A néző rehabilitációja – Marco De Marinis adott elő az SZFE Doktori Iskolájában
február 26., szerda 14:46
A neves olasz színháztörténész, Marco De Marinis látogatott el 2025. február 24-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába, amely egy szociológiai és színházantropológiai irányú, a nézőkutatás kérdését vizsgáló projektet indított az idei tanévben. A nemzetközi hírű teatrológus abból a célból érkezett az SZFE-re, hogy előadást tartson a doktori programban résztvevő PhD- és DLA-hallgatóknak a témáról és segítse elmélyíteni a műhelyben zajló munkát a múlt század utolsó harmadától folyamatosan felélénkülő diszkurzus napjainkig tartó alakulástörténetének bemutatásával.
Marinis francia nyelven tartott előadását az egyetem rektora, prof. dr. Sepsi Enikő tolmácsolta, aki köszöntőjében elmondta, hogy személyesen Eugenio Barba ajánlotta a professzort a témával kapcsolatban, akivel maga is hosszú ideig dolgozott együtt a színházrendező által 1979-ben alapított ISTA (International School of Theatre Anthropology) keretein belül.
Marinis A néző rehabilitációja címet adta az előadásának, amelyben a színészek (vagy tágabb értelemben minden előadó) és a befogadók viszonyát, valamint azok egymástól elválaszthatatlan kölcsönhatását vizsgálta. Elmondása szerint a 20. század legnagyobb színházi reformerei, Artaud, Grotowski és maga Barba is ennek a kérdésnek a vizsgálatán keresztül fogalmazzák meg újító törekvéseiket.
Marinis azt hangsúlyozta, hogy a nézői aktivitást nem szabad passzív tevékenységként elképzelni, hiszen az interpretáció ugyanúgy az előadás szerves részét képezi. „Amikor nézünk, látunk, vagy hallgatunk egy művet, valójában kiegészítjük” – fogalmazott. A francia filozófus, Jacques Rancière gondolata nyomán azt állította, hogy ez a félreértés, miszerint a nézői cselekvést passzivitásnak tituláljuk, az aktív passzívval való szembeállításából, tehát egy olyan előítéletből fakad, amely szerint a beszéd a cselekvés ellentéte.
Később ennek a felfogásnak az lett az eredménye, hogy elértéktelenítette a néző és az olvasó szerepét, ami viszont a 60-as évektől kezdődő újító törekvések részéről egyre inkább indokolttá tette a részvételi színház elveinek gyakorlati megvalósítását.
A kutató arra is rávilágított az előadásában, hogy a nézők (szerepe) képezi a színház legkevésbé tanulmányozott szegmensét annak ellenére, hogy a legfontosabb tényezői, hiszen értük jönnek létre a produkciók. Elismeri viszont azt is, hogy nehéz vizsgálni a befogadói tapasztalatot, ráadásul az emlékezet torzító hatásáról sem szabad megfeledkezni. Kétségtelen tehát, hogy „a néző ellenáll a teoretikus tárggyá alakításnak, annak, hogy tudományos kérdezés tárgyává tegyék” – fogalmazott.
Marinis mindazonáltal attól is elhatárolódik, hogy átessünk a másik végletbe, és teljesen esetlegesnek, mulandónak, efemer jelenségként írjuk le a nézői tapasztalatot. Szerinte az az állítás sem állja meg a helyét, hogy örökre elveszett tapasztalatról lenne szó, hiszen tanúként a néző is jelen van az előadáson. (Marinis itt Grotowski kifejezésére utal, aki a 60-as évek közepétől fogja fel így a befogadó szerepét, aki adott esetben a saját életét is kockáztatva, mártírként tanúskodik a részvételéről.)
A kutató persze azt is elismeri, hogy a kérdés tudományos vizsgálata nehézségekbe ütközik, hiszen a nézői emlékezetet sosem lehet teljesen felfejteni valamennyi dokumentáció ellenére sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne tanulmányozni sem. Emiatt különválasztja a kutatást az egyes események rekonstruálásától, hangsúlyozva, hogy a tanulmányozás – ha bizonyos fenntartásokkal is, de – nagyon is lehetséges.
