Robert Capa, a szerencsejátékos

Honnan jött a téma?
Pazsiczki Máté: Talán az Ördögkatlan Fesztiválon beszéltünk róla először Rudolffal. Robert Capa nekem onnan jött, hogy egy horvátországi nyaralás során társasjátékoztunk, és a kvízkérdések között szerepelt, hogy melyik 20. századi híres fotós mondta: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” Erre akkor nem tudtam a választ, mert nem ismertem a 20. századi magyar fotósokat. Miután a többiek megmondták a választ, elkezdtem figyelni erre a névre. Bekapcsoltam a rádiót az autóban, és pont róla beszéltek, a tévét kapcsolgattam, pont róla beszéltek. Aztán elkezdődött Kolozsváron a tanév, ahol az volt a feladat, hogy kezdjünk el azon gondolkozni, hogy milyen monodrámát vagy egyéni előadást csinálnánk. Én meg ráírtam Rudolfra, hogy tudsz-e valami jó drámát mondani.

Varga-Amár Rudolf: Én meg ültem, és az osztálytársaim elkezdtek poénkodni, hogy biztos írni fogok valamit. Akkor rögtön azt mondtam, hogy nem, nekem nincs erre kapacitásom.

P.M.: Megemlítettem neki Capát, hogy valahogy be van nálam akadva, erre kiderült, hogy egy héttel azelőtt Rudolfék is pont róla beszélgettek.

V-A.R.: Egy kedves barátom fotósként végzett, és nagyon szereti a fotótörténetet, ő mesélt Capáról. Egyébként Mátéval mi elég régóta jó barátok vagyunk, ezért úgy voltunk vele, miért is ne csinálhatnánk közösen valamit. Innen indult A szerencsejátékos története.

Az előadás során megjelennek Capa fotói is.

Mennyi idő volt megírni a darabot?
V-A.R.: Ha azt mondom, hogy bruttó, akkor egy fél év, de voltak kihagyások és leállások ebben a fél évben. Ami több idő volt, az az olvasás és a felkészülés, összerakni, hogy ki volt Robert Capa. Hogy egyáltalán milyen a háborús riporterkedés, a haditudósítás. Olvastam hozzá John Steinbeck műveit, aki 1948-ban megjárta a Szovjetuniót Capával, Capa saját írásait és Al Ghaoui Hesna munkáit is. Végül is öt könyvet olvastam el, mire azt mertem állítani, hogy tudok valamit Capáról. A szöveget alapvetően Capa és a Steinbeck könyvéből írtam, az Egy orosz naplóból. Innen származik sok nagyon jó sztori, ami megjelenik a darabban. Van egyetlen egy mondat Pilinszky Jánostól, a „Mennyit ér egy halott férfi fotográfiája?”, de a többit én írtam.

Mennyit tudtatok próbálni?
P.M.: Sok idő eltelt, egy évvel ezelőtt kezdtük, de akkor még csak átmentem Rudolfhoz, olvastuk és szerkesztettük a szöveget, hogy melyik sztori mi után jöjjön. Ezen főleg Rudolf dolgozott, de segítettem. Utána el akartuk kezdeni már korábban a folyamatot, de rájöttünk, hogy ketten nem fogjuk tudni megcsinálni, szükségünk van egy rendezőre. Horváth Mózest mindketten régebb óta ismerjük, végül nyáron fixálódott, hogy ő rendezi, Kúti Manyi felel majd a látványért, és Rudolf ajánlotta Kis Xavért a videók elkészítéséhez. Ezután fogtunk neki a munkához szeptemberben, de nagyon sok kihagyás volt a próbafolyamatban. Igazából január végére jutottunk el oda, hogy volt egy váz, és most egy hete kedden indult el a főpróbahét, most rántottuk össze az előadást.

A darab megírásakor koncepció volt, hogy ennyire háborúellenes legyen a végeredmény, vagy magától alakult ilyenné?
V-A.R.: Capa tényleg ilyen volt. Ő krédóként vallotta, hogy azzal, hogy dokumentálja a háborút, hogy milyen az élet egy háborús helyzetben, azzal azt szolgálja, hogy ne legyen több háború. A békével szemben megmutatta, milyen az, ha nincs béke. Nem akartam egy kiáltványt csinálni belőle, hogy kijön a színpadra, és elmondja, hogy a háború rossz, ne háborúzzatok. Pont a fonákjáról próbáltam megfogni a dolgot, hiszen ő maga mondta, hogy háborúfüggő lett. Neki ez volt a létezése, de egész munkásságával ellene volt.

Tervben van A szerencsejátékos bemutatása külső helyszíneken?
P.M.: Igen, mindenképpen szeretnénk Kolozsváron is bemutatni, mint a vizsgaelőadásomat. Elsősorban nem vizsga céllal készült a darab, azt akartuk, hogy maradandó alkotás legyen, amit tudunk majd utaztatni. Tervezzük máshol is szerepeltetni, keresünk külsős helyszíneket, fesztiválokat, ahol be tudjuk majd mutatni.