A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének kiemelkedő mérföldkövéhez érkeztünk: idén ünnepeljük fennállásának 160. évfordulóját. Ebből az alkalomból az egyetem jubileumi műsorral készül.
Időpont: 2025. február 26. 15 óra.
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Díszterem (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
Az ünnepi műsorban jelenlegi és egykori hallgatóink, valamint neves színművészek is közreműködnek, ezt követően pedig egyetemünk alumnitagjainak adunk át díszkitűzőt. Az eseményt a másodéves dokumentumfilm-rendező MA hallgatók vizsgafilmjeinek vetítésével zárjuk.
PROGRAM
ÜNNEPI KÖSZÖNTŐK
PRODUKCIÓK
Sajó Sándor: Magyarnak lenni c. verse
Előadja: Koncz Gábor, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész
Holt költők társasága – részlet
Előadó: a III. éves prózaiszínművész-osztály
Lackó Bálint, Horváth Gábriel, Hostyinszki Máté, Lajcsik Domonkos, Kirády Marcel, Garamvári Ádám, Varga Szabolcs, Veres György.
Rendező: Funtek Frigyes
Osztályvezetők: Funtek Frigyes, Quintus Konrád
Deep River – Gospel
Előadó: a II. éves zenésszínművész-osztály
Osztályvezetők: Mátyássy Szabolcs, Méhes László
Kocsák Tibor – Somogyi Szilárd – Miklós Tibor: részlet az Abigél c. musicalből (Nincsenek csodák) és musicalrészlet a Monte Christo grófjából (az Árny című dal).
Előadó: IV. éves zenésszínművész-osztály
Osztályvezetők: Kiss B. Attila, Homonnay Zsolt
Kovács Adrián, Szőke Andrea: Játsszunk még tovább! c. dala
Előadja: az I. éves drámainstruktor szak drámajátékos-színjátékos osztálya
Magócs Ottó, Balázs Andrea, Gréczy Balázs, Molnár Ágnes, Bátyai Éva, Lévai Attila, Szaszák Zsolt, Tatár Gabriella
Zongorán kísér: Kovács Adrián
Osztályvezetők: Kis Domonkos Márk, Lukács György
Duettek
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Emlékszel még? c. dala)
Sáfár Mónika és Homonnay Zsolt, egyetemünk oktatóinak duettjei a IV. éves zenésszínművész-osztály hallgatóival
Babits Mihály: Mozgófénykép c. művét vitte filmre a III. éves film- és televíziórendező osztály
Osztályvezetők: Zilahy Tamás, Káel Csaba
József Attila: A hetedik című vers
Előadja: az I. éves prózaiszínművész-osztály
Osztályvezetők: Vidnyánszky Attila, Rácz József
Emlékeim
Előadja: Reviczky Gábor, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész
Duett
Kálmán Imre: Marica grófnő – részlet (Ringó vállú csengeri violám c. dal)
Előadja: Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, operetténekes, érdemes művész, Vajda Zoltánnal, IV. éves zenésszínművész-hallgatónkkal
Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz c. vers
Előadják: (Major Tamás hangbejátszásról), Csikós Sándor, Oberfrank Pál, Szarvas József, Szirtes Balázs oktatók, valamint Varga Szabolcs és Horváth Gábriel a III. éves prózaiszínművész-osztály hallgatói
Szinetár Miklós köszöntője
Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, televíziós és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.
KITŰZŐÁTADÓ
Alumnikitűzők ünnepélyes átadása
Záró ceremónia