„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői

Már a felvételi előtt nagy hangsúlyt fektettek a bábszínész-specializáció népszerűsítésére. Mennyire jártak sikerrel?

Ellinger Edina: Nem sajnáltuk az időnket és az energiánkat: ott voltunk az egyetemi előkészítőkön, az Educatio kiállításon, és elmentünk az összes drámatagozatos gimnáziumba, hogy minél többeknek el tudjuk mondani, mit jelent ma a kortárs bábszínház, mi ez a szak pontosan és mire számíthat az, aki elvégzi. Ezek a találkozások számunkra is nagyon inspirálóak voltak. Remek visszacsatolás, hogy a felvételin többen elmondták: azért jelentkeztek a bábszínész-specializációra, mert felkeltettük az érdeklődésüket ezeken a találkozásokon. Idén több, mint kilencvenen jelentkeztek, ami nagyon szép eredmény. Sőt, az a különleges helyzet állt elő, hogy nagyon jó volt a férfi alapanyag; sok tehetséges fiú jelentkezett és az eredmény is magáért beszél: közülük nyolcat, valamint négy lányt vettünk fel. Nem akartunk kompromisszumot kötni; ezeknek a tehetséges srácoknak biztos, hogy helyük lesz a szakmában. Számunkra nagyon fontos, hogy úgy képezzünk kollégákat, hogy el tudjanak majd helyezkedni a pályán. Tizenhárom bábszínház működik az országban kőszínházi struktúrában, a társulatoknak pedig szükségük van az utánpótlásra.

Ács Norbert: Ez a specializáció 4–5 évente indul, és a mostani eredmény nagy bizakodással tölt el minket. Jól állhattak a csillagok, mert idén sok fiatal került be ebbe osztályba; olyanok, akik még csak most érettségiztek, és nem volt semmilyen előképzettségük, azaz nem jártak színészképző stúdióba. Edinával nagyon vágytunk egy ilyen osztályra, mert egy fiatal bábszínésznek sok szerep és lehetőség adódik a pályája elején is.

Mit jelent ma bábszínésznek lenni? Ha megnézzük a Budapest Bábszínház repertoárját, láthatjuk, hogy nemcsak gyerekeknek játszanak. Sőt, Tanár Úr a Radnóti Színház A párnaember című előadásában is szerepel.

Á. N.: A bábelőadás ma már nemcsak a legkisebbeknek szól. Minden bábszínház igyekszik „rétegezni” az előadásokat a legkisebbektől egészen a kamaszoknak szóló előadásokig – emellett felnőtteknek szóló darabjaink is vannak. A bábszínészet komplex jelenlétet igényel, mint ahogy az egész szakma interdiszciplináris helyzetben van: a bábszínházban szinte mindegyik művészeti ág jelen van. Szeretnénk, ha ezek a fiatalok olyan tudással lennének felvértezve, amivel meg tudják állni a helyüket ezen a pályán.

E.: Nem véletlenül hívják ezt az egyetemi képzést bábszínész-specializációnak, hiszen van egy törzsanyag, ami ugyanaz, mint amit a prózaiszínész-hallgatók is tanulnak. Erre épülnek rá a csak bábszínész-hallgatóknak szóló órák. Tanulnak különböző bábtechnikákat, mindemellett az absztrahálásra való képességet is fejlesztjük a képzés során. Emiatt a felvételin is azt monitoroztuk, kiben van meg az a bábos gondolkodás, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához.

Az elsőéves bábos osztály a Hortobágyon.

A Budapest Bábszínházban, amelyet Tanárnő vezet, van egy Mozgató névre keresztelt színházpedagógiai műhely is, ahol a gyerekek akár már kisiskolás korban kipróbálhatják a bábozást. Gondolom valakiben már ekkor megfogalmazódik, hogy ha nagy lesz, bábszínész lesz! 

