A magyar-török kulturális kapcsolatokat felidéző T’örökségünk című novelláskötetet ünnepélyes keretek között mutatták be októberben a Műcsarnokban. A kötet öt történetét harmadéves rendező hallgatónk, Kepics Mihály és elsőéves, már turkológia szakon végzett rendező hallgatónk, Miklós-Kovács Bernát állította színpadra. A darabot most bemutatták Isztambulban is, az SZFE-vel a Madách-projekt óta szorosan együttműködő Istanbul Aydin Unvesity-n.
A Magyar Szemle Alapítvány gondozásában, az MMA támogatásával megjelent T’örökségünk című kötetben hét magyar és három török fiatal szerző novellái olvashatók magyar és török nyelven.
A novellák témáiul a két ország kulturális öröksége, többek között a történelem, az építészet, a gasztronómia és a kertészet szolgálnak, de a tavalyi török földrengésről és a Miskolci Mentőcsapat munkájáról is érkeztek pályaművek.
Hallgatóink a darab összeállításakor a novelláskötet öt történetével dolgoztak, amelynek keretét A kádi délutánja című mű adta, a másik négy kiválasztott novellát (Ada Kaleh, Az örlő, Bazilika, Hegek a szíven) ebben a keretben idézik fel egy egyórás előadásban.
A darab szereplői Csikós Máté, Ionescu Raul Gabriel, Kern Adrienn Kitti, Laczkó Bálint, Nagy Botond és Stauróczky Éva, dramaturgja Molnár Kata Rozália.
Az előadás a Magyar-Török Kulturális Évad keretein belül valósult meg, fő támogatója a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A kecskeméti Neumann János Egyetem adott otthont a Férfi-női futsal MEFOB 1. fordulójának, ahol két nemben összesen 6 egyetemi csapat mérte össze erejét. Az SZFE most először vett részt a megmérettetésen.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Vizkeleti Dániel DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Az Egyetem 2024. november 29-én megtartotta Tudományos Diákköri Konferenciáját. A konferencián a délelőtti filmművészeti és a délutáni színházművészeti szekcióban 11-11 pályázati munkát mutattak be a résztvevők.
Magyarország legrangosabb tudományos diákrendezvényét, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK) egyetemünk két másodéves prózai színművész hallgatójának, Benyó Klárának és Balog Zsoltnak a közreműködésével készülő reklámfilm népszerűsíti, akik első alkalommal tapasztalhatták meg a professzionális filmkészítés kulisszatitkait.
Végzős hallgatónk, Pásztor Ádám főszereplésével látható a Magyar Színház Sinkovits Imre Stúdiószínpadán mesteroktatónk, Nagybaczoni Nagy Kati rendezésében a Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés színmű.
A Magyar Speciális Mozgókép Egyesület 10. alkalommal rendezte meg legjelentősebb, határokon átnyúló rendezvényét, a Magyar Speciális Filmfesztivált. A filmes seregszemle egyedülálló: ez az egyetlen fogyatékossággal élőkkel foglalkozó tematikus filmfesztivál Magyarországon. A fesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett nagyszabású gála zárta, melyen az SZFE képviseletében Pacskovszky József két díjat is átadott.
Az ország minden tájáról, sőt még a határon túlról is érkeztek diákok egyetemünk nyílt napjára december 7-én. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben megtartott egész napos programon az intézetek tájékoztatóit követően a színművész, filmes és drámainstruktori képzésekbe tekinthettek be az érdeklődők.
Az SZFE dokumentumfilm-rendező művész MA hallgatói bemutatják vizsgafilmjeiket. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja december 15-e, 16 óra.