A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Művészeti, Színház- és Filmtudományi Osztálya első alkalommal szervezi meg a DOSZ Arts – I. Művészeti és Művészettudományi Napot. A 2025. április 11-én megrendezésre kerülő konferenciának a Színház- és Filmművészeti Egyetem ad otthont.
A DOSZ Arts – I. Művészeti és Művészettudományi Nap lehetőséget biztosít a valamely (előadó)művész szakra járó, a művészettudománnyal foglalkozó doktori (DLA/PhD), továbbá a mesterszakos, valamint osztatlan képzésre járó negyed- és ötödéves hallgatóknak, hogy projektbemutató, filmbemutató vagy tudományos előadás keretein belül ismertethessék eddigi eredményeiket. Az I. Művészeti és Művészettudományi Nap lesz az újjászervezett tudományos osztály első nagyobb rendezvénye.
Az SZFE Doktori Iskoláját a nap folyamán hat előadó képviseli majd. Básti Andrea A kortárs magyar dráma rögös útja a színpadig, Kocsis László Levente „A művészet evolúciója”, Wasmerné Király Katalin Hogyan támogatja a hang a színpadi jelenlétet? – Julia Varley módszere alapján, Sípos Anna Paradigmaváltás a gyártásvezetői munkában a rendszerváltás után, Vízkeleti Dániel pedig Salomé címmel tart előadást. A projektbemutatók között továbbá Borbás László vizsgálja majd meg a filmkészítői megoldások és az alkotói lehetőségek felhasználhatóságát a helytörténeti tárgyú dokumentumfilmes műfajban.
A rendezvény részletes programja az alábbi oldalon érhető el:
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.
A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.
A legjobb kisjátékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb tévéfilm, valamint a legjobb elsőfilmes rendező különdíját is a Színház- és Filmművészeti Egyetem alkotói kapták az 5. MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.