A Pázmányról az SZFE-re - beszélgetés Bakos Apolka dramaturg hallgatóval

Bakos Apolka Mary Zimmerman Metamorphoses című drámáján dolgozott az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszékének hallgatóival, Bukovszky Katával, Horváth Boglárkával és Török Lucával közösen.

– Miért pont a dramaturg?
– Ez a történet kifejezetten messziről indul. Első egyetemként Pécsre jártam, szabad bölcsész szakra, majd később a Pázmányra, magyar-latin tanárszakra.

– Hogy került a képbe a latin?
– Gimnáziumban kötelező volt második nyelvként latint tanulni. Végül érettségim is lett belőle, szabadon választott tárgyként. Ahhoz képest, hogy biológia-fizika fakultációval kezdtem, elég távolra kerültem. A Pázmányon kétszakos tanárképzésre lehetett jelentkezni, nem tudtam mit válasszak a magyar mellé, aztán azt mondtam a latinra: miért ne? A két szakom közül inkább a magyar volt az erősségem, a latinnal azóta is küzdök, de ez egy jóféle, örök küzdelem. Nagyon jó tanáraim voltak, de úgy éreztem, nem biztos, hogy ez az én utam.

– Honnan jött a színház iránti érdeklődés?
– Már gimnáziumban is eljártam színházba. Néha iskolai szervezéssel, néha mi fogtunk össze barátok. Vácra jártam a Piaristákhoz, így egy-egy alkalom, amikor elvonatoztunk Budapestre különlegesnek számított. Az iskolai színjátszóban is próbálkoztam, könnyen tapadtak a szövegek, szerettem a verseket, meséket, jó volt a társaság, élveztem. Aztán a Pázmányos éveim alatt a Nemzeti Színház nézőterén dolgoztam. Előadások alatt tudtam olvasni, tanulni, és jó érzés volt egy ilyen környezetben eltölteni az időt. Szép lassan egyre többet láttam bele a színház világába. Megfogalmazódott a gondolat, hogy a színházban otthon érzem magam. Miért ne próbálnám meg? Itt állok huszonévesen, ha most nem próbálom meg az SZFE-t, akkor már később nem fogom. Nem akartam ezt megbánni, így elmentem a dramaturg felvételire, első forduló, második, harmadik, aztán felvettek.

– Tudtad, hogy dramaturg szeretnél lenni?
– Azt tudtam, hogy szeretnék színházzal foglalkozni. Az eddigi tapasztalataimat tekintve a dramaturg állt hozzám legközelebb.

Fotó: Jóri András

– Miért a Metamorphoses-t választottad?
– Olyan ember vagyok, aki nehezen választ anyagot. Sokat olvasok, de lassan jutok el oda, hogy valami igazán megfogjon. Mindig felmerül bennem, hogy mi van, ha nem haladok tovább és a következő lenne az, amibe teljesen beleszeretnék. Szerettem volna ókori témát, a klasszika-filológia azért nyomot hagyott bennem. A Metamorphoses és a szintén most bemutatott Orestes. Blood and Light is versenyben volt. Végül az ELTE-s lányok közül voltak, akik mondták, hogy ezzel a szöveggel szívesen foglalkoznának, ez elbillentett Mary Zimmerman drámája felé.

– Mennyire volt könnyű együtt dolgozni a fordítókkal?
– Szerintem nagyon jó csapatom van, mi vagyunk a legtöbben: négyen dolgoztunk a szövegen, ez egyébként néha okozott kisebb nehézséget is. A részletet, ami az Első Hangon keretében elhangzott, mind a négyen lefordítottuk, és a négy verziót dolgoztam össze. Utána volt még egy megbeszélésünk, amikor javasoltak a többiek is néhány változtatást, amik nagyon hasznosnak bizonyultak. Jó volt, hogy van plusz néhány szem, aki szintén foglalkozott a szöveggel, és így hozzá tudott szólni: egy-egy mondatot, szót kicserélni, mit értünk itt az eredetiben, hogyan élne jobban magyarul.

– A színészek önként jelentkeztek a felolvasóestre?
– A színészeket nagyrészt Gleason-Nagy Natália tanárnő szervezte össze. Fontos szempont volt, hogy ki az, aki aznap (16 és 22 óra között) végig ráér ezzel foglalkozni. Ez alapján mi dramaturgok összeültünk, és beosztottuk ki hova menjen, hogy melyikre lenne jó mondjuk valaki, akit kifejezetten ismerünk, és jól állna neki az a bizonyos szerep. A Metamorphoses-ben a szereposztás nagyrészt a rendező, Tóth Bence Sándor munkája, én csak egy-két dolgot javasoltam neki ezzel kapcsolatban.

– Februárban tervezitek bemutatni az összes drámát teljes fordításban. Hogy áll a szöveg?
– Ahogy a felolvasóesten Gleason-Nagy Natália is említette, a projekt során különböző módszerekkel kísérletezünk. Az egyik nálunk az volt, hogy mindenki ugyanazt fordítja, de rájöttünk, hogy ez ugyan nagyon szép, de lassú. Így most feldaraboltuk a drámát, mindenki lefordított egy részt vagy történetet. Ennél a szövegnél könnyen meg lehet tenni, hogy kiragadunk egy-egy részt, és nem feltétlen az elejétől a végéig haladunk, mert epizodikus az egész. Most ott tartunk, hogy a szövegek egy része megvan, de még át kell nézni. Néhány történet pedig még fordításra várakozik. Ha jól emlékszem, a miénk a leghosszabb dráma, ezért is vagyunk rá négyen. Remélhetőleg meglesz az egész szöveg, de én látom abban is a lehetőséget, hogy egy-két történetet kihúzzunk belőle, hogy rövidebb, tömörebb legyen, mert úgyis tud majd működni.