Ács Norbert új bemutatóra készül
A Budapest Bábszínház vezető bábszínészeként Ács Norbert délelőtt játszik és délután próbál, vagy fordítva, délelőtt próbál és este játszik, és van, hogy reggel és este is játszik. Hogy mikor tanít? Az jó kérdés, ugyanis az SZFE-n bábszínészeket is oktat művészi beszédre, illetve szövegértésre. A Krabat a Fekete Malomban bemutatója március 2-án a Budapest Bábszínházban lesz.
„Az én pályafutásom tökéletes példa arra, hogy milyen – akár vezető színészként – visszaülni az iskolapadba.”
Délután 3 óra van és már túl van egy előadáson és egy próbán. Ráadásul nagyon különböző darabokról van szó, hiszen a Pettson és Findusz az óvodásoknak, kisiskolásoknak szól, amelyben Norbert magát a hóbortos agglegényt, Pettsont alakítja, míg abban az előadásban, amelynek a premierjére éppen most készülnek gőzerővel, a kiskamaszok problémai kerülnek terítékre. Mesélne erről az új bemutatóról?
Március 2-án mutatjuk be Krabat a Fekete Malomban című bábelőadást Hegymegi Máté rendezésében, amelynek színpadi adaptációját Káli Ágnes készítette Otfried Preußler cseh-német szerző ifjúsági fantasy regényéből. Ez egy sötétebb tónusú darab, amely egy ifjúsági varázslóiskoláról szól. Manapság a műfajok eléggé összemosódnak, nem különülnek el élesen egymástól. Ez a darab ötvözi a fizikai, a mozgás-, a prózai és a bábszínházat is. Ma már megkerülhetetlen, hogy ilyen képessége is legyen egy bábszínésznek. A kiskamaszokhoz szólunk ezzel a darabbal, akik egy nagyon nehéz korosztály abból a szempontból, hogy számukra a báb egy kicsit már cikinek számít, a felnőtt előadások pedig még nem teljesen nekik valóak. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy legyenek kifejezettnek nekik szóló előadásaink. Ilyen a Helló, Héraklész!, vagy a Gengszter nagyi is. Ebben az új darabban annak a kérdését járjuk körbe, hogyan lehet színházi eszközökkel feldolgozni egy iskolai környezetet, ezen keresztül pedig magának a kamasszá válásnak problémáját. Megmutatjuk az ott jelen lévő problémákat: a saját lábon állás, a függetlenedés, a gyereklétből kamasszá válás nehézségeit.
Ha megnézzük a repertoárt, látszik, hogy számos darabban játszik, ráadásul nagyon különböző korosztályoknak… Nem csoda, hiszen 20 éve oszlopos tagja a Bábszínház társulatának.
Nagyon nagy folyamatnak voltam a tanúja és az alkotója is abban a tekintetben, hogy az elmúlt 20 év alatt rengeteget változott a színház. Kirajzolódtak a különböző közönségrétegek. A fősodort nyilván a gyerekeknek és a kisebbeknek szóló előadások képezik, de ma már markánsan jelen vannak az ifjúsági darabok is, mint például a Semmi, amit már egy évtizede játszunk és levehetetlen a repertoárról. Mindemellett vannak a Frankensteinhez, vagy a Dekameronhoz hasonló, kifejezetten felnőtteknek szóló előadásaink is. Ez nekem mint tanárnak abból a szempontból is kihívást jelent, hogy a bábszínészek élete elég rendhagyó. Mi nemcsak 10-től 2-ig próbálunk és este játszunk, hanem valamikor reggel játszom és délután próbálok, vagy este játszom és délelőtt próbálok – mondhatni minden napszakban dolgozom. Nem egyszerű tehát összeegyeztetni ezt a munkát a tanítással.
Művészi beszédet, szövegértést tanít az SZFE-n, elsősorban a bábszínész növendékeknek… Honnan jött viszont az az elhatározása, hogy visszaül az iskolapadba és doktori fokozatot szerez színháztudományból?
A mi osztályunk egyike volt az első bábszínészosztályoknak. Van, aki a bábszínészet mellett máig színészettel is foglalkozik, vagy elsősorban színész lett, van, aki pedig rendező… Ilyen tekintetben egy nagyon kreatív és rendhagyó osztály voltunk. Én személy szerint nem művészeti egyetemről kerültem az SZFE-re, viszont mindig is megvolt a szorosabb kötődésem a színháztörténethez, ezért ennek ellenére is megtaláltam a kapcsolatot az egyes szakok között. Azelőtt Pécsre jártam történelem-művelődési menedzser képzésre – ilyen tekintetben tehát már akkor érdekelt a tanítás. Egy pár évnek azért el kellett telnie ahhoz, hogy belevágjak a doktori iskolába. Az én példám tökéletes arra, hogy milyen vezető színészként visszaülni az iskolapadba. Ez a ma felől fogalmazva talán már komikusnak hat, de nagyon nehéz volt egy szintetizáló színháztörténeti munkát összehozni, mert eleve egy irányított pályán vagyok, azaz mások rendelkeznek az időmmel. Rengeteg problémám volt: könyörögtem a tanároknak, miközben nagyon szerettem is bejárni az óráimra. Azt hiszem, ha tehetném, örök életemre egyetemista lennék. Nagyon jól karbantartja az embert a tanulás és a tanítás, mert új ismereteket szerez, ugyanakkor kapcsolódik a fiatalokhoz is, ami megőrzi az ember lendületét, illetve segít folyamatos kapcsolatot tartani a generációjukkal.
