A testhorror műfajának világhírű alkotója, David Cronenberg a Színház- és Filmművészeti Egyetem meghívására szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban tart mesterkurzust a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjának keretében.
A világhírű rendező először érkezik Budapestre. Az SZFE és az NFI együttműködésében megvalósuló esemény különleges lehetőséget kínál hallgatóink számára, hogy egy korszakos jelentőségű filmrendezőtől tanuljanak közvetlenül, első kézből nyerve betekintést az alkotói folyamatokba.
Cronenberg olyan kultikus filmek rendezőjeként vált világszerte ismertté, mint a Videodrome, A jövő bűnei vagy A légy. A nemzetközileg elismert torontói alkotó új perspektívát adott a horror műfajának, és művei a ’80-as évektől kezdve alapvetően formálták a filmtörténet alakulását. 1983-as Videodrome című filmjét máig profetikus erejű alkotásként tartják számon, amely előre jelezte a technológiai fejlődés és a valóság határainak elmosódásából fakadó dilemmákat. Művészetének alanyává maga az emberi test válik, amelyet abszurd módokon képes eltorzítani.
Jelenet az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek című filmből Rendező: David Cronenberg Forrás: nfi.hu
A mesterkurzust követő programban a rendezővel Somossy Barbara, idén végzett filmrendező MA szakos hallgatónk beszélget. A program nyelve angol, szinkrontolmácsot biztosítunk.
Az SZFE hallgatói, oktatói és munkatársai számára a részvétel díjmentes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött, amely ide kattintva érhető el.
A rendezvény a nagyközönség számára is nyitott, jegyvásárlás ezen a linken.
Képek forrása: nfi.hu
Az idei őszi szemeszterben ismét színes nemzetközi közösséggel bővült a Színház- és Filmművészeti Egyetem: 15 Erasmus-hallgató kezdte meg tanulmányait intézményünkben. Az érdeklődők Litvániából, Szlovákiából, Spanyolországból, Németországból, Romániából és Hollandiából érkeztek Budapestre.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amely az elmúlt években Európa egyik legfontosabb, restaurált filmklasszikusokat bemutató fesztiváljává nőtte ki magát. A rendezvény mára nemcsak a magyar és külföldi filmrajongók, hanem a nemzetközi szakma számára is kiemelt eseménnyé vált: a világ számos Oscar-díjas és világhírű alkotója fordult már meg vendégként Budapesten.
A 2025-ös esztendő díszoklevél-átadó ünnepsége ismét bebizonyította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén őrzi a hagyományait. A Karrieriroda és a Kommunikációs és Marketingigazgatóság szervezésében létrejött esemény volt az évkezdés legünnepélyesebb pillanata.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.
Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.
Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet. A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.
Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!