Nemrégiben Indiában barangolhattunk Balázs Gézával, ezúttal pedig egy másik rejtélyes és izgalmas helyszínre kalauzol el bennünket: a Húsvét-szigetre. A holland tengerész, Jakob Roggeveen vezetésével érkező európaiak találkozása a helyi Rapa Nui néppel 1722-ben nem csupán tragédiát hozott, hanem beavat minket egy egészen különleges kultúrába és történelembe. Most Balázs Géza professzor vezetésével mélyebben bepillantunk a Húsvét-sziget misztikus világába, feltárva a sziget rejtélyeit, valamint a moai szobrok történetét.
A Húsvét-sziget talán a világ legtávolabbi pontján helyezkedik el, történelme pedig tele van rejtélyekkel. Hogyan jutottál el oda, és mi motivált téged ehhez az utazáshoz?
Valóban, mintha a világ végén lenne, a helyiek a világ köldökeként emlegetik. A Csendes-óceán déli régiójában található, mérsékelt égövű terület, egész évben tizenöt-húsz fok körül van a hőmérséklet, állandóan erős szél fúj, az óceán hatalmas hullámokat vet. Engem is érdekelt a hely misztikuma, ezért igyekeztem számos forrásból információkat gyűjteni róla. Vitathatatlan tény, hogy ha a szigeten lévő monumentális kőszobrok nem léteznének, senki sem tudná, hol van, senkit sem érdekelne, sőt talán nevét se tudnánk a szigetnek. De a kőszobrok léteznek, számos titkot rejtenek, amire természetesen kíváncsiak vagyunk. A sziget első felfedezői 1722-ben húsvét napján léptek először a partjaira – innen kapta a nevét. 1774-ben Cook kapitány is odavetődött. Már a 20. században kutatott itt Thor Heyerdahl és Eric von Däniken is. A legközelebbi szigetek 2000–3000, vagy például Chile (ahová ma tartozik) 3600 kilométerre fekszik tőle. Chiléből repülővel lehet eljutni a szigetre. Szerencsém volt, mert sikerült megfizethetőbb jegyet foglalnom hat hónappal az utazás előtt, a szeptemberi, turistaszezonon kívüli időszakban. Kényelmesebb is a szigetet bejárni, ha nincs annyi turista. A körülbelül 7 ezer helyi lakosra komoly terhet ró az évi körülbelül 100 ezer turista, ennek következtében ma már korlátozzák a szigetre érkezők számát, pedig a turizmusból élnek. Föl sem engednek szállni a gépre, ha nincs szállásfoglalás, a szigetre való belépéskor pedig azonnal ki kell fizetni a látogatási díjat.
Feltételezem a 18. században még nem volt kopár a sziget, mint napjainkban, hiszen az ellehetetlenítette volna az életet.
A 18. században már kopár volt. A kutatók bizonyítékot találtak rá, hogy a megtelepedéskor, valamikor időszámításunk kezdetén a szigeten paradicsomi állapotok uralkodtak pálmafákkal, madarakkal. A fákat azonban kitermelték tüzelőnek, új fák nem nőttek, a madarak elköltöztek, nem tudtak hajókat építeni, pedig hajósnép voltak, ezután már nem tudtak halászni sem, a sziget foglyaivá váltak. A későbbi faültetések ellenére a sziget ma is kopár. Egyetlen település található rajta. A híres kőszobrok körben sorakoznak a parton, ezeket kis terepjáróval, kerékpárral vagy gyalog lehet megközelíteni.
Honnan volt alapanyag a szobrokhoz?
A sziget három csúcsán egy-egy kialudt vulkán található. Az egyik kőzeteiből készültek a szobrok, a moaik. A sziget nem nagy, kb. 20 x 15 km kiterjedésű, tehát akár egy nap alatt is kényelmesen bejárható. Ami máig megfejtetlen, hogyan lehetett ekkora óriási kőtömböket ló és mindenféle egyéb teherbíró állat segítsége nélkül a sziget minden részébe eljuttatni. Vannak elméletek, hogy ezeket a több tonnás szobrokat hogyan mozgathatták, de egyik sem ad minden kétséget kizáró magyarázatot. Hason, háton nem csúsztathatták, valószínűleg billegtetve lépegették – több kilométeren át. A ledőlt (ledöntött) szobrok egy részét restaurálták, ezekhez ma már daruk segítségét kellett igénybe venni.
Mire szolgáltak a szobrok? Hogy állnak a jelenlegi történeti kutatások?
