Nemzetközi sikert aratott a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Munkacsoportjának támogatásával létrejött színházi produkció: az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás által rendezett és eredetileg a Békéscsabai Jókai Színházban bemutatott Idegenek és ismerősök című előadást vastaps fogadta Európában – sőt, még a tengerentúlon is.
Komoly hazai és nemzetközi visszhangot váltott ki a Zalán Tibor kortárs drámájából készült előadás, amely a Békéscsabai Jókai Színházból indult el világhódító útjára. A darabot az SZFE Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének vezetője, Herczeg T. Tamás rendezte, és amely premierje óta olyan világvárosokban aratott osztatlan sikert, mint New York, London, Párizs, Brüsszel, Pozsony, Bukarest és Isztambul.
A rendező, aki a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja és az MMA szegedi munkacsoportjában is tevékenykedik, hamarosan újabb bemutatóra készül: június 6-án a Szegedi Pinceszínházban viszi színre Az átváltozást, amelyet harmadéves dramaturghallgatónk, Czene-Polgár Donát adaptált színpadra Franz Kafka azonos című regényéből.
Herczeg T. Tamás nem először dolgozik a szegedi független színházban: korábbi rendezése idén nyáron az Avignoni Színházi Fesztiválon mutatkozik be, majd a Kisvárdai Színházi Fesztivál versenyprogramjában is szerepel. A támogató és az alkotók abban bíznak, hogy az Átváltozás is hasonló hazai, illetve nemzetközi elismerésre tesz majd szert. Az előadásban Donát mellett több hallgatónk is közreműködik: Kern Adrienn és Holló Patrik prózaiszínművész, Kancsár Orsolya és Varga Balint drámainstruktor-rendező, Nikodémusz Hajnalka pedig színházirendező-asszisztens szakon tanul.
A testhorror műfajának világhírű alkotója, David Cronenberg a Színház- és Filmművészeti Egyetem meghívására szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban tart mesterkurzust a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjának keretében.
Az idei őszi szemeszterben ismét színes nemzetközi közösséggel bővült a Színház- és Filmművészeti Egyetem: 15 Erasmus-hallgató kezdte meg tanulmányait intézményünkben. Az érdeklődők Litvániából, Szlovákiából, Spanyolországból, Németországból, Romániából és Hollandiából érkeztek Budapestre.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amely az elmúlt években Európa egyik legfontosabb, restaurált filmklasszikusokat bemutató fesztiváljává nőtte ki magát. A rendezvény mára nemcsak a magyar és külföldi filmrajongók, hanem a nemzetközi szakma számára is kiemelt eseménnyé vált: a világ számos Oscar-díjas és világhírű alkotója fordult már meg vendégként Budapesten.
A 2025-ös esztendő díszoklevél-átadó ünnepsége ismét bebizonyította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén őrzi a hagyományait. A Karrieriroda és a Kommunikációs és Marketingigazgatóság szervezésében létrejött esemény volt az évkezdés legünnepélyesebb pillanata.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.
Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.
Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet. A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.
Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.