A neves olasz színháztörténész, Marco De Marinis látogatott el 2025. február 24-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába, amely egy szociológiai és színházantropológiai irányú, a nézőkutatás kérdését vizsgáló projektet indított az idei tanévben. A nemzetközi hírű teatrológus abból a célból érkezett az SZFE-re, hogy előadást tartson a doktori programban résztvevő PhD- és DLA-hallgatóknak a témáról és segítse elmélyíteni a műhelyben zajló munkát a múlt század utolsó harmadától folyamatosan felélénkülő diszkurzus napjainkig tartó alakulástörténetének bemutatásával.

Marinis francia nyelven tartott előadását az egyetem rektora, prof. dr. Sepsi Enikő tolmácsolta, aki köszöntőjében elmondta, hogy személyesen Eugenio Barba ajánlotta a professzort a témával kapcsolatban, akivel maga is hosszú ideig dolgozott együtt a színházrendező által 1979-ben alapított ISTA (International School of Theatre Anthropology) keretein belül.

Marinis A néző rehabilitációja címet adta az előadásának, amelyben a színészek (vagy tágabb értelemben minden előadó) és a befogadók viszonyát, valamint azok egymástól elválaszthatatlan kölcsönhatását vizsgálta. Elmondása szerint a 20. század legnagyobb színházi reformerei, Artaud, Grotowski és maga Barba is ennek a kérdésnek a vizsgálatán keresztül fogalmazzák meg újító törekvéseiket.

Marinis azt hangsúlyozta, hogy a nézői aktivitást nem szabad passzív tevékenységként elképzelni, hiszen az interpretáció ugyanúgy az előadás szerves részét képezi. „Amikor nézünk, látunk, vagy hallgatunk egy művet, valójában kiegészítjük” – fogalmazott. A francia filozófus, Jacques Rancière gondolata nyomán azt állította, hogy ez a félreértés, miszerint a nézői cselekvést passzivitásnak tituláljuk, az aktív passzívval való szembeállításából, tehát egy olyan előítéletből fakad, amely szerint a beszéd a cselekvés ellentéte.

Később ennek a felfogásnak az lett az eredménye, hogy elértéktelenítette a néző és az olvasó szerepét, ami viszont a 60-as évektől kezdődő újító törekvések részéről egyre inkább indokolttá tette a részvételi színház elveinek gyakorlati megvalósítását.

A kutató arra is rávilágított az előadásában, hogy a nézők (szerepe) képezi a színház legkevésbé tanulmányozott szegmensét annak ellenére, hogy a legfontosabb tényezői, hiszen értük jönnek létre a produkciók. Elismeri viszont azt is, hogy nehéz vizsgálni a befogadói tapasztalatot, ráadásul az emlékezet torzító hatásáról sem szabad megfeledkezni. Kétségtelen tehát, hogy „a néző ellenáll a teoretikus tárggyá alakításnak, annak, hogy tudományos kérdezés tárgyává tegyék” – fogalmazott.

Marinis mindazonáltal attól is elhatárolódik, hogy átessünk a másik végletbe, és teljesen esetlegesnek, mulandónak, efemer jelenségként írjuk le a nézői tapasztalatot. Szerinte az az állítás sem állja meg a helyét, hogy örökre elveszett tapasztalatról lenne szó, hiszen tanúként a néző is jelen van az előadáson. (Marinis itt Grotowski kifejezésére utal, aki a 60-as évek közepétől fogja fel így a befogadó szerepét, aki adott esetben a saját életét is kockáztatva, mártírként tanúskodik a részvételéről.)

A kutató persze azt is elismeri, hogy a kérdés tudományos vizsgálata nehézségekbe ütközik, hiszen a nézői emlékezetet sosem lehet teljesen felfejteni valamennyi dokumentáció ellenére sem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne tanulmányozni sem. Emiatt különválasztja a kutatást az egyes események rekonstruálásától, hangsúlyozva, hogy a tanulmányozás – ha bizonyos fenntartásokkal is, de – nagyon is lehetséges.

Összegzésében Marinis a teatrológia és a modern idegtudományi kutatások közötti összefüggésekre orientálta a figyelmet állítása alátámasztásaként. A tükörneuronok felfedezése megmutatta ugyanis, amit a színházi emberek a kezdetektől fogva tudtak: a közvélekedéssel ellentétben a néző sem lehet passzív, mert a saját testében asszimilálja a színész által végrehajtott cselekvéseket. A tükörneuronoknak köszönhetően bizonyítottá vált, hogy amikor a befogadó cselekvés közben látja a színészt, az arra készteti, hogy benne is megképződjenek ugyanezek a jelentések.

Az esemény, amelyre az SZFE doktoranduszainak több évfolyama is ellátogatott, nagy érdeklődés mellett zajlott le, Marinis pedig a hét második felében a II. éves dramaturg szakos hallgatóknak tartott előadást.

Egyéb hírek

Meghívó Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

A kortárs média és a forgatókönyvírás új kézikönyvei - páros könyvbemutató az SZFE-n

Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.

Öt művészeti egyetem ünnepelt közös gálán a Müpában

Október 12-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében közös gálaműsor keretében ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti és a Magyar Táncművészeti Egyetem.

Diplomafilm-bemutató az SZFE-n: nyolc diák filmje a vásznon

Október 20-án, hétfőn 17 órakor mutatják be az SZFE Vilmos Zsigmond Intézet Filmrendező és Filmoperatőr művész MA (2021-2023) szakos hallgatói diplomafilmjeiket az Urániában.

Páros könyvbemutató az Urániában – Az SZFE Könyvek sorozat új kötetei

Október 15-én szerdán 13 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont az SZFE Könyvek sorozat legújabb köteteit bemutató eseménynek. Két, a hazai médiatudományi és filmes oktatás számára egyaránt fontos, hiánypótló kiadvány kerül a közönség elé: egy webbook a média fogalmi és elméleti alapjairól, valamint egy tankönyv a forgatókönyvírás művészetéről, illetve módszertanáról.