A nagy kérdés valóban ez: miért állították ezeket a szobrokat, és vajon miért épp a tengernek háttal? Ennek bizonyosan van üzenete, csak mi nem tudjuk, hogy mi. Védelem a tengertől? Ha nem tudunk valamit megfejteni, könnyen rámondjuk: szakrális célból. Persze lehet, mert a szobrok mindig szimbólumok, tehát van jelentésük. Lehet, hogy ismeretlen erőktől kívánták védeni a szigetlakókat – ebben van szakralitás. Oka lehet annak, hogy a sziget partjain állnak, rendszerint csoportosan, háttal a tengernek. Igaz, van egyetlenegy szoborcsoport, beljebb, a szigeten, az viszont szembenéz a tengerrel. Semmi sem egyértelmű. Lehet, hogy az ősök tisztelete, talán szimbolikus sírok, valamilyen nemzetségi szimbólum, vagy az is lehet, hogy valami egészen egyszerű gyakorlati ok áll mögöttük. A csendes-óceáni térségben sok ezer sziget van, máshol is előfordulnak titokzatos kőkultúrák, egy helyen például leírták a Yap-szigeteken „kőpénz” jelenségét. Minden családnak volt egy különböző nagyságú kerek köve, amely a vagyon nagyságát jelezte. Az én elképzelésem, hogy ilyesféle ok, vagyis a vagyon jelképe is lehetett a szoborállítás mögött. Egy szerző egyetemi hallgatóinak álláspontját is leírta: szerintük annyira nem volt mivel foglalkozniuk, hogy pusztán „szórakozásból” faragták, szállították, állították fel a szobrokat. Tény, hogy valamiféle, az emberi kultúrákat nagyon jellemző „halmozás” is állhat a szoborgyártás mögött. Eddig 887 szobrot számoltak össze, ezek egy része van felállítva, másik részük ledöntve, harmadik részük részben-egészben kifaragva a vulkán oldalában. A szobrok három részből állnak: középen van a szobor (moai), egyesek fején koronaféleség (pukaó), és egy ahunak nevezett talpazaton állnak. A szobroknak három fő típusa van: görgetegfej, hasán a kezét összefogó törzsszobor és négyszögletes, emberforma oszlop. A három elkülöníthető szoborstílus talán három korszakot vagy három nemzetséget tükröz. A szobrok mind férfiakat ábrázolnak. A törzsszobrok engem a kolumbiai San Augistín sírszobraira emlékeztetnek, azok meg ázsiai törzsszobrokra, de az összefüggés nem világos.
Egyes szobrok egészben állnak, viszonylag sok szobor viszont kettétörve fekszik a földön. Vajon miért?
A felfedezéskor még álltak, azután ledöntötték őket, jó részük kettétört. Talán azért, mert dühösek lettek rájuk, mert nem védték meg őket. Talán valamiféle testvérháború okán, erre más jelek is utalnak. Figyelemreméltó, hogy egy ekkora nem túl nagy szigeten véres testvérháború törtetett ki, talán a túlszaporodás, az éhínség vagy más okozta; egyes feltételezések szerint még a kannibalizmus is felüthette a fejét. A szobrok egy részét visszaállították. Aki ellátogat a szigetre, nem tudja kivonni magát az alól, hogy hosszan elgondolkodjon, miért is születhettek a szobrok, ugyanis árad belőlük valami üzenet; érezni lehet, hogy a válasz ott van, csak valakinek meg kellene értenie.
Van a szobroknak tekintetük?
Szeme mindegyik szobornak van, egy üres üreg. Egynek sikerült a szemét helyreállítani, fehér festék- és kagylómaradványokból, és lett tekintete. Felfelé néz az égre. Nehéz nem a szakralitást látni benne.
Az ott élők mit tudnak a történelmükről?
Az őslakosok sorsa megpecsételődött a fölfedezésükkor. Betegségek, rabszolgaság áldozatai lettek. Pár ember persze ma is számontartja rapanui, azaz ősi húsvét-szigeti származását. A Húsvét-szigeten ma leginkább chilei származásúak élnek, spanyolul beszélnek és katolikusok. A templomban spanyolul folyik a mise, de rapanui nyelvben feliratozva éneklik a Rapanui Máriát. A rapanui nyelvet kutatták, polinéznek gondolják. Sziklarajzaik (petroglifáik) vannak, főleg állatmotívumokkal, halakkal, madarakkal. Létezett egy sajátos madárkultuszuk, talán irigyelték a madarakat, hogy ők szabadok, el tudnak menni a szigetről. Sajátos írást is találtak, rongorongónak nevezik, de minden valószínűség szerint ez a fölfedezés utáni állapotban keletkezett, az is lehet, hogy hamisítvány.
