Csehov vizsga az SZFE-n
2023 november 20., hétfő 14:40.
Fejes Szabolcs Vidnyánszky Attila növendéke, harmadéves prózai színházrendező hallgató újra Csehovot rendez, kicsit másképp. A Fekete barát próbafolyamatáról Fejes Szabolccsal beszélgettünk.
Miért újra Csehov? Véletlen, vagy valamiért Csehov, esetleg ez a bizonyos elbeszélés a szíved csücske? S ha igen, miért?
Különösebb megfontolás nem volt bennem azzal kapcsolatban, hogy megint Csehov, nincs ebben valódi rendező elv. Olyan értelemben Csehovon belül ez nagy ugrás, hogy a tavalyi vizsgarendezésem, a Platonov, az első írott drámája, ez (A fekete barát) pedig az utolsó novellái közé tartozik, amelyet már élete végén, betegsége alatt írt. A Platonovban a szerelemről igyekeztem beszélni, a fiatal Csehovot is inkább ezek a kérdések foglalkoztatták. Ezzel szemben az idősödő Csehov inkább arról beszél, hogy milyen az élethez való viszonyunk, milyen feladataink vannak, illetve, hogy milyen értelemben felelünk a körülöttünk lévő világért. Talán az elmúlt egy évben én is kicsit értem a témáim tekintetében. Az előző vizsgánál megkötés volt, hogy a realista színjátszás szabályait kell szem előtt tartani, de idén szabad kezet kaptunk, és ilyen értelemben A fekete barát sokkal több absztrakcióra ad lehetőséget, mint a Platonov. Ez az anyag azért is izgalmas, mert egész konkrétan foglalkozik azzal, hogy mi az a bizonyos odaát, ami mostanában bennem is sok kérdést vetett fel.
Miért te adaptáltad a szöveget?
A szöveg átdolgozásának kezdeti szakaszában együtt dolgoztam egy dramaturg hallgatóval, Szalánczi Ágotával, akitől nagyon sok segítséget kaptam. Azt még nekem is tanulnom kell, hogy a gyakorlatban hogyan kell jól együtt alkotni, és kiengedni több mindent a kezemből. Ebben még sokat kell fejlődnöm, és nagyon hálás vagyok, hogy akikkel együtt dolgozom, ezt nagyon türelmesen kezelik.
Milyen volt dolgozni a szöveggel?
Először ijesztő, azután nehéz, később viszont nagyon jó. Sosem adaptáltam még szöveget, és nem is tartom magam jó írónak. Relatív hosszú út volt rájönnöm, hogy sok szövegelem van, amit egy az egyben át tudok emelni az eredeti novellából. Ezért sokszor olyan érzésem volt, hogy nem is írok, hanem inkább montázsolok, és az üres részeket töltöm ki. Nagyjából fele-fele arányban van benne eredeti és saját szöveg. Ami nekem dilemmát okozott, az az, hogy a szöveget a maga korában tartsam-e meg, vagy aktualizáljam. Ezt végül úgy oldottam fel, hogy inkább megkerestem a saját világát, amely megint új szabályokat szül, amiket utána persze szigorúan be kell tartani az egész szövegben.
Hogyan választottad ki a színészeidet? Prózai színművész hallgatók helyett zenés színművész hallgatókat választottál. Miért?
Ezt a döntést nem teljesen én hoztam meg, hanem az osztályfőnököm, de örültem neki, mert már tavaly a Madách-projektben is dolgoztam velük az utolsó színen. Jelenlegi vízióm szerint egyébként sok zenés elem lesz az előadásban, ahol alapozok a színészek hangszeres és énektechnikai tudására. Egyébként a fekete barát motívumát Csehov is mindig egy dallamhoz köti, tehát az egész műnek alapból is van egy zeneisége.
Ki tervezte a díszletet?