E.: A Mozgató – melyet a színházban Végvári Viktória színházpedagógus vezet – egy nagyon színes palettájú program; hosszú építkezés eredménye. Három bábcsoportunk van: az alsó és a felső tagozatos általános iskolások, valamint a középiskolások csoportja – utóbbiban pedig folyamatosan halljuk a részvevőktől, hogy erre a pályára szeretnének menni. Ez a program nyilván nem azért jött létre, hogy mindenkit profi bábszínésznek képezzen ki, viszont arra is alkalmas, hogy megnyissa a zárkózott gyerekeket és megtanítsa őket csoportban dolgozni. Mindemellett arra is, hogy érzékenyítse őket erre a műfajra annak érdekében, hogy bábszínházat értő nézőkké válhassanak. Bábelőadást nézni ugyanis – főleg, ha egy a magasabb korosztályos előadásról beszélünk – nagyon „agyas” munka: nagyon igénybe veszi az ember elvonatkoztató képességét. Emellett természetesen az is előfordul, hogy valakit annyira elkap ez a miliő, hogy eltökéli: bábszínész lesz. A program ráadásul a felvételihez is nagyon jó alapokat tud adni. A színházpedagógia tehát tudatos építkezést jelent: hosszú távú befektetést, ami a színház közönségének a bázisát és a műfaj iránti elhivatottságot is erősíti.

Meglepődtem, hogy még egy kifejezetten a kamaszok szüleinek szóló programuk is van! Mi hívta életre?

E.: A kamaszkor, az rock’n’roll címmel indítottunk egy közösségi projektet kamaszokat nevelő szülőknek. Az ötlet elsősorban tőlem jött, mert három tinédzser anyukája vagyok, és állandó útelágazások és útvesztők között lavírozok. Azért választottam ezt a témát, mert tudtam, hogy sem az örömeimmel, sem a kétségeimmel nem vagyok egyedül. Találtunk egy olyan korcsoportot – a negyvenes szülőket –, akiket igazából nem szokott megszólítani senki. Tizennyolc civil anyukával és apukával dolgoztunk együtt több hétig, létrehoztunk egy közös előadást, és mondhatom, hogy életem egyik legjobb élményeként tekintek rá. Mindenki nagyon bátran állt ehhez az egészhez: mertek beszélni a problémákról, sokat tanultunk egymástól. A közösségi színháznál nem a végeredmény fontos, hanem maga a közösség, ami ilyenkor létrejön. Emellett persze az is cél, hogy belekóstoljanak a mi műfajunkba és kedvet kapjanak az előadásainkhoz.

Á. N.: A hallgatóinkkal is szeretnénk majd megismertetni a színházpedagógiai és közösségi programjainkat, hogy tudják, mire jók, illetve miért fontosak ezek. Nagyon színes tanári gárda foglalkozik majd velük, tehát sok oldalról próbáljuk megvilágítani ezt a szakmát. Az egyetem a műhelymunkáról szól – nagy szellemi és intellektuális kaland, ahol megérzi az ember, hogy mit jelent bábszínésznek lenni és ahol már idejekorán megtapasztalhatja annak örömeit és nehézségét.

Budapest Bábszínház: A kamaszkor, az rock’n’roll c. előadás
Fotó: Piti Marcell

Tanár Úr pedagóguscsaládból származik. A szülei inspirálták abban, hogy oktatói pályára is adja a fejét? 

A szüleim nagyon szerették a szakmájukat, de az életük persze nem volt mindig felhőtlen. Én Pécsre jártam történelem-művelődési menedzser szakra; már akkor cicáztam a gondolattal, hogy tanár legyek. Emellett játszottam az egyetemi színpadon is. Aztán egyszer a pécsi bábszínház igazgatója fiatalokat keresett egy darabjához, és beválogatott engem is. Ez az előadás annyira jól sikerült, hogy ott megfogalmazódott bennem: a jövőben ezt szeretném csinálni. Pont akkor indult bábszínész szak a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezért kisebb hezitálás után úgy döntöttem, megpróbálom, és fel is vettek. A botcsinálta kutatói vénám sem hagyott nyugodni, így évekkel később doktori fokozatot szereztem színháztudományból. Közben lehetőséget kaptam a tanításra is: először csak kurzusokat tartottam, majd állandó státuszom lett itt az egyetemen – ennek most már sok éve.

A Tanárnőnél hogy volt, mikor szeretett bele ebbe a műfajba?

Miután nem vettek fel prózai színész szakra, a Kolibri Színház Stúdiójába jelentkeztem prózai színész – bábszínész képzésre. Akkor még nem is tudtam, hogy van olyan, hogy bábszínész szakma. A felvételi nagyon jól sikerült: bábot húztak a kezemre és egyszerűen működött – nem tudtam, hogy van ilyen képességem. Rájöttem, hogy nagyon jól áll nekem ez a műfaj; kellően infantilis vagyok hozzá. Ott a stúdióban nagyon fontos emberekkel találkoztam: Meixler Ildikó, Szívós Károly és Kássa Melinda bábművészekkel, akik egy éven belül a műfaj olyan szeretetét csöpögtették belém, hogy már nem volt kérdés, mivel szeretnék foglalkozni. Akkor indított Meczner János osztályt a főiskolán, ahova fel is vettek.

