Elhunyt Ozsváth Sándor, aki generációkat tanított a szép beszédre

2024 szeptember 24., kedd 14:00.
Share

Hetvennégy éves korában elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész, drámainstruktor és újságíró.

Ozsváth Sándor Szamosszegen született 1950. január 29-én. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának diákjaként kezdett a történelem, az irodalom és a színjátszás iránt érdeklődni, ahol 1968-ban érettségizett. Amatőr színjátszó együttesével (Veritas) 1972-ben a Ki mit tud? országos döntőjébe jutott.

1975-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakára, ahol 1979-ben vette át diplomáját. A tanítás és tanulás mellett amatőr együttesekkel dolgozott Püspökladányban (Veritas), Nyíregyházán (Bessenyei Stúdió) és Debrecenben (Alföld Ifjúsági Színpad). 1978-1982-ig a Debreceni Kölcsey Ferenc Városi és Megyei Művelődési Központ munkatársa (előadó és bábrendező), s évekig szerkesztette a Debreceni Hívogató című periodikát.

1982-től nyugdíjazásáig a Debreceni Tanítóképző Főiskola (később Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola) oktatója, előbb az anyanyelvi, majd a közművelődési tanszéken (utóbbinak két évig tanszékvezetője is), később a társadalomtudományi tanszéken. Oktatott tárgyai: gyermek- és ifjúsági irodalom, beszédművelés, színjátszás és drámapedagógia, művelődéstörténet.

Évekig színjátszó együttest vezetett, monodrámákat rendezett és egy gyermekopera ősbemutatója is fűződik a nevéhez (Csenki Imre–Vargha Balázs: A tücsök és a hangyák, Debrecen, 1984). Egyik létrehozója, majd szakmai irányítója volt a kommunikációs képzésnek; a szakon beszédtechnikát, retorikát, esztétikát, műelemzést, műkritikát és sajtófotót tanított. Hosszabb-rövidebb ideig vendégoktatóként is tevékenykedett: dráma- és színháztörténetet tanított a Debreceni Ady Endre Gimnázium első végzős osztályának, színpadi beszéd- és mozgástechnikát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozata magánénekeseinek, drámajátékot a Bessenyei György Tanárképző Főiskola népzenészeinek, retorikát a KLTE pszichológus hallgatóinak.

Nyaranta magyarságismereti táborokat szervezett és vezetett külhoni magyar fiataloknak (1989-ben és 1991-ben Debrecenben, 1993-ban Bodrogolasziban). 1996 óta beszédtanára volt a Magyar Rádiónak (Debrecenben), 2013 óta pedig az MTVA-nak (Budapesten).

Ozsváth Sándor temetése 2024. október 11-én 12:00-kor kezdődik a Debreceni Köztemető II. ravatalozójában.

Egyéb hírek

Ma elindult az első, CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez. 

Együttműködik az SZFE és a VERITAS

Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködési megállapodását a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár november 11-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dokumentumot prof. dr. habil. Sepsi Enikő, az SZFE rektora és prof. dr. habil. Szakály Sándor, DSc, a VERITAS főigazgatója látta el kézjegyével.

A modern Prométheusz nyomában

Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.

Casting felhívás

A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.

Hamarosan kezdetét veszi a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.

„Ott vagyunk a nemzetközi filmes térképen” – interjú Varga Sébastiennel

Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.

Zentán léptek színpadra az SZFE hallgatói

A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség. 

X- Faktor kamerapróba

A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020