A 10. Színházi Olimpia hivatalos megnyitója április 15-én 14 órától egészen az esti órákig tart majd. Az egyetemi polgárokat 14 órakor szeretettel várjuk a Bajor Gizi parkba, ahonnan együtt sétálunk át a Belgrád rakpartra, ahol 16:30-kor ifj. Simet László artistaművész a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra.
Szombaton 14 órakor zászlófelvonással kezdődik az olimpiai nyitóünnepség a Nemzeti Színháznál, ahol Vidnyánszky Attila, a rendezvénysorozat művészeti vezetője mond beszédet, majd a Pénzügyőr Zenekar, Berecz András, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti intézet hallgatói, a Martonvásári Szent László Huszár Egyesület és a Fehérvári Huszárok közreműködésével elkezdődnek a kulturális programok.
A zászlófelvonás után közvetlenül, a Nemzeti Színház előtt felállított színpadon fellép az SZFE zenekara, DÁNIELFY és HOBO.
A koncertek szünetében látható lesz a Cia La Tal spanyol utcaszínházi társulat Varázsdoboz című előadása, Toti Toronell Micro-Shakespeare című interaktív színházi játéka, a francia Cie Systeme Paprika kerekeken guruló járgánya, fedélzetén a Kraken Orchestra formációval, a közelben tereli mechanikus lényekből álló csordáját a német foolpool utcaszínház. A hajóorrban a Déryné Társulatának tagjai a Karzat Színház interaktív óriás társasával várják az érdeklődőket.
Az érdemes művész címmel kitüntetett ifj. Simet László artistaművész a Duna felett kifeszített drótkötélen egyensúlyozva sétál át a folyó egyik partjáról a másikra. Az egyedülálló produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehet majd megtekinteni.
A performansz 16:30-tól indul, de a Belgrád rakparton a 18-19 pontlejáró mellett már 15:30-kor elkezdődik az esemény a Danubia Zenekar programjával, akik a cirkuszművészeti produkció alatt is játszanak majd, főként a legnagyobb magyar zeneszerzők, így Erkel, Kodály és Bartók műveiből.
A német Selzen Art extravagáns gólyalábasai békebeli léghajókon, a lengyel Teatr Gry i Ludzie nosztalgikus guruló járgányokon, a Flying Buttresses apró művészei hatalmas túrazsákokkal gyalogosan érkeznek a 10. Színházi Olimpia ünnepélyes megnyitójára.
Az utcaszínházi felvonuláshoz nyolc magyar társulat is csatlakozik: a Langaléta Garabonciások, a Bab társulat, a Bóbita Bábszínház, a Csodamalom, a Kövér Béla Bábszínház, a Mikropódium Családi Bábszínház és az Agostones utcazenészei. Programjukban óriásbábok sokszínű arzenálja, vásári játékok és gólyalábasok szerepelnek.
18:30-tól a Somlay Artúr sétányon elindul a Nemzeti Színház felé a 10. Színházi Olimpia központi jelképének választott bárka. A 25 méter hosszú bárka-installáció, fedélzetén a fesztivál három hónapos, országos programsorozatának társszervező színházainak és fesztiváljainak képviselőivel. A bárkán a meghívott külföldi utcaszínházi produkciók mellett ott lesznek a hazai utcaszínházi társulatok, a Bab Társulat, a Langaléta Garabonciások, a Karzat Színház képviselői, Mizsei Zoltán és zenés társai, valamint a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hallgatói.
A meglepetésként emlegetett koncert fellépője a Bagossy Brothers Company.
19 órától az ünnepélyes megnyitó keretében beszédet mond Theodórosz Terzopulosz, a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottságának alapító elnöke és Vidnyánszky Attila, az idei olimpia művészeti vezetője és a Nemzeti Színház vezérigazgatója.
Programajánló:
2023. április 18-án 15 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház mutatja be Valerij Fokin Petrópolisz című sci-fi drámáját.
2023. április 18-án 19 órakor Teodórosz Terzopulosz és Suzuki Tadashi beszélgetésére várják a szeretettel a szervezők az érdeklődő közönséget a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Teremben.