A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.
A brutalista egy magyar zsidó származású építészről szól, aki a II. világháború után kivándorol Amerikába, hogy ott csináljon meg a szerencséjét. Az amerikai–angol–magyar koprodukcióban készült filmeposz az idei Oscar-díj egyik nagy esélyese, összesen 10 kategóriában jelölték.
Adrien Brody és Felicity Jones A brutalista című filmben
A nagyrészt Magyarországon forgatott filmben, melynek a magyar felmenőkkel rendelkező Adrien Brody az egyik főszereplője, felbukkan többek között a csepeli kikötő, Sóskút, a tóalmási kastély és a Semmelweis Egyetem Elméleti Tömbje is.
Az idei Oscar-átadóra magyar idő szerint március 3-án éjjel 1 órai kezdettel kerül sor.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.
A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.
A legjobb kisjátékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb tévéfilm, valamint a legjobb elsőfilmes rendező különdíját is a Színház- és Filmművészeti Egyetem alkotói kapták az 5. MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.