Magát a díszlet világát én álmodtam meg, de a végleges díszletterveket Huszár Eszter tervező állította össze, aki amellett, hogy látványtervező, okleveles építészmérnök is. Bár ahogy említettem, az együtt alkotást még tanulnom kell. Mindenképp szerettem volna egy látványtervezőt is bevonni, és Eszter nagyon sok olyan részletet tett hozzá az alapötlethez, amivel tűzre tette a díszletet. A díszletnek volt néhány meghatározóbb irányvonala. A novellában elhangzik, hogy a kert – amely a darab központi helyszíne – rózsái a fekete, a fehér és a szürke árnyalataiban pompáztak. Amikor ezt a részt elolvastam, tudtam, hogy mindenképp monokróm díszletben szeretnék gondolkodni. A másik meghatározó szempont az volt, hogy a fekete barát jelenléte az első pillanattól kezdve érezhető legyen, lássa a néző, hogy végig a háttérben sunnyog – ehhez használom ezeket a plexifalakat, amelyek némileg áttetszőek. Az utolsó fontos motívum pedig a kert fái, amelyek a novella szerint katonás sorban álltak, ami egyfajta ellentmondás is, hisz’ a szabadon burjánzó természetet próbálja meg az ember korlátok közé szorítani. Ezt próbáltam képbe önteni a fellógatott fákkal, azok tükrös leveleivel, amelyek a darab végére lehullanak, ahogy szépen elrohad ez az igába fogott természet.
Mikor és hol lesz a bemutató?
A bemutató az Operettszínházban lesz, a Raktárszínházban. A házi főpróba január 8-án, a premier január 10-én, és játsszuk még 11-én és 12-én is.
Mesélj kérlek a darabról!
A darab röviden arról szól, hogy van egy egyetemista, Kovrin, aki filozófiát és lélektant tanul Moszkvában, emellett pedig tanít az egyetemen is. A szakmájában tökéletes akar lenni, kicsit túlhajszolja magát, az idegösszeomlás szélére kerül, és ezért elutazik régi családi ismerőseihez vidékre, hogy kipihenje magát. Itt is megrögzötten próbál tovább dolgozni, és a munkája során eszébe jut egy történet egy fekete barátról, aki ezerévenként megjelenik a kiváltságosoknak. Az a legkülönösebb ebben a történetben, hogy nem tudja felidézni, hol hallotta. A fordulat akkor jön el, amikor Kovrinnak is megjelenik a barát, és bár pontosan tudja, hogy csak képzeletének szüleménye, nem zavarja, mert olyan dolgokat mond neki, amelyek munkára inspirálják. Megszereti a barát jelenlétét, annak tudatában is, hogy az őrület felé zakatol. A barát jelenlétében élete legproduktívabb félévét tölti, megházasodik, otthagyja a vidéki életet, csak azt nem veszi észre, hogy körülötte mindenki szenved, és a lángolásának olyan komoly ára van, amit a hozzá közel állóknak kell megfizetniük. A cél előtt, amikor már elérné a szakmai életpálya csúcsát, és önálló tanszéket kaphatna, kiderül, hogy ténylegesen megőrült. Elkezdik kezelni, amiért nagyon haragszik a világra, mert úgy érzi, ezzel elvették a kreativitását. A dráma fő kérdése az, hogy valóban vannak-e közöttünk kiváltságosok, akiknek többet lehet, mint az átlag embereknek, és ha ezt képzeljük magunkról, annak milyen ára van – illetve, hogy ezt az árat megengedhetjük-e magunknak.
Miért fontos ez neked?
Persze ennek van személyes indíttatása is. Amikor benne vagyok egy munkafolyamatban, akkor előszeretettel bolondulok bele én is abba a gondolatba, hogy csak ez a világ van, semmi és senki nem számít körülöttem, csak amin épp dolgozom. Ez a novella nagyon jó példázata annak, hogy ez egy hibás működés, és észre kell venni, hogy nem ezek az igazán fontos dolgok. Jó alkotónak lenni elsősorban azt jelenti: jó embernek lenni. Részemről is téves eszme volt sokáig, hogy a színházban az a nagyszerű, ha itt mindenki feláldozza magát kicsit egy nagyobb cél, mondjuk egy előadás érdekében. Ennek a darabnak kapcsán értettem meg, hogy ez nem feltétlenül működik így, és elsősorban – a lehetőségekhez mérten persze – a körülötted lévő emberekért vagy felelős. Ez az, amit Kovrin nem vesz észre. A másik mondanivaló számomra, hogy jó alkotó csak az lehet, aki magával is harmóniában van, és bár meg tudja élni a mélységet, de felismeri, hogy ez egy ponton túl már nem produktív. Kovrin is azt rontja el, hogy beleszeret az őrület állapotába, és inspirálónak találja. Valóban lehet inspiráló, de ki kell tudni jönni belőle, hogy utána objektíven lehessen beszélni róla. Ez az a határvonal, amit egy alkotónak meg kell találnia anélkül, hogy átlépné.
Egyéb hírek
Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya
,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.
Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
Kálloy Molnár Péterre emlékezünk
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
