Bánk bán szarvasként, Gertrúd galléros gyíkként, Ottó kígyóként, Melinda pedig galamb képében jelenik meg Katona József drámájának SZFE-s feldolgozásában. De nem csak ebből a szempontból mondható különlegesnek Fejes Szabolcs III. éves prózai színházrendező szakos hallgató előadása: báboperaként állította színpadra a Bánk bánt. Ez azt is mutatja, hogy a mai fiatal alkotók fantáziáját ugyanúgy megmozgatja a magyar drámairodalom csúcsalkotása, mint a nagy rendezőelődökét. Azt, hogy a merésznek mondható adaptációt hogyan fogadja a közönség, már megtapasztalhatták a hallgatók, ráadásul nemzetközi szinten. Ugyanis az alkotókat az a megtiszteltetés érte, hogy darabjuk premierjének a londoni Liszt Intézet adott otthont. A londoni bemutatóról a bábopera rendezője és zenei vezetője, Erdős Boglára hazatérésük után nekünk is mesélt. Az interjút itt tudjátok meghallgatni.
Negyedéves dramaturghallgatónk, Szalánczi Ágota részt vett az SZFE szervezésében megvalósult Nemzetközi Színházi Műhely munkájában. A workshopról tartott beszámolója az alábbiakban olvasható, amely a kaposvári MATE részvételével, valamint 5 különböző ország – Románia, Peru, Spanyolország, Bulgária és Mongólia – színházi iskoláit képviselő színészmesterség-tanárok és fiatal színész-, illetve rendezőhallgatók közreműködésével zajlott.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közel 160 hallgató kezdi meg tanulmányait 2025 szeptemberében. Idén összesen 95 907 jelentkező került be a magyarországi felsőoktatásba.
Az SZFE két hallgatója, Balogh Benjámin és Czene-Polgár Donát egy önálló projekt megvalósításába kezdett, amely a Z generációs alkotókat állítja a középpontba. A kezdeményezés párbeszédet teremt nemcsak a művészeti ágak, hanem generációk között is – és talán közelebb visz annak megértéséhez, hogyan gondolkodnak ma a legfiatalabb alkotók a világról. Az SZFE Szakkollégium támogatásával futó projekt ötletgazdáival a megvalósulás második fázisában beszélgettünk eddigi tapasztalataikról és a lehetséges végkifejletről.
Oravecz Adrienn elsőéves látványtervező hallgatónk rendhagyó felkérésnek tett eleget: jelmezt tervezett a 33. Kék Madár Fesztivál számára, amely beteg gyermekek gyógykezelésére gyűjt adományokat. A felkérés körülményeiről és a fesztivál tapasztalatairól beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.
Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.
Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.
A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.