggondozását felkaroló Dél-alföldi Talentum Akadémia oktatási programvezetője. A Szeged-Csanádi Egyházmegye médiumainak igazgatója és felelős szerkesztője. Számos publikáció és kiadvány szerzője, szerkesztője, főszerkesztője, televíziós produkciók felelős szerkesztője és producere. 2020-tól az SZFE Németh Antal Drámaelméleti Intézetének vezetője, 2022-től az SZFE oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese.

E-mail: antal.zsolt@szfe.hu

Dr. Vecsernyés János

Mozgóképművészeti rektorhelyettes
Intézetvezető, Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet

Dr. Vecsernyés János operatőr, rendező, tagja a Magyar Operatőrök Társaságának és a Magyar Sajtópáholynak, 1959-ben született Szegeden. 1977-1980 között a Magyar Televízió segédoperatőre volt. 1985-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán operatőr szakon. 1985-1990 között a Magyar Televízió operatőre volt. 1991 óta szabadúszó operatőr, rendező. 1999-ben elnyerte a Magyar Filmszemle különdíját, 2008-ban rendezői munkájának elismeréseként Balázs Béla-díjjal tüntették ki. 2000 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, 2010 óta adjunktusa. 2022-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem mozgóképművészeti rektorhelyettese és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet intézetvezetője.

E-mail: vecsernyes.janos@szfe.hu

Dr. Herczeg Tamás

Intézetvezető, Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet

Dr. Herczeg Tamás Bánffy-díjas kulturális menedzser, színházrendező, a Szegedi Tudomány Egyetem Bartók Béla Művészeti Karának címzetes főiskolai docense, az SZFE egyetemi docense. Színházvezetői és művészeti tevékenysége mellett színházelméleti kérdésekkel is foglalkozik. Szakterülete a művészeti menedzsment, művészeti intézmény-irányítás, a kulturális marketing. A színházi intézményrendszer struktúráinak valamennyi területén – prózai és zenés színház, egy-, vagy többtagozatú intézmény, repertoár-, vagy befogadó színház, a nyári fesztiválok és a független szcéna működése – gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik. A művészeti irányítás mellett alkotóként, kreatív producerként és rendezőként is vállal feladatokat. Szakmai pályafutásának legfontosabb állomása az ország legnagyobb befogadóképességű előadóművészeti játszóhelye, a Szegedi Szabadtéri Játékok. Alapdiplomáját az SZTE pedagógia szakán szerezte, 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógus szakán diplomázott, 2012-ben doktori fokozatot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett, majd ugyanitt színházrendező diplomát vehetett át. 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 2022. július 1-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének intézetvezetője.

E-mail: herczeg.tamas@szfe.hu

Mádi Zoltán

Gazdasági főigazgató

E-mail: madi.zoltan@szfe.hu