A neves olasz színháztörténész, Marco De Marinis látogatott el 2025. február 24-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába, amely egy szociológiai és színházantropológiai irányú, a nézőkutatás kérdését vizsgáló projektet indított az idei tanévben. A nemzetközi hírű teatrológus abból a célból érkezett az SZFE-re, hogy előadást tartson a doktori programban résztvevő PhD- és DLA-hallgatóknak a témáról és segítse elmélyíteni a műhelyben zajló munkát a múlt század utolsó harmadától folyamatosan felélénkülő diszkurzus napjainkig tartó alakulástörténetének bemutatásával.
Marinis francia nyelven tartott előadását az egyetem rektora, prof. dr. Sepsi Enikő tolmácsolta, aki köszöntőjében elmondta, hogy személyesen Eugenio Barba ajánlotta a professzort a témával kapcsolatban, akivel maga is hosszú ideig dolgozott együtt a színházrendező által 1979-ben alapított ISTA (International School of Theatre Anthropology) keretein belül.
Marinis A néző rehabilitációja címet adta az előadásának, amelyben a színészek (vagy tágabb értelemben minden előadó) és a befogadók viszonyát, valamint azok egymástól elválaszthatatlan kölcsönhatását vizsgálta. Elmondása szerint a 20. század legnagyobb színházi reformerei, Artaud, Grotowski és maga Barba is ennek a kérdésnek a vizsgálatán keresztül fogalmazzák meg újító törekvéseiket.
Marinis azt hangsúlyozta, hogy a nézői aktivitást nem szabad passzív tevékenységként elképzelni, hiszen az interpretáció ugyanúgy az előadás szerves részét képezi. „Amikor nézünk, látunk, vagy hallgatunk egy művet, valójában kiegészítjük” – fogalmazott. A francia filozófus, Jacques Rancière gondolata nyomán azt állította, hogy ez a félreértés, miszerint a nézői cselekvést passzivitásnak tituláljuk, az aktív passzívval való szembeállításából, tehát egy olyan előítéletből fakad, amely szerint a beszéd a cselekvés ellentéte.
Később ennek a felfogásnak az lett az eredménye, hogy elértéktelenítette a néző és az olvasó szerepét, ami viszont a 60-as évektől kezdődő újító törekvések részéről egyre inkább indokolttá tette a részvételi színház elveinek gyakorlati megvalósítását.
A kutató arra is rávilágított az előadásában, hogy a nézők (szerepe) képezi a színház legkevésbé tanulmányozott szegmensét annak ellenére, hogy a legfontosabb tényezői, hiszen értük jönnek létre a produkciók. Elismeri viszont azt is, hogy nehéz vizsgálni a befogadói tapasztalatot, ráadásul az emlékezet torzító hatásáról sem szabad megfeledkezni. Kétségtelen tehát, hogy „a néző ellenáll a teoretikus tárggyá alakításnak, annak, hogy tudományos kérdezés tárgyává tegyék” – fogalmazott.
Marinis mindazonáltal attól is elhatárolódik, hogy átessünk a másik végletbe, és teljesen esetlegesnek, mulandónak, efemer jelenségként írjuk le a nézői tapasztalatot. Szerinte az az állítás sem állja meg a helyét, hogy örökre elveszett tapasztalatról lenne szó, hiszen tanúként a néző is jelen van az előadáson. (Marinis itt Grotowski kifejezésére utal, aki a 60-as évek közepétől fogja fel így a befogadó szerepét, aki adott esetben a saját életét is kockáztatva, mártírként tanúskodik a részvételéről.)
A kutató persze azt is elismeri, hogy a kérdés tudományos vizsgálata nehézségekbe ütközik, hiszen a nézői emlékezetet sosem lehet teljesen felfejteni valamennyi dokumentáció ellenére sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne tanulmányozni sem. Emiatt különválasztja a kutatást az egyes események rekonstruálásától, hangsúlyozva, hogy a tanulmányozás – ha bizonyos fenntartásokkal is, de – nagyon is lehetséges.
Összegzésében Marinis a teatrológia és a modern idegtudományi kutatások közötti összefüggésekre orientálta a figyelmet állítása alátámasztásaként. A tükörneuronok felfedezése megmutatta ugyanis, amit a színházi emberek a kezdetektől fogva tudtak: a közvélekedéssel ellentétben a néző sem lehet passzív, mert a saját testében asszimilálja a színész által végrehajtott cselekvéseket. A tükörneuronoknak köszönhetően bizonyítottá vált, hogy amikor a befogadó cselekvés közben látja a színészt, az arra készteti, hogy benne is megképződjenek ugyanezek a jelentések.
Az esemény, amelyre az SZFE doktoranduszainak több évfolyama is ellátogatott, nagy érdeklődés mellett zajlott le, Marinis pedig a hét második felében a II. éves dramaturg szakos hallgatóknak tartott előadást.
A testhorror műfajának világhírű alkotója, David Cronenberg a Színház- és Filmművészeti Egyetem meghívására szeptember 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban tart mesterkurzust a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjának keretében.
Az idei őszi szemeszterben ismét színes nemzetközi közösséggel bővült a Színház- és Filmművészeti Egyetem: 15 Erasmus-hallgató kezdte meg tanulmányait intézményünkben. Az érdeklődők Litvániából, Szlovákiából, Spanyolországból, Németországból, Romániából és Hollandiából érkeztek Budapestre.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amely az elmúlt években Európa egyik legfontosabb, restaurált filmklasszikusokat bemutató fesztiváljává nőtte ki magát. A rendezvény mára nemcsak a magyar és külföldi filmrajongók, hanem a nemzetközi szakma számára is kiemelt eseménnyé vált: a világ számos Oscar-díjas és világhírű alkotója fordult már meg vendégként Budapesten.
A 2025-ös esztendő díszoklevél-átadó ünnepsége ismét bebizonyította, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem büszkén őrzi a hagyományait. A Karrieriroda és a Kommunikációs és Marketingigazgatóság szervezésében létrejött esemény volt az évkezdés legünnepélyesebb pillanata.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.
Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.
Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet. A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.
Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.