„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

A Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny szakmai közegben is nagyon színvonalas megmérettetésnek számít. A zsűri hazai és nemzetközi szinten is elismert mesterekből és művészekből áll; célja a fiatal tehetségek felfedezése. Te honnan értesültél erről a versenyről?

Egy korrepetitorom ajánlotta figyelmembe, aki már egyszer indult kísérőként ezen a versenyen. Egy ideje szerettem volna én is kipróbálni magam egy ilyen helyzetben és a Danubia Talentsről csak jókat hallottam. Az anyagom egy Edith Piaf-sanzonból, egy operett- és egy musical dalból állt. Előbbi műfajban A chicagói hercegnő „Slowfox with Mary”-jét énekeltem, ami egy nagyon vidám dal, miközben megvannak a technikai mélységei és magasságai. A slowfoxos tempója miatt igazi kihívás! Musical kategóriában a Rudolfból a „Csak szerelem” c. dalt és az Apácákból a „Csak egyszer legyek végre sztár!”-t adtam elő. Nem igazán izgultam, ami annak is köszönhető, hogy a Budapesti Operettszínházban töltöm a gyakorlatom, és egyre nagyobb színpadi rutinra teszek szert. A felkészítő tanárom Süle Dalma volt, zongorán Tálos Vivien kísért. Ezúton is köszönöm nekik, illetve osztályfőnökömnek, Kiss-B. Atillának, hogy a magas szintű szakmai támogatásukkal lehetővé tették a versenyen való magabiztos indulásomat.

Milyen érzés volt, mikor megtudtad, hogy a kategóriádban abszolút első helyezett lettél?

Az eredményhirdetés online volt. Mikor megláttam a nevem, büszkének éreztem magam, hogy az a hit és munka, amit ebbe a megmérettetésbe fektettem, gyümölcsöző volt és megérte. A másnapi díjátadó is életre szóló élmény marad: minden díjazott kapott oklevelet, mindenkit megtiszteltek azzal, hogy kihívták, és gratuláltak neki. Majd a versenyanyagunkból előadhattunk egy dalt – én a „Csak egyszer legyek végre sztár!”-t választottam – így a gálából nagyszerű koncert kerekedett.

Az Operettszínházban négy darabban is játszol. Kérlek mesélj a szerepeidről!

A Hamupipőkében a Vasorrú bába vagyok. Ő nem egy színtiszta negatív figura: rengeteg bolondság és vidámság vihető ebbe a karakterbe, hiszen negativitás nincs pozitivitás nélkül.  Az air walking-technikának köszönhetően szó szerint “szárnyalok” ebben a szerepben. Ráadásul külsőleg egy teljes “maszkot” kapok, maga az átalakítás is izgalmas folyamat.

A Hegedűs a háztetőnben Hávát játszom – ez a szerep nagyon közel áll hozzám. Ebben a darabban olyan nagyszerű művészekkel játszhatom együtt, mint Janza Kata, Szulák Andrea, Dézsy Szabó Gábor, Földes Tamás és az egyik osztályfőnököm, Homonnay Zsolt. Ez nem egy ősbemutató, mint a Hamupipőke, ahol megtapasztalhattam a művészi szabadságot, mégis rengeteget tanulok belőle.

Aztán ott van a Téli mesék, amelyet Nádasi Veronika gyúrt össze különböző téli történetekből. Ez egy szívmelengető karácsonyi minidarab, amiben én vagyok az egyik főszereplő manócska, Nimbusz, aki a szeretetet és a boldogságot keresi. Olyan különböző típusú karakterek csapódnak mellé, mint Olaf, Dzsini, Anasztázia és Elza. Csakúgy, mint a Hamupipőkénél, itt is főként gyerekekből áll a közönség, akiknek a felnőttekhez képest nagyon más élmény játszani! Ráadásul ez egy interaktív előadás, ahol meg is szólítjuk őket, és ez mondhatni új szintre emeli a színpadi létezésünket.

Végül játszom még A Notre Dame-i toronyőrben, januártól már két szerepben is láthat a közönség: Flórikát, Quasimodo édesanyját alakítom, és megkaptam Démon Vízköpő szerepét is.