Nagyon nagy utat jártam be a doktori iskolában. Elsőre még az is nehéz volt, hogy viccesen szólva össze tudjam egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, hogy meg tudjak fogalmazni egy dolgozatot, hogy valaminek a rendszerét meg tudjam érteni, felépíteni egy metódust stb. Jó példája vagyok annak, hogy milyen egy doktori munkát vérrel-verejtékkel összehozni, miközben semmiért nem adnám azt a szellemi kalandot, ami ezalatt történt velem. Azért, hogy a világnak egy szeletét, vagy a színháztörténetnek egy iciri-piciri bódényi területét megérthettem, már megérte; nagyon különleges élmény volt.
Elárulja, miből írta a disszertációját?
A doktori dolgozatomat az európai vásári bábjátékokról írtam, ezen belül ennek a transzcendes, szexuális és társadalmi frusztrációiról, illetve a nőalakokról, a halálhoz, a különböző hatalmi figurákhoz való viszonyról. Engem ebben a témában a vásári bábjáték kitaszítottsága, punksága, kívülállása, az utca és a koldulás határai érdekeltek – mégpedig mindennek főként a 19. századi vetülete. Azt tanácsolom a doktori iskolásoknak, hogy ne féljenek egy témához sterilen hozzáállni. Nem feltétlenül kell imádni azt a témát, amit az ember kutat, mert hosszú évek alatt nagyon speciális viszonya lesz hozzá. Sőt, időnként az is előfordul, hogy az ember finoman szólva nem kedveli. Nálam volt olyan, hogy már annyit foglalkoztam vele, hogy nem bírtam visszaolvasni azt, amit írtam, annyira telítődtem. Iszonyatos hullámvölgyeket tud közben bejárni az ember, ráadásul egy ilyen szintetizáló anyaghoz rengeteg forrást is kell kutatni. Az egy évtizede volt, amikor az ember még ujjongani tudott, hogy hozzájuthatott egy londoni antikvárium könyvéhez. Vagy például hetekig kajtattam brazil, portugál ismerőseimet, hogy portugál vásári bábjátékszövegeket fordítsanak le nekem… Nagyon kemény időszak volt: nappal játszottam, éjszaka írtam, de végül sikerült befejezni a doktorimat… Végül olyannyira sikeres lett a témám, hogy a későbbiekben a kutatásomat is ki tudtam bővíteni és két kutatói ösztöndíjat is elnyertem vele. Bátorítanék mindenkit, hogy vágjon bele ebbe a kalandba, még akkor is, ha a gyakorlatban csinálja a színházat. Szerintem nagyon fontos, hogy olyanok is, mint én, akik éjjel-nappal játszanak, ne féljenek elmerülni a tudomány világában, mert mi valahogy egy, a kutatóktól eltérő optikán keresztül tudunk ránézni egy anyagra, amiből érdekes felfedezések bontakozhatnak ki.
Varga Viktória
A képek forrása: budapestbabszinhaz.hu, Piti Marcell
Egyéb hírek
Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!
„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői
Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.
Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet
Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.
„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról
Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.
„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa
A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.
Milyen egy casting a tévében? – elkísértünk három SZFE-s hallgatót
Különleges lehetőségben részesült egyetemünk három zenésszínművész-hallgatója, amikor részt vett az MTVA szereplőválogatásán. A Karrieriroda által szervezett castingon a hallgatók a színházi előadói készségeik kiegészítéseként betekintést nyerhettek a televíziós műsorvezetés világába is.
Egy tanév, egy akciófilm – így zajlott az első second unit képzés az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben indított second unit-rendező képzés egyedülálló kezdeményezés a hazai felsőfokú művészképzésben. Az interjúban Gulyás Budával, a szak osztályvezetőjével beszélgettünk az elsőként végzett évfolyammal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, a szakma sajátosságairól és a jövő kihívásairól.
„Én a partneri alkotói viszonyban hiszek” – interjú Kiss Józseffel, a drámainstruktor-rendező szak osztályvezetőjével
A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.
