Ács Vanessza, az SZFE harmadéves televíziós műsorszerkesztő hallgatója a Pannónia Ösztöndíjprogram keretén belül két hónapot töltött egy különleges szigeten, ahol mind szakmailag, mind emberileg sokat fejlődött.
Hova jutottál el a Pannónia Ösztöndíjprogram jóvoltából?
2024-én őszén egy osztálytársammal, Lénárt Judittal együtt Tenerifén tölthettünk két csodálatos hónapot szakmai gyakorlat céljából.
Hogyan kapcsolódott az ösztöndíjprogram a tanulmányaidhoz?
A szigeten social media menedzser pozícióban dolgoztunk. Tudatosan választottam ezt a feladatot, mivel a social media képzés most már fontos részét képezi a tananyagunknak itt az SZFE-en. Lényegében egy kétszemélyes mini stábként működtünk kint az osztálytársammal és készítettük a népszerűsítő videókat a különböző közösségi oldalak számára Teneriféről.
Miért volt fontos számodra ez a szakmai gyakorlat?
Azt érzem, hogy rengeteget tudtam fejlődni a kint eltöltött két hónap alatt. A televíziós műsorkészítő szak abszolút megkívánja, hogy az ember a kamera előtt és mögött is helyt tudjon állni. Kint a szigeten mindent nekünk kellett csinálni az első folyamattól az utolsóig: először is ketten leültünk és kitaláltuk, hogy milyen videókat fogunk gyártani, utána megtartottuk a forgatási napokat, ahol egyszer egyikünk volt az operatőr, a másik a műsorvezető, majd cseréltünk. Ezek után következett az utómunka: a vágás, a fényelés, a szövegek írása a posztokhoz. Az elkészült anyagokat feltöltöttük különböző közösségi platformokra, továbbá feladatunk volt még a közösségi oldalakon található csoportok moderálása, a posztok kezelése és írása is, nagyon szerteágazó munkát láttunk el, így rengeteget tudtunk fejlődni a social media területén.
Ki szervezte meg a programot?
Az utazást és a szakmai programot teljes egészében mi szerveztük meg, a Pannónia Ösztöndíjprogram az összeget biztosította. Ez egyrészről jó volt, mert nagy szabadságot adott a helyszín és a gyakorlat kiválasztásában, másrészről komoly szervezést igényelt, amit nagyon élveztünk és sokat tanultunk belőle. Keresnünk kellett egy olyan céget, akinél eltölthettük a szakmai gyakorlatunkat. Találtunk egy magyar vállalkozást, amely apartmanok üzemeltetésével foglalkozik Tenerifén és szükségük volt tartalomkészítőkre. Az ösztöndíjból fedeztük a szállás, az utazás és a kint tartózkodás költségét, ezt az összeget minimálisan kellett kiegészítenünk saját keretből. Rengeteg váratlan helyzet adódott a két hónap alatt, amit meg kellett oldanunk úgy, hogy spanyolul nem is beszéltünk.
Miért ajánlod a Pannónia Ösztöndíjprogramot más hallgatóknak?
A szakmai fejlődésen túl azért is ajánlom ezt a programot, mert nagyfokú önállóságra nevelt, mind szakmailag, mind magánéletileg. Már rögtön az érkezésünkkor előállt egy helyzet, amit nehezen, de meg tudtam oldani: leszálltam a gépről és nagyon fájt a szemem, bementem a patikába gyógyszert kérni, ott szembesültem vele, hogy nem nagyon beszélnek angolul, én pedig nem beszélek spanyolul. Végül szerencsésen megoldódott a dolog, mert nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Jó volt átvenni azt a nyugodtabb életstílust, amiben ők élnek. Rengeteg emberrel ismerkedtünk meg, két hónap alatt bejártuk a teljes szigetet, olyan helyekre is eljuthattunk, ahova turistaként nincs lehetőséged. Nekem is mindig azt mondták korábban, hogy ha van egy ilyen ösztöndíjprogram, akkor élni kell a lehetőséggel. Most, hogy részt vettem a Pannónia Ösztöndíjprogramban bátran mondhatom, hogy ez egy szuper lehetőség, rengeteget lehet fejlődni, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, nem fog csalódni.
Pannónia Ösztöndíjprogram
A Pannónia Ösztöndíjprogram az egyetemek hallgatói, oktatói és munkatársai számára biztosít mobilitási lehetőséget arra, hogy támogatott keretek között tanuljanak, kutassanak, oktassanak, vagy szakmai gyakorlatot teljesítsenek külföldön. Az elmúlt időszakban az SZFE-n több mint 150 mobilitás valósult meg, a program pedig rugalmas, az egyetem művészeti képzéséhez igazított kereteket biztosít.
További részletek az ösztöndíjprogramról és jelentkezés az alábbi oldalon:
A Hírös Agóra szervezésében 41. alkalommal rendezik meg a Kecskeméti Tavaszi Fesztivált, amely évről évre lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók mélyebben megismerjék a művészetek sokszínű világát és a kultúra új formáit. Az eseményen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói két előadását is láthatják az érdeklődők.
Elveszettnek hitt operett került elő a Jókai 200 emlékév kutatásainak köszönhetően: egyetemünk ismert professzora, dr. Balázs Géza egész éves Jókai-kutatása vezetett el Jacobi Viktor Tüskerózsa című operettjéhez. A felfedezés új megvilágításba helyezi Jókai Mór drámai életművét, és bizonyítja, hogy a tudományos feltárómunka közvetetten a színházi gyakorlatot is gazdagíthatja.
A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.
Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.