Öt évig jártál a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola magánének szakára, emellett a celldömölki Soltis Lajos Színház stúdiósa voltál.  Úgy tűnik, hogy tudatosan készültél erre a pályára. Honnan jött az elhivatottság?

Általános iskolás voltam, amikor Szombathelyen az Evita című musicalhez kerestek szereplőket a gyermekkórusba, és jelentkeztem. Itt álltam először színpadon, akkor még kóristaként, és itt varázsolt el először ez a világ. Már kicsiként nagyon inspiráló volt látni, hogyan jön létre egy darab, milyen alázattal dolgoznak még a legnagyobb művészek is, illetve, mennyire befogadóak. Majd amikor a Soltis Lajos Színház társulata a gimnáziumomban bemutatta az Óz, a csodák csodáját, már tudtam, hogy ennek az egésznek a részese akarok lenni. Felvettek stúdiósnak, onnantól a hétvégéim mesterség-, ének-, mozgás- és beszédórákkal teltek. Az első szerepeket gyermekelőadásokban kaptam, majd idővel bemutatkozhattam felnőtt darabokban is. Így indult minden…

A jó énekhang nem mindenkinek adatik meg: ez egy adottság. Kitől örökölted?

A családban nincsenek énekes vagy zenész felmenők, de édesanyámnak és nagymamámnak nagyon jó énekhangja van. Az iskolai kórusba is anyukám javaslatára jelentkeztem; azt mondta, hogy hatalmas ajándék, ha az ember nemcsak hallgatja a zenét, hanem az alkotói folyamatnak is a részese lehet.  Hozzám a jazz-pop stílus állt közelebb; ennek egy magasabb szintje a musical – ez érdekelt, amikor az egyetemre jelentkeztem. Az operettet már itt kedveltem meg Süle Dalmának köszönhetően. Musical egyébként nem létezik operett nélkül, már ami a hangképzést illeti. Egy operettdal énekléséhez nagy technikai tudás kell, amelynek az elsajátításához mindent megadtak itt az egyetemen.

Van példaképed?

Igen, Kalocsai Zsuzsa, Jászai-díjas színésznő, operettprimadonna és érdemes művész. A Hegedűs a háztetőnben lehetőségem van játszani is vele: az édesanyámat, Goldét alakítja. A fantasztikus primadonna karrierje, és az, hogy még ma is mekkora alázattal dolgozik, számomra példaértékű. Folyamatosan foglalkozik hangképzéssel, azt vallja, hogy sosincs kész az ember, mert mindig van hova fejlődni. A hangunkat tudatosan építeni kell, mivel az életkorral is változhat, ezért folyamatosan karban kell tartani, és ez rengeteg munka.

Végzős vagy. Hogyan tovább? Milyen lesz elengedni egymás kezét az osztálytársaiddal?

Nagy vágyam, hogy a musicaldarabokon kívül egyszer operettben is lehetőséget kapjak, és primadonnaként is kipróbálhassam magam. Tudom, hogy ehhez még éveket kell gyakorolnom, hiszen egy operettben többórás anyagot kell elénekelni, azt hangilag bírni kell – de azon leszek, hogy megvalósítsam az álmomat. A színházon túl a jazz és a pop szeretete is megmaradt, így a jövőben szeretnék ilyen anyagokkal is foglalkozni, illetve kisebb fellépéseket vállalni.

Ami az osztálytársaimat illeti, már most hiányoljuk egymást, hiszen egyre kevesebbet találkozunk: negyedéves korunk óta kapunk kisebb-nagyobb szerepeket színházakban, jelenleg pedig a szakmai gyakorlatunkat töltjük különböző helyeken. Az Operettszínházban több osztálytársammal is együtt játszom, így teljes elszakadásról még nem beszélhetünk. Emberileg és szakmailag is nagyon tiszteljük egymást; remélem, hogy a jó kapcsolat megmarad közöttünk, és továbbra is tudjuk majd egymás sikereit ünnepelni.