A modern Prométheusz nyomában
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
A görög mitológia nagyon közel áll hozzád. Mikor kezdtél el komolyabban foglalkozni Prométheusz alakjával?
Amikor egy kis plusz szabadidőhöz jutottam az egyetem negyedik évében, szerettem volna egy kicsit jobban elmélyülni a görög mitológia világában. Az egyetem könyvtára bizonyult az első állomásnak. Rendkívül izgalmasnak tartom a mitológiai történetek erkölcsi elkötelezettségét. Nyers, tiszta, sok esetben ösztönszerűen működő alakjai nagyon érdekelnek. Prométheusz szerepe és működése a mitológiában kifejezetten foglalkoztatott, ezért minden Prométheuszhoz köthető dokumentumot kikerestem a polcokról. Ekkor találtam rá Mesterházi Lajos A Prométheusz-rejtély című regényére, ami alapján készült egy korábbi színpadi adaptáció is. Ezt Kazimir Károly rendezte 1976-ban a Thália Színházban. Azt éreztem, hogy végtelenül izgalmas a szöveg alapfelvetése, miszerint Prométheusz visszatér jelenkorunkba, és teljesen más realitással találkozik, mint amit elképzelt.
Mi ragadott meg annyira az eredeti szövegben, ami miatt szükségesnek láttad továbbgondolni?
Zeusz, a féltékeny főisten, a Kaukázus sziklájához láncoltatta Prométheuszt a tűz ellopásáért, és egy sassal marcangoltatta szét a máját minden nap. A változatos kínzások sorozata egészen addig folytatódott, amíg Héraklész arra nem vonult győztes csapatával, hogy lelője a sast és megszabadítsa Prométheuszt. Eddig szól a „mese”. Innen indul a fantázia szüleménye. Megérte-e a nagy áldozat, amit értünk emberekért hozott az isten, és hogyan reagálnánk rá a jelenünkben, ha találkoznánk vele? Megvásárolnánk és a saját céljainkra használnánk kreált népszerűségét? Ahogy Gránicz Majával elkezdtünk dolgozni a szövegen, rájöttünk, hogy bár a koncepció megragadó, a szöveg annyira poros már, hogy nem érdemes farigcsálni; helyette írtunk egy egészen újat.
Milyen irányba mozdult el az előadás az eredeti koncepcióhoz képest?
A fókusz végig az emberi kapcsolódás nehézkességén volt. Alapvetően az a kérdés: vajon a korunk embere képes-e lelassulni. Szándékában áll-e megérteni saját működését és a környezetét, vagy hagyja, hogy beszippantsa a számtalan haszontalan információval, reklámszöveggel tarkított nyilvánosság. Mennyire vagyunk figyelmesek egymás iránt? Az önfeláldozás gesztusa, amit a történet szerint Prométheusz tett az emberiségért, képviselhet-e még értéket a számunkra? Észrevennénk-e egyáltalán ebben a hatalmas zajtengerben, ha egy „isten” lejönne közénk? Mire gondol ma az ember, ha kimondja: Isten?
Az előadásban észrevehető a Jézus-párhuzam. Ez szándékos?
Természetesen szándékos. Fontos volt számomra, hogy ne egy büntető, haragvó vagy hivalkodó istent ábrázoljunk. A valódi morális értékek soha nem hivalkodóak, nem követelőznek. Éppen ezért szükséges, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, és keressük őket. Prométheusz az előadásban szerény, szemlélődő, figyelmes figura – nem egy önelégült influenszer vagy megmondóember.
Az előadás konkrét terekbe helyezi ezt az absztrakt konfliktust. Mit jelentenek ezek a terek – a kifutó, a televízió-stúdió – az előadásban?
Nem véletlenül választottam ezeket. A kifutó egyszersmind utca is – a kettő szándékosan összefolyik. Nem lehet eldönteni, hogy divatbemutatón, vagy csak egy hétköznapi utcán vagyunk-e. Korunk fő mozgatórugója az önmenedzsment, a magamutogatás. Sokszor érezzük úgy, hogy nem is létezünk a társadalom számára, ha kivonjuk magunkat belőlük. A másik fő helyszín a televízió-stúdió, ahol a manipulatív média működésének a mechanizmusait szeretnénk megmutatni. Például, hogy hogyan lehet úgy szándékosan félremagyarázni valakinek a szándékait, hogy a saját céljainkra használjuk. Prométheuszt a mi történetünkben azonnal beárazza és politikai céljainak beteljesítésére használja a hatalom.
A kapitalizmus kritikája tehát nem mellékesen van jelen.
Nem, ez központi. Korunk szorongató viszonyainak része, akárcsak a háború, ami szintén megjelenik az előadásban.
Miért marad meg Prométheusz tisztasága ebben a mételyező közegben?
Azért, mert Prométheusz nem ember, hanem egy eszme. Az egymásba vetett hit, bizalom és fény megtestesítője. Az előadás igazi kérdése: szükségünk van-e erre az alakra, és ha igen, meghalljuk-e, amit üzen?
Egyéb hírek
Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya
,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.
Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
Kálloy Molnár Péterre emlékezünk
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
