Aranyszárny nagydíjat nyert hallgatónk vizsgafilmje, a Cukormáz a 10. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon

2024 november 29., péntek 14:35.
Share

 

Ünnepélyesen kiosztották a 10. Nemzetközi Speciális Filmfesztivál díjait, amely a fogyatékossággal élő emberek témáját és alkotásait helyezi a középpontba. A rendezvény Magyarország egyetlen olyan filmes eseménye, amely kifejezetten e társadalmi csoport önkifejezésére, inklúziójára és kapcsolatteremtésére irányítja a figyelmet. A fesztivál Aranyszárny nagydíját professzionális kategóriában hallgatónk, Demeter Hunor Cukormáz című vizsgafilmje nyerte el.

 

A 10. Speciális Filmfesztivál záró gálaünnepségére december 5-én kerül sor 17 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem két díjat is átad majd. A gálára a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Az idei fesztivál keretében 38 országból érkezett 209 nevezés közül válogatták ki a versenyprogramban bemutatott 56 filmet. A háromnapos esemény során nemcsak kiváló filmeket láthattak az érdeklődők, hanem szakmai panelbeszélgetéseken is részt vehettek, amelyek vendégei között olyan neves színművészek szerepeltek, mint Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Nagypál Gábor és Kecskés Karina, valamint több nemzetközi alkotó. A program célja a tapasztalatcsere és az együttműködések erősítése a film, a művészetek és a fogyatékossággal élők kapcsolatában.
A szakmai zsűri több mint húsz, speciális és professzionális filmalkotást díjazott. A díjátadó ünnepségre az Eötvös10 Művelődési Házban került sor november 28-án.
Az esemény célja, hogy a filmek erején keresztül elősegítse a fogyatékossággal élők önkifejezését, társadalmi kapcsolataik erősítését, és az inklúziót.
Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a fesztivál sikeréhez!

A fesztivál díjazottjai:

A zsűri különdíjában részesültek:
1. Csak egy éjszakára / Just for One Night – Alkotó: Ertl Tibor, Segítő: Árvavölgyiné Balkay Judit; SZEDIK Ágfalva, Magyarország
2. A figyelmetlen őzike / The Careless Doe – Alkotók: Nyíri László, Barna Pál, Rácz József László, Bojtok Zsolt, Tóth Mária, Ivánfi Tibor, Segítő: Tóthné Nagy Ágnes; Segítő kézzel a fogyatékosokért Alapítvány, Magyarország
3. Csilla szimfónia / Csilla’s symphony – Alkotók: Baki Gyula, Bálint István, Burján Melinda, Fridrich Kitti, Gorán Sándor, Hajas Gábor, Kacimbarisz Tanaszisz, Záborszky Orsolya, Zsidákovits Ferenc (Életrevalók Filmes Műhely), Segítők: Busi Julianna és Zétényi Sándor; Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Göncz Árpád Szociális Intézmény Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona, Magyarország
4. A Fügefa Gyümölcsei Alapítvány, az animációs filmjeiért
5. Cím nélkül / Untitled – Alkotó: Mozgásjavító Filmműhely, Segítő: Szalay Kristóf; Mozgásjavító EGYMI, Budapest, Magyarország
6. Hétvége / Weekend – Alkotók: Speciális Filmes Csoport, Szombathely, Segítő: Sarlainé Albert Lívia; Vas Vármegyei Éfoész Egyesülete, Magyarország
7. Pajkos! / Naughty – Rendezte: Kathy Witkowsky, United States

Professzionális kategóriában az „Arcaink Nagydíj” nyertese:
Zorro-ra várva / Waiting for Zorro – Directed by Sarah Moon Howe, Produced by Francoise Levie; Belgium

Speciális filmes kategóriában az „Arcaink nagydíj” nyertese:
Földessy Margit színjátszókör – Ilyennek látom kerekesszékből! / As I See It from a Wheelchair – Alkotó: Németh Vince, Segítő: Karli Veronika; Magyarország

Professzionális kategóriában az „Együtt nagydíj” díjazottja:
Roman Kostomarov: Aki kétszer született / Roman Kostomarov: Born Twice – Directed by Mikhail Shchedrinsky, Written by Yulia Lemark, Mikhail Petrov, Mikhail Shchedrinsky, Irina Tomskaya, Alexander Dozorets, Produced by Maxim Allanazarov, Jean Prosyanov, Maxim Rubanov, Russian Federation

Speciális kategóriában az „Együtt nagydíj” díjazottja:
Don Csorleóne / Don Csorleóne – Alkotók: Bogdán Attila, Bogdán Gyöngyi, Horváth Szabolcs, Kulcsár Bálint, Lukács Gábor, Molnár József (SM Team), Segítők: Keve Anita, Gredics Lajos; Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye, Magyarszerdahely, Magyarország

Professzionális kategóriában az „Aranyszárny nagydíj” díjazottja:
Cukormáz / Icing – Directed by Hunor Demeter, Written by Bálint L. Takács, Produced by Attila Csáky; Hungary

Speciális filmes kategóriában az „Aranyszárny nagydíját”:
A szentgotthárdi filmes csoport 3 benevezett filmjeiért kapta. Készítette: Lengyel Krisztina, Lukács Tamás, Segítő: Gaál Balázs, Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye, Szentgotthárd, Magyarország

A Társadalmi integrációért járó díjat:
A Gundel mindenkié című film nyerte el– Rendezte: Bergendi Péter.

A „Legjobb szereplőnek” járó díjat nyerte
Aldifi Tegarajasa – A Kemény című film főszereplője / Leading actor of the film Tough

Speciális Zsűri Nagydíját kapta:
Kemény / Tough – Rendezte Anggi Frisca

Professzionális filmes kategóriában a „Filmfesztivál Nagydíjának” díjazottja:
Egy Lélek / One Soul – Írta és rendezte Lukasz Karwowski, Lengyelország

Speciális filmes kategóriában a „Filmfesztivál Nagydíjának” díjazottjai:
Palkó effektus / Palko Effect – Készítették: Strasser Pál, Éliás Tamás Botond, Segítő: Vizi Mária; Addetur Baptista Gimnázium és Szakiskola, Magyarország
Erdők könyve/ The Book of Forests – Készítette: Köteles Erzsébet, Zsike; Magyarország

Leadfotó: Rozgonyi Gábor

Egyéb hírek

Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya

 

,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.

Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják

Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével

Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.

„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal

Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.

Kálloy Molnár Péterre emlékezünk

2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.

Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról

A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020