„A színész mint vehiculum” – az SZFE-n tartott előadást Valère Novarina

A színházi munkáin keresztül számos magyar vonatkozással is rendelkező Valère Novarina látogatott el május 5-én egyetemünk Doktori Iskolájába, hogy előadást tartson hallgatóinknak – az alkotói gyakorlatát meghatározó – színház és festészet kölcsönhatásáról. A szakmai beszélgetéssel is egybekötött, franciául tartott prezentációt az SZFE rektora és egyben az alkotó nemzetközi viszonylatban legnagyobb kutatója, prof. dr. Sepsi Enikő tolmácsolta magyarra, aki korábban egy magyar és egy angolnyelvű monográfiában is behatóan elemezte már Novarina színházi munkáit. A Routledge-nél 2021-ben megjelent Poetic Images, Presence and the Theater of Kenotic Rituals című kötet a rendező költői képekkel, képzőművészeti alkotásaival is összefüggésben vizsgálta a mester színházi műveit.

Novarina életműve az emberi bálványok lerombolását és az emberi beszéd mélyrétegeit taglalja, így írásaiban sokat beszél azokról a festményekről, amelyek előbb szétszedték, majd újra összerakták az emberi arcot. Az új francia bibliafordításban is tevékenyen közreműködő Novarina művészete, bár alapvetően a keresztény gondolkodásban gyökeredzik, „sokat olvasta a genfi egyetem svájci sinológusának, Jean-François Billeter-nek a műveit. E professzor könyvein keresztül ismerte meg a taoizmust és a kínai írást. […] Csuang Ce gondolatait, aki nagy hatással volt az életműre.” (Sepsi Enikő: Kép és jelenlét, 106.). Ilyen módon a rituális színház nagy elődeihez, például Grotowskihoz hasonlóan Novarina is gazdagon merít a távol-keleti (színházi) hagyományokból.

Kapcsolódva Artaud, Grotowski, Barba (stb.) rituális színházának hagyományához, koncepciója szerint a színész vehiculumként, vagyis eszközként írható le, aki valamely megtisztulási folyamat megvalósítása érdekében önkiüresítő állapotba kerül. (Ezt a megközelítést érdemes Grotowski üres edény fogalmával párhuzamosan kezelni, aki ezzel a szóhasználattal illeti a színész testét. Ugyanehhez a fogalomhoz kötődnek Sepsi Enikő a kenotikus színház terén végzett kutatásai, amelynek elméleti kereteit már a Poetic Images magyar nyelven íródott közvetlen előzményében, a Kép és jelenlét, kenózis a kortárs francia költészetben és Valère Novarina színházában című monográfiában is kidolgozta, illetve bemutatta.)

Novarina speciális utat javasol a szerepfelvételhez – ezek az elképzelései pedig színészvezetésének módját is meghatározzák. Színészeinek is rendszerint azt az instrukciót adja, miszerint hozzávetőleg 5 évig szükséges érlelniük egy szerepet. A színházi alkotó ugyanis – kapcsolódva az ortodoxok felfogásához, akik ekként fogják fel magát Krisztust is –, mindent energiaként képzel el. Képzőművészi tevékenységét is ebben a szellemben végzi, amelynek illusztrálásaként egy rövid videórészletet mutatott. Ezen a külső szemlélő számára is jól láthatóan mutatja be jellegzetes gesztusait: rendszerint valamilyen impulzív lendülettel rajzol, mert az a célja, hogy az adott mozdulat egyfajta energiából gyökerezzen.

Valère-t fia, Virgile Novarina is elkísérte apja budapesti látogatására. Virgile eredetileg nem művésznek készült: matematika- és fizikatanulmányok után kezdte vizsgálni az emberi alvás kérdéseit saját tapasztalatai – azon keresztül pedig írásai, rajzai, fényképei és (dokumentum)filmjei – segítségével. Ehhez kapcsolódó performanszai esettanulmányokként írhatók le, amelyek során nyilvánosan alszik – időnként plázákban, sőt boltok kirakataiban is. Későbbi találkozása Walid Breidi digitális művésszel olyan projektek felé is megnyitotta számára az irányt, amelyek már agyhullámokat, interaktivitást és más digitális kifejezésformákat is magukba foglalnak. Virgile álom- és alváskutatásai, nyilvános terekben rendezett performanszai nagy érdeklődést váltottak ki a hallgatóságból. Virgile gyakran együtt dolgozik édesapjával is: bizonyos esetekben például a színházi alkotó előadásainak filmezésében működött közre.