Hogyan alakult meg az osztályvezető kettősük?

E.: Régi vágyunk volt kipróbálni magunkat egy kettős osztályfőnökségben; nagyon hálásak vagyunk azért, hogy erre most lehetőséget kaptunk. Norbival osztálytársak voltunk Meczner János első osztályában, a szakmai kapcsolatunk pedig ott alakult ki. Ebből a szempontból nagyon fontos bölcső az SZFE. Az egyetem után mindketten lehetőséget kaptunk a Budapest Bábszínházban – ez már a 21. évadunk lesz. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, inspiráljuk egymást, és nagyon fanatikusak is vagyunk. Sokat dolgoztunk a műfajért, azért is, hogy a bábelőadást ne csak egy gyerekműfajnak tekintsék, és nagyon szépen kezd beérni a munkánk gyümölcse. Emellett Norbi a legfelkészültebb és leglelkiismeretesebb tanár, akit ismerek. Elképesztően sokat készül az óráira. Én impulzívabb vagyok, sokszor döntök zsigerből, de szeretem ezt a kettőséget, ahogy mi működünk együtt. Szerintem az is nagyon inspiratív lesz az osztálynak, hogy általunk férfi és női mintát is kapnak. Miközben sok mindenben egyetértünk, biztos vannak olyan kérdések, amelyeket a nemünkből is adódóan különbözőképpen közelítünk meg. Emellett az én életutam arra is bizonyíték, hogyan lehet három gyermekes édesanyaként is boldogulni a szakmában. Nem mondom, hogy könnyű, kell hozzá egy fantasztikus férj is, aki elviseli ezt a fanatizmust.

Á. N.: Az ember nemcsak azzal tanít, amit mond, hanem a jelenlétével is. Mi Edinával ugyanolyan elhivatottak vagyunk, mégis más életutat járunk be. Én hajlamosabb vagyok mindent egy lapra feltenni. Egy művész szakon nagyon fontos a tanár-diák kapcsolat, a személyes oktatás – az ember sokszor csak évekkel később ért meg dolgokat. A hallgatóknak is meg kell találniuk a saját útjukat.

Már csak ez alapján is azt mondhatjuk, hogy nem kis felelősség osztályvezetőnek lenni!

E.: 17 évvel ezelőtt kezdtem el tanítani az egyetemen. Akkor még alig volt korkülönbség köztem és a hallgatók között és még nem is tekintettem magamra úgy, mint egy tanárra, hanem csak valakire, aki átadja a tapasztalatait. Már voltam osztályfőnök is, 8 évvel ezelőtt Meczner Jánossal indítottunk egy közös osztályt, de akkor sem éreztem még olyan hatalmas generációs különbséget a tanítványokkal. Ez az osztály azonban más lesz, hiszen ezek a hallgatók akár a gyerekeink is lehetnének, akkora a korkülönbség. Azt mindenesetre megtanultam a saját osztályfőnökömtől, hogy ez a szerep nem ér véget akkor, amikor végeznek a növendékek – figyelni kell rájuk a későbbiekben is. Nem szabad elengedni a tanítványok kezét. Emellett úgy gondolom, nagyon fontos a hallgatók menedzselése is. Harmadév táján már el kell kezdeni figyelni őket abból a szempontból, hogy ki milyen irányba menne: szóló bábjátékos szeretne lenni vagy társulatban képzeli el a jövőjét – ne adj Isten prózai színházba menne mindamellett, hogy bábozna is. Ez egy rendkívül fontos osztályfőnöki feladat.

