Király Jenő filmesztéta tiszteletére rendeztek országos jeltudományi konferenciát Egerben, amelynek témája a fim szimbolikája volt. Az SZFE-t négy hallgató, kilenc doktorandusz és három oktató képviselte előadóként, a hallgatói szekciót Veress Ferenc, míg a doktorit Balázs Géza vezette. Az esemény célja a tudásátadás mellett egy jövőbeli együttműködés kidolgozása a mozgóképpel foglalkozó egyetemek között.
Október 4-én nagy érdeklődés mellett zajlott le a 23. Semiotica Agriensis konferencia Egerben. Az eseményt évente szervezi meg a Magyar Szemiotikai Társaság – szoros együttműködésben az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, és immár harmadik éve a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen.
A háromnapos programot M. Tóth Éva egyetemi tanár, az EKKE Mozgóképművészeti és Kommunikációs Intézetének igazgatója, Juhász Tibor, az EKKE tudományos rektorhelyettese és Balázs Géza, az SZFE Doktori Iskolájának vezetője nyitotta meg. A közvetlen, barátságos hangulat és a különböző szakterületekről érkező előadók egymás iránti érdeklődése, nyitottsága határozta meg a továbbiakban is a tartalmas, érdekes előadássorozatot. A hazai és külföldi előadók Király Jenő munkásságra alapozva egymástól függetlenül érintették a gondolatalakzatok nyelvi és képi megjelenési formáit, a különböző filmműfajokat, mítoszokat, valóság, dokumentum és fikció viszonyát, a költészet, a sport, a könyv, a kötelező olvasmányok és a film kapcsolatát.
A program különlegessége Traub Viktória új animációs filmjének elemző beszélgetéssel kísért vetítése volt, amelyen a film társírója, Bak Zsuzsanna is részt vett. A vendégeket a szombat esti fogadáson Pintér Márta, a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar dékánja köszöntötte. Az előző konferencia tanulmánykötetben megjelent anyagát (A könyv szemiotikája) Pölcz Ádám és Terdikné Takács Szilvia szerkesztők mutatták be.
A nagy múltú konferenciasorozat összegzésében a szervezők kiemelték a további konstruktív és egyre sokrétűbb együttműködés fontosságát a társegyetemek közt, és üdvözölték az élő, egymást támogató helyzetek, lehetőségek erősítését a Eszterházy Károly Katolikus Egyetem mozgóképes, kommunikációs, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes képzései, illetve doktori iskolája között. Mivel nagy számban képviseltették magukat a Budapesti Gazdasági Egyetem, valamint a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatói és hallgatói, a következő évi konferencia tervezésében és lebonyolításában már rájuk is számítunk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.
Mintegy száz magyar filmet vetítenek az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Az SZFE vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban.
Egyetemünk ismét egy nemzetközi rangú alkotót látott vendégül: Valère Novarina, a kortárs francia színház meghatározó írója, rendezője és képzőművésze érkezett hozzánk a Doktori Iskola szervezésében. A látogatás során előadás, többnapos, zártkörű workshop és a Nemzeti Színházban bemutatott, zenével és filmetűdökkel kísért felolvasószínházi performansz keretében találkozhatott vele a szakmai közönség és a hallgatóság.
2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.
Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.
A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.
A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.
A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.