Mi a Húsvét-sziget legnagyobb tanulsága?
Ez a sziget magányosan áll a nagy óceánban. Akik időszámításunk kezdetén odaérkeztek, a foglyaivá váltak, és mai tudásunk szerint 1700 éven keresztül nem érintkeztek másokkal. Azt hihették, hogy ők a világ, ennyi a világ. Ők alakították a sorsukat, aminek a vége a környezet kihasználása, az élővilág elpusztítása, majd ennek következtében a társadalom összeomlása. Jared Diamond intő példaként ír a Húsvét-szigetről: „A Húsvét-sziget és a mai földbolygó közötti párhuzam hátborzongatóan magától értetődik. Az ő hazájuk éppúgy magában áll a Csendes-óceánban, mint a mi földünk a világűrben. Mikor helyileg megoldhatatlan nehézségeik támadtak, nem volt hova menekülniük. Akárcsak nekünk ma. Még ha esetleg nem is gondoljuk meg tudatosan, elkerülhetetlenül éreznünk kell, hogy ami velük történt, az egy tanmese, amely bemutatja a jövőnk lehetőségei közül a lehető legrosszabbat.” Hogy egyértelművé tegyem: mi mindannyian a Húsvét-szigeten vagyunk, utazásaim és ennek kapcsán született előadásaim és írásaim erre kívánják felhívni a figyelmet.
Ilja Bocsarnikovsz orosz-lett színművész, színházrendező, egyetemi tanár. 2017-től rendszeresen dolgozik Magyarországon: sokadik rendezésén van túl, 2022-2023 között a debreceni Csokonai Színház, 2023-tól a Karinthy Színház művészeti vezetője. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára. A Déryné Magazinnak adott interjújában a színházak jövője kapcsán beszélt többek között emberi értékekről, az élet nagy kérdéseiről és arról, szerinte hol kezdődik a színház.
A Bodolay Géza Jászai Mari-díjas, érdemes művész, színházi rendező, egyetemünk oktatója által vezetett Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című tárlata nyerte el idén az Év Kiállítása díjat, amelyet kedden adtak át Budapesten, a Hagyományok Házában.
Egy bábelőadás nem feltétlenül móka és kacagás. A betegség, a halál és a gyász olyan tabu témák, amelyekről Kiss Dorina, harmadéves bábrendező szakos hallgató „Édesanyám, édesanyám” című bábelőadása érzékeny és elgondolkodtató perspektívát nyújt. Az előadást nemrég gyerekközönség előtt is bemutatták.
Az SZFE film- és televíziórendező BA III. évfolyama és a dokumentumfilm-rendező művész MA II. évfolyama bemutatja tavaszi vizsgafilmjeit. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja november 22-e, 18 óra. A Díszteremben a film- és televíziórendező BA III. évfolyam rövidfilmjei kerülnek vászonra, a Csortos teremben pedig a dokumentumfilm-rendező művész MA II. évfolyamának kisfilmjei láthatóak majd.
A Déryné program részeként indult KultUp alprogram sikerrel válaszol erre a kihívásra: az ország középiskoláit járva a diákok körében is népszerű színházi és művészeti témanapokat tart, amelyhez az elmúlt napokban két helyszínen mi is csatlakoztunk.
Szomorúan értesültünk róla, hogy Tatár Eszter Jászai Mari-díjas rendező, egyetemünk egykori hallgatója elhunyt. Az 1954-ben végzett, sokoldalú színházi szakember alig három hónapja vette át SZFE-s rubindiplomáját.
Egyetemünk 2024. november 29-én (pénteken) a Mészáros utcai oktatási épület 2. emeleti tárgyalótermében tartja Tudományos Diákköri Konferenciáját, amelyre az egyetemi kurzusokon kívül készült műalkotásaikkal és elméleti dolgozataikkal jelentkezhettek mindhárom intézetünk hallgatói. A filmes szekció 09:00 órakor, a színházművészeti szekció 14:00 órakor kezdődik.
Átadták a legjobb operatőröknek járó Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Díjakat Budapesten, a Pesti Vigadóban. Nagy örömmel számolunk be róla, hogy a Diákfilm kategória győztese idén Zsoldos Balázs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója lett!