A pásttól a Magyar Mozgókép Fesztiválig – beszélgetés Kotsis Gergellyel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős filmrendező hallgatójával

A filmed három kategóriában is jelölést kapott. A történet középpontjában egy egykori kenus áll, aki ma már csak önmaga árnyéka. Horkay Péter főszereplésével, Szacsvay László mellékszereplésével készült alkotásod rögtön egy rangos fesztivál versenyprogramjában mutatkozik be, és máris komoly figyelmet kapott a jelölésekkel. Hogyan fogadtad a hírt?

Őszintén szólva nagyon örültem, és valamelyest meg is lepett a jelölés. A film sok ponton a szerencsén is múlt – például azon, hogy végül Horkay Péter lett a főszereplő. Kivételes színészi eszköztárral rendelkezik, és egészen elképesztő fegyelemmel, alázattal dolgozott. Tapasztalt színész, aki pontosan tudja, mit jelent hosszú hónapokon át forgatni, ugyanakkor nagyjából húsz éve nem vállalt filmszerepet. Most mégis úgy érezte, hogy ebben az alkotásban lehetőség rejlik egy újrakezdésre – egy olyan színészi munkára, amellyel újra önmagára találhat.

A forgatás végén leginkább az motoszkált bennem, hogy bárhogyan is alakul a film sorsa, annak örülnék a legjobban, ha Péter újra láthatóvá válna a filmvásznon. Éppen ezért különösen nagy öröm volt, amikor megtudtam, hogy a legjobb férfi főszereplő díjára is jelölték – úgy, hogy ebben a kategóriában ő az egyetlen, aki egy vizsgafilmben nyújtott alakításával került be, míg a többiek nagyjátékfilmekből érkeztek.

Szacsvay Lászlóval forgatni szintén hatalmas megtiszteltetés volt. Az ilyen élmények igazán emlékezetesek – különösen, ha egy ilyen kaliberű művész dönt úgy, hogy veled szeretne dolgozni. Úgy tapasztaltam, ez nem pusztán a forgatókönyvön múlik, hanem sokkal inkább azon, milyen emberi kapcsolat születik már az első találkozások során. Velünk ez gyorsan kialakult – talán azért, mert ő maga is vívott korábban. Különleges pillanat volt hallgatni, ahogy felidézte a hatvanas évekbeli asszóját Cserhalmi Györggyel – hiszen először a páston találkoztak, nem a színpadon.

Te írtad a forgatókönyvet is. Mennyire személyes ihletésű a történet?

A film sokféle inspirációból született. A sport, különösen az edző és tanítvány kapcsolatának megjelenése számomra nem véletlen – gyerekkorom óta aktívan sportoltam. Általános iskolás és gimnazista éveim alatt kardvívóként versenyeztem, ami jelentős hatással volt a gondolkodásomra.

Bár számos jelenet alapját valós élmények adták, a film alapvetően fikció – ugyanakkor a valóság és a képzelet szorosan összefonódik benne. Úgy érzem, az egzisztenciális kérdések időtállóak, a történet mélyebb rétegeiben pedig ezek is megjelennek.

Hogy jutottál el vívó múlttal a Színház- és Filmművészeti Egyetemre?

A művészet valamilyen formában mindig is jelen volt az életemben – építészcsaládból származom, így a vizuális gondolkodás nem állt távol tőlem. Volt néhány barátom is, akik már gimnazistaként filmeztek és gyakran kértek tőlem kreatív iránymutatást. Valószínűleg ez volt az a kiindulópont, ami később a filmes pálya felé terelt.

Autodidakta módon kezdtem el tanulni a filmezést, így először technikai szempontból közelítettem a mozgóképkészítéshez. A COVID-időszak lezárásai alatt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jelentkezzek az SZFE-re. Először a dokumentumfilm-rendező művész MA szakra vettek fel Barlay Tamás és Moys Zoltán osztályába, majd innen kerültem át a filmrendező művész MA képzésre Koltai Lajos és Novák Emil vezetésével – jelenleg itt vagyok végzős.

A dokumentumfilm-rendező osztályt teljes egészében elvégeztem, és különösen nagyra tartom az ottani osztályfőnökeimet. Az ott szerzett tapasztalatok mély hatással voltak rám, és máig formálják a játékfilmes látásmódomat is. Sok emberi sorsot, helyzetet és finom rezdülést figyeltem végig a kamera keresőjén keresztül, ami élesítette az érzékenységemet a részletek iránt. Számomra a dokumentumfilm inkább a társadalomtudományok területéhez áll közel, mert meghatározza az erről a területről kialakuló gondolkodásmódunkat. A játékfilm ezzel szemben inkább a szabad művészetek irányába tendál, ahol nagyobb tér nyílik a személyes vízió és formai szabadság kibontására. A jövőben is rengeteg témám van, amelyeket dokumentumfilmes formában szeretnék feldolgozni.

Miért éppen kisjátékfilm lett a Ha átkelsz majd a nagy hegyen? Vizsgafeladatként készült?

Igen, a film a mesterszakos vizsgafilmként készült, így a formátum adott volt. Koltai Lajos az előkészítési szakaszban is aktívan jelen volt, és a forgatás során is számíthattam a támogatására – bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzá.

Szerzői film vagy alkalmazott rendezés? Melyiket érzed közelebb magadhoz?

Mindkettő más típusú kihívást jelent. Amikor olyan karakterekkel dolgozom, akikkel személyes kapcsolatot is érzek, az természetesen megkönnyíti a munkát. Ugyanakkor a fikciós elemeknél – főleg, ha távolabb állnak tőlem – nehezebb objektíven viszonyulni a történethez, és közben mégis koherens egésszé formálni azt.

Az alkalmazott rendezés biztonságot ad: létezik egy adott (szabály)rendszer, amelyen belül mozgok, így inkább azt keresem, hogyan tudom ebből kihozni a legtöbbet. A szerzői film ezzel szemben egy mélyebb és hosszabb folyamat, ami sokkal inkább épül belső elmélyülésre.

Mik a terveid az egyetem után?

Nyitott vagyok az alkalmazott rendezői feladatokra, szívesen vállalok ilyen típusú munkákat is. Ugyanakkor hiszek abban, hogy a szerzői filmezés hosszabb távú, összetettebb alkotói folyamat, amely más típusú figyelmet és időt kíván. Bízom benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségem filmre vinni azokat a történeteket, amelyek bennem születtek – akár fikció, akár dokumentumfilm formájában.