SZFE-s hallgató a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának zsűrijében

május 2., péntek 11:00
Share

2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.

A megtisztelő feladatról Anna így nyilatkozott nekünk:

– Tavaly volt már lehetőségem részt venni a Kisvárdai Fesztiválon, többek között Kozma Gábor és Bélai Marci színész workshopján is, így fontos élményekkel és tapasztalatokkal tértem haza.
Balogh Tibor (dramaturg, színházi szakíró, a Kisvárdai Fesztivál művészeti tanácsadója – a szerk.) később a Gyulai Várszínház fesztiválján keresett meg – egy szakmai beszélgetés után – a zsűrizéssel kapcsolatban.

Számomra Kisvárda leginkább az erdélyi színészekkel és alkotókkal való fontos találkozásokat, beszélgetéseket jelentette, valamint a közös munkában történő egymásra hangolódást az osztálytársaimmal és a szaktársaimmal. Kíváncsian várom az idei felhozatalt.

Idén Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből és Magyarországról is érkeznek előadások Kisvárdára, emellett nagy számban szerepelnek a versenyprogramban mai magyar szerzők darabjai is.

A FESZTIVÁL PROGRAMJA IDE KATTINTVA OLVASHATÓ

A fesztiválon a versenyelőadások mellett a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ Várszínházi Esték sorozatának öt darabja és egy gyerekelőadás is látható lesz.

Annán kívül a szakmai zsűri tagja lesz Almási Zsolt (tanszékvezető egyetemi docens a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke), elnöki minőségben Balázs Zoltán (színész-rendező, a Maladype Színház alapító-igazgatója), Lőkös Ildikó (dramaturg) és Szabó Ágnes (zenetanár, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója).

Egyéb hírek

Ma elindult az első, CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez. 

Együttműködik az SZFE és a VERITAS

Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködési megállapodását a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár november 11-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dokumentumot prof. dr. habil. Sepsi Enikő, az SZFE rektora és prof. dr. habil. Szakály Sándor, DSc, a VERITAS főigazgatója látta el kézjegyével.

A modern Prométheusz nyomában

Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.

Casting felhívás

A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.

Hamarosan kezdetét veszi a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.

„Ott vagyunk a nemzetközi filmes térképen” – interjú Varga Sébastiennel

Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.

Zentán léptek színpadra az SZFE hallgatói

A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség. 

X- Faktor kamerapróba

A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020