Online megnézhető, több mint hét órán át: Madách Projekt a Médiaklikk.hu-n

A Madách Projekt 2023 az év egyik legfontosabb nemzetközi felsőoktatási kulturális eseménye volt, mely alkalommal egy közös nagyprodukció keretében, négy kontinens tizenegy országának színművészet szakos hallgatói bemutták Madách Imre legismertebb alkotását, Az ember tragédiáját. A produkció a Színházi Olimpia programjának részeként valósult meg. Nézze meg a teljes előadást és a projekt kapcsán készült "Összehullni, szétsietni" című dokumentumfilmet.
Kattintson a csempékre

A produkció, résztvevő egyetemek

Produkciók és a résztvevő országok, egyetemek.

Madách Szimpózium

A június 12-én a nyitott Madách Szimpózium keretében az Eiffel műhelyházban valamennyi résztvevő ország külön-külön mutatta be a rá vonatkozó színt, mely a hazai érdeklődők számára a kivételes színházi élmény mellett a közös gondolkodás, a műről zajló nyitott párbeszédbe való bekapcsolódás lehetőségét is kínálta.
Tovább Tovább
Madách Szimpózium

Résztvevő egyetemek

Közel 200 külföldi hallgató vett részt a projektben, nézze meg mely egyetemekről.
Tovább Tovább
Résztvevő egyetemek

Madách Projekt - az előadás

Az egyetemek által létrehozott produkciókat követően Vidnyánszky Attila egy műhely keretében egységes előadássá rendezte a diákok által kidolgozott színeket. A több mint kétszáz résztvevő közös munkájának gyümölcseként összeállt produkció bemutatója 2023. június 23-án volt a Hajógyári-szigeten. Nézze meg az előadást!
Megnézem Megnézem
Madách Projekt - az előadás

10. Nemzetközi Színházi Olimpia

A Madách Projekt a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében valósult meg. Tovább a Színházi Olimpia weboldalára.
Tovább Tovább
10. Nemzetközi Színházi Olimpia
Madách

Hírek

Több betöltése Több betöltése

A Madách Projekt 2023 Magyarország

A Madách Projekt 2023 az év egyik legkiemelkedőbb nemzetközi felsőoktatási kulturális eseménye, mely alkalommal egy közös nagyprodukció keretében, négy kontinens tizenegy országának színművészet szakos hallgatói bemutatják Madách Imre legismertebb alkotását, Az ember tragédiáját. A produkció a Színházi Olimpia programjának részeként valósul meg.

Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából egyedülálló nemzetközi színházi produkció valósul meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Madách Projekt 2023 a Színházi Olimpia egyik kiemelt programja, amely során tizenegy ország színművészeti egyetemeiről érkeznek hallgatók Budapestre, hogy saját feldolgozásukban bemutassák Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának valamely színét. A Vidnyánszky Attila által életre hívott projektben a dráma tizenöt színét egy-egy ország színművészet szakos hallgatói adják majd elő saját anyanyelvükön, saját rendezésben, az általuk megálmodott díszletben.

A dráma tizenöt színe közül három – a második (A paradicsom), a harmadik és a tizenötödik szín (Pálmafás vidék) – Magyarországon marad, ezeket a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári színművész hallgatói adják elő. A Menny színt a lengyel Warszawska Szkola Filmowa, Egyiptomot az egyiptomi Academy of Arts, Athént a görög Drama School of the Athens Conservatoire, Rómát az olaszországi Centro Teatro Attivo, Konstantinápolyt a törökországi Istanbul Aydin University, Drama and Acting, a két Prága, valamint a Kietlen havas táj színt a romániai National University of Theatre and Film “Il Caragiale” egyetem, Párizst a franciaországi EICAR The International Film and Television School, Londont a brit The Liverpool Institute for Performing Arts, a Falansztert a georgiai Shota Rustaveli Theatre and Film State University of Georgia, az Űr színét a kanadai York University hallgatói viszik színpadra. A csoportok június elején érkeznek az országba, és az Eiffel Műhelyházban elkezdődnek a próbák.

A június 12-én 10:00-kor, a nyitott Madách Szimpózium keretében az Eiffel műhelyházban valamennyi résztvevő ország külön-külön bemutatja a rá vonatkozó színt, mely a hazai érdeklődők számára a kivételes színházi élmény mellett a közös gondolkodás, a műről zajló nyitott párbeszédbe való bekapcsolódás lehetőségét is kínálja. Az egyetemek által létrehozott produkciókat követően Vidnyánszky Attila egy műhely keretében egységes előadássá rendezi a diákok által kidolgozott színeket. A több mint kétszáz résztvevő közös munkájának gyümölcseként összeállt produkció bemutatója június 23-án lesz a Hajógyári-szigeten.

A projekt egy páratlan kulturális misszió, hiszen négy kontinens fiatal egyetemistái a magyar irodalom egyik remekművével, Madách emberiségkölteményével foglalkoznak hónapokon át, hogy saját színházi gondolkodásmódjuk szerint, saját kultúrájuk szűrőjén át mutassák be azt a magyarországi közönség előtt, gazdagítva egyben a Madách-mű nemzetközi recepciótörténetét is.

A találkozás és a közös munka mind a hazai, mind a külföldi hallgatók számára életre szóló élményt jelent majd, a közönség pedig mindamellett, hogy az eddigieknél egy összetettebb perspektívából szemlélheti a művet, betekintést nyerhet a nemzetközi színházi felsőoktatás jelenébe is.

A Madách Projekt 2023 a Színház- és Filmművészeti Egyetem mindenkori működésének egyik legnagyobb szabású produkciója, mely az egyetem nemzetközi nyitását, a kapcsolatok és a szakmai lehetőségek folyamatos bővülését egyaránt jelzi.

A programokra az Egyetem szeretettel várja a színház iránt érdeklődő nagyközönséget. Részletes információk hamarosan az egyetem honlapján a www.szfe.hu címen olvashatók.

A szervező intézmény a programváltoztatás jogát fenntartja.

Madách Imre - Az ember tragédiája - színek

Az ember tragédiája a világirodalom legértékesebb filozófiai költeményének egyike.

Madách-bicentenárium a X. Nemzetközi Színházi Olimpián

2023 júniusában a Magyarországon megrendezett Színházi Olimpia  kiemelt eseménye a Madách-bicentenárium megünneplése, melynek középpontjában Az ember tragédiájának kortárs színrevitele áll. A Nemzeti Színház igazgató-főrendezője, Vidnyánszky Attila a világ minden tájáról idesereglő művészjelölteket szólítja meg, egy-egy történelmi szín új szempontú megformálására kérve fel őket. A Nemzeti Színház művészeti folyóiratának, a Szcenáriumnak a szerkesztői ebben a válogatásban olyan írásokat ajánlanak olvasásra, melyek a Tragédia világirodalmi rangját, 20. és 21. századi megítélésének és újra értelmezésének kérdéskörét járják körül. A 2021-es  MITEM egyik fénypontját, a világhírű színházi alkotó, Silviu Purcărete Tragédia-interpretációja jelentette. Az akkori rendezés filozófiai hátterét az összeállításban rangos színházi szakemberek méltatják.