Összegzésében Marinis a teatrológia és a modern idegtudományi kutatások közötti összefüggésekre orientálta a figyelmet állítása alátámasztásaként. A tükörneuronok felfedezése megmutatta ugyanis, amit a színházi emberek a kezdetektől fogva tudtak: a közvélekedéssel ellentétben a néző sem lehet passzív, mert a saját testében asszimilálja a színész által végrehajtott cselekvéseket. A tükörneuronoknak köszönhetően bizonyítottá vált, hogy amikor a befogadó cselekvés közben látja a színészt, az arra készteti, hogy benne is megképződjenek ugyanezek a jelentések.
Az esemény, amelyre az SZFE doktoranduszainak több évfolyama is ellátogatott, nagy érdeklődés mellett zajlott le, Marinis pedig a hét második felében a II. éves dramaturg szakos hallgatóknak tartott előadást.
Egyéb hírek
SZFE szakmai gyakorlatok – Minden infó egy helyen!
A szakmai gyakorlat az egyik legizgalmasabb része a képzésnek! Ilyenkor próbálhatod ki magad először élesben a választott szakmádban, építhetsz értékes szakmai kapcsolatokat, és sokan már ekkor megtalálják későbbi munkahelyüket. Nézzük meg szakonként, milyen lehetőségek várnak rád!
Megnyílt a Tompos Kátya emlékkiállítás
Kamarakiállítás nyílt Tompos Kátya emlékére a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel ritkán látott mozgóképek, fényképek és relikviák segítségével.
Fel a fejjel, mi csináljuk tovább!
A Keleti Márton rendezte Fel a fejjel! című vígjáték egyik ikonikus jelenete, amikor a Peti bohócot játszó Latabár Kálmánt Aida nevű elefántja megborotválja és vizet zúdít a fejére. Ezt az ötvenes évekbeli filmet vitte most színre a Bethlen Téri Színházban volt hallgatónk, Szécsi Bence az ötödéves fizikai színházrendező osztállyal. Elefánt nincs az előadásban, bohóctréfa, trükk és mondanivaló viszont annál több. A rendezővel a bemutató után beszélgettünk.
SZFE 160: díszkitűzőt kaptak az egyetem alumni tagjai
2025. február 26-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának 160. évfordulóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az est méltó zárásaként az egyetem egykori hallgatói alumni díszkitűzőt vehettek át, jelképezve az intézményhez fűződő közösségi és szakmai összetartozást. A Karrieriroda szervezésében az alumni közösséghez eddig már több mint 65 öregdiák csatlakozott, és továbbra is várjuk minden volt hallgató jelentkezését.
160 éves a Színház- és Filmművészeti Egyetem
A jubileum alkalmából rendezett gálán a magyar kulturális élet kiválóságai, az egyetem jelenlegi és egykori növendékei, neves művészek együtt tisztelegtek az intézmény gazdag öröksége és kimagasló művészeti hagyományai előtt. Az évforduló keretében az egyetem alumni tagjainak díszkitűzőt ajándékozott, Koltai Lajos operatőr, oktató részére pedig címzetes egyetemi tanári címet adományozott.
Kortárs drámák fordítása az ELTE és az SZFE együttműködésében
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatókon hat kortárs dráma első magyar fordítását vitte színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke, valamint a Távoli Fény Laboratórium. Az esemény három egyetem több mint ötven hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói munkájával jött létre. Az idáig vezető útról a két főszervezővel, Gleason-Nagy Natáliával és Sereg Judittal beszélgettünk.
Robert Capa, a szerencsejátékos
Robert Capa nevét a legtöbben ismerjük. Rengeteg kalandos történet, önellentmondásos életrajzi adatok, mendemondák övezik a 20. század egyik legjelentősebb fotósának nevét. De vajon ki volt az ember a fotók és a felépített brand mögött? Ki volt Friedmann Endre? Erre a kérdésre próbál választ adni A szerencsejátékos című monodráma. A darab premierje után annak írójával, egyetemünk negyedéves dramaturg hallgatójával, Varga-Amár Rudolffal és főszereplőjével, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem prózai színművész hallgatójával, Pazsiczki Mátéval beszélgettünk.
Othello megfojtásjelenetétől az interaktív filmkészítésig – ilyen volt az Alkotóműhelyek Hete
Az SZFE ismét megrendezte az Alkotóműhelyek Hetét a tavaszi félév első hetében, ami a közös élmények mellett számos lehetőséget kínált hallgatóinknak arra, hogy bepillantást nyerhessenek más intézetek és szakok képzéseibe is. Szakmai előadások, gyakorlati foglalkozások, mesterkurzusok és egy könyvbemutató is gazdagították az ötnapos programot.