Á. N.: Az ember viselkedésébe belekeveredik egyfajta szülői attitűd is a fiatalok elindítását illetően, emellett igyekszünk nekik segíteni egy-egy esetleges elakadásánál is, amivel a pályájukon szembesülhetnek. Azt a kérdést is feltettem már magamnak, hogy egyáltalán kiket keresünk, mivé képezzük őket: szerzetesekké, akiknek a bábszínészeten kívül nincs semmi más vagy olyan emberekké, akik alkalmasak erre a műfajra, de mégsem kizárólagossággal tekintenek rá. Ami ezt a generációt illeti, az, hogy ennyi ember jelentkezett színész szakra, azt mutatja, hogy a digitalizáció térnyerése mellett a mai fiatalok is vágynak egy műalkotás által megteremtett valóságra, arra, hogy megéljék az érzelmeket és megértsék az életet. Bennük is megvan a vágy a figyelemre. Segíteni kell őket, hogy ne égjenek ki korán, miközben azt is meg kell érteniük, hogy előadóként a mi naptárunk más: a mi ünnepeink egy vizsga vagy a premier, tehát a nehézségeket is meg kell tapasztalniuk – mégpedig lehetőleg játékos formában, nem a konfliktusokban.

E.: Nagyon sokat kapunk a különböző generációktól: frissen tudnak tartani minket és nem engednek belesüppedni a szakmába. Úgy tekintünk a tanításra, hogy a kollégáinkat neveljük ki, akikkel egyszer együtt fogunk játszani a színpadon, ahogy ez már megtörtént az előző osztályommal is. Annál csodálatosabb nincs, amikor a tanítványaiddal együtt állsz a színpadon. Olyan büszke tudok lenni rájuk!

Budapest Bábszínház: Peer Gynt
Fotó: Piti Marcell

A tanításon túl hogyan néz ki a következő évaduk?

Á. N.: A következő évadban nem lesz új bemutatóm, a meglévő darabjaimra és az osztályra fókuszolok. Nagyon nehéz évadon vagyok túl, amely során két bemutatóm is volt: a Mindenki legyen kufli! és a Peer Gynt. Előbbiért nagyon hálás vagyok, mert túlsúlyban voltak nálam a kamasz és felnőtt darabok, miközben nagyon szeretek kicsiknek is játszani. Dániel András népszerű mesesorozatából Edina igazán friss és vagány előadást rendezett. Nagyon veszi a közönség, egy igazi családi őrület lett! Rég volt ennyire felszabadult próbafolyamatom, ráadásul adott egy plusz belső megerősítést is azzal kapcsolatban, amit a színházról gondolok. A Peer Gynt sokkal nehezebb feladat volt; először azzal a nagyképű attitűddel álltam hozzá – amit nem is tudom honnan vettem –, hogy simán meg tudom csinálni, de nagyon megkínlódtam vele. Utána azt éreztem, hogy komoly kihívás számomra, amivel még dolgom van. Ezzel együtt elmondhatom, hogy nagyon szép most a repertoárom. A tanítással együtt igazán nem lehet jelenleg panaszom a szakmai életemre.

E.: Norbi elkéredzkedett a jövő évadra, és ő kérte, hogy ne legyen új bemutatója. Azt vallom, hogy ha egy színészből jön egy ilyen igény, akkor azt figyelembe kell venni annak érdekében, hogy elkerüljük a kiégést. Emellett itt van a közös osztályunk: nagyon fontos, hogy egy osztályfőnök legalább az első két évben teljes energiájával rájuk tudjon koncentrálni.

Nekem januárban kezdődik egy új próbafolyamatom. Hoffer Károly fog engem rendezni, aki az első tanítványaim egyike volt. A Semmi című ikonikus darabunkat visszük újra színre. Ezt az előadást 13 éve mutattuk be, és azóta levehetetlen a repertoárról; a történet ugyanúgy elkapja az újabb és újabb generációkat. Emellett a színház művészeti tanácsa is úgy gondolta, hogy jó lenne frissíteni a darabot, hiszen a szereplők is 13 évvel idősebbek lettek, miközben maga a történet kamaszokról szól. Így született meg az a döntés, hogy kapjon a darab vadonatúj szereposztást, zenét és nagyszínpadot. Érdekesség, hogy az eredeti előadásban Blasek Gyöngyi játssza az osztályfőnököt, aki a valóságban is tanított, mégpedig árnyjátékot, tehát a darabbéli diákjai ténylegesen is a tanítványai voltak. A Semmi 2.0-nál azt találta ki a rendező és a tanács, hogy én vegyem át a stafétabotot Blasek Gyöngyitől, már csak azért is, mert én tanítottam a mostani szereplőket az egyetemen. Nagyon várom a próbákat, igazi kihívás, hogy ezt az új köntösbe bújtatott előadást is ugyanolyan kultikussá tegyük, mint az eredetit!