Idén is fantasztikus előadásokat láthatunk a színművészeti egyetemek találkozóján 2024. március 18-23. között Kecskeméten. Az előadásokon túl szakmai beszélgetések, workshopok teszik különlegessé az eseményt.
Hamarosan kezdetét veszi a Színházi Egyetemek Találkozója, melynek keretein belül a jövő színészei produkciók széles palettájával érkeznek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházba. A 15. Szín-Tár fesztivál alkalmával Kecskeméten hazai és határon túli színészképző intézmények tehetséges növendékei mutatják be kiváló színpadi képességeiket. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nem csupán helyszínt biztosít a különböző produkciók bemutatásához, hanem rendhagyó programokkal is készül a résztvevő növendékek számára.
Az SZFE hallgatóinak a Vérnász című előadása március 21-én 16:30 órakor a Kelemen László Kamaraszínházban, A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy a gazdag gazdaggal társul szívesen című előadása pedig március 21-én 19:00 órakor a Ruszt József Stúdió Színházban lesz látható.
A tavalyi Szín-tár Fesztivált az SZFE hallgatói nyerték meg, az arról szóló beszámoló ITT érhető el.
Elveszettnek hitt operett került elő a Jókai 200 emlékév kutatásainak köszönhetően: egyetemünk ismert professzora, dr. Balázs Géza egész éves Jókai-kutatása vezetett el Jacobi Viktor Tüskerózsa című operettjéhez. A felfedezés új megvilágításba helyezi Jókai Mór drámai életművét, és bizonyítja, hogy a tudományos feltárómunka közvetetten a színházi gyakorlatot is gazdagíthatja.
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.

