Ács Norbert új bemutatóra készül
A Budapest Bábszínház vezető bábszínészeként Ács Norbert délelőtt játszik és délután próbál, vagy fordítva, délelőtt próbál és este játszik, és van, hogy reggel és este is játszik. Hogy mikor tanít? Az jó kérdés, ugyanis az SZFE-n bábszínészeket is oktat művészi beszédre, illetve szövegértésre. A Krabat a Fekete Malomban bemutatója március 2-án a Budapest Bábszínházban lesz.
„Az én pályafutásom tökéletes példa arra, hogy milyen – akár vezető színészként – visszaülni az iskolapadba.”
Délután 3 óra van és már túl van egy előadáson és egy próbán. Ráadásul nagyon különböző darabokról van szó, hiszen a Pettson és Findusz az óvodásoknak, kisiskolásoknak szól, amelyben Norbert magát a hóbortos agglegényt, Pettsont alakítja, míg abban az előadásban, amelynek a premierjére éppen most készülnek gőzerővel, a kiskamaszok problémai kerülnek terítékre. Mesélne erről az új bemutatóról?
Március 2-án mutatjuk be Krabat a Fekete Malomban című bábelőadást Hegymegi Máté rendezésében, amelynek színpadi adaptációját Káli Ágnes készítette Otfried Preußler cseh-német szerző ifjúsági fantasy regényéből. Ez egy sötétebb tónusú darab, amely egy ifjúsági varázslóiskoláról szól. Manapság a műfajok eléggé összemosódnak, nem különülnek el élesen egymástól. Ez a darab ötvözi a fizikai, a mozgás-, a prózai és a bábszínházat is. Ma már megkerülhetetlen, hogy ilyen képessége is legyen egy bábszínésznek. A kiskamaszokhoz szólunk ezzel a darabbal, akik egy nagyon nehéz korosztály abból a szempontból, hogy számukra a báb egy kicsit már cikinek számít, a felnőtt előadások pedig még nem teljesen nekik valóak. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy legyenek kifejezettnek nekik szóló előadásaink. Ilyen a Helló, Héraklész!, vagy a Gengszter nagyi is. Ebben az új darabban annak a kérdését járjuk körbe, hogyan lehet színházi eszközökkel feldolgozni egy iskolai környezetet, ezen keresztül pedig magának a kamasszá válásnak problémáját. Megmutatjuk az ott jelen lévő problémákat: a saját lábon állás, a függetlenedés, a gyereklétből kamasszá válás nehézségeit.
Ha megnézzük a repertoárt, látszik, hogy számos darabban játszik, ráadásul nagyon különböző korosztályoknak… Nem csoda, hiszen 20 éve oszlopos tagja a Bábszínház társulatának.
Nagyon nagy folyamatnak voltam a tanúja és az alkotója is abban a tekintetben, hogy az elmúlt 20 év alatt rengeteget változott a színház. Kirajzolódtak a különböző közönségrétegek. A fősodort nyilván a gyerekeknek és a kisebbeknek szóló előadások képezik, de ma már markánsan jelen vannak az ifjúsági darabok is, mint például a Semmi, amit már egy évtizede játszunk és levehetetlen a repertoárról. Mindemellett vannak a Frankensteinhez, vagy a Dekameronhoz hasonló, kifejezetten felnőtteknek szóló előadásaink is. Ez nekem mint tanárnak abból a szempontból is kihívást jelent, hogy a bábszínészek élete elég rendhagyó. Mi nemcsak 10-től 2-ig próbálunk és este játszunk, hanem valamikor reggel játszom és délután próbálok, vagy este játszom és délelőtt próbálok – mondhatni minden napszakban dolgozom. Nem egyszerű tehát összeegyeztetni ezt a munkát a tanítással.
Művészi beszédet, szövegértést tanít az SZFE-n, elsősorban a bábszínész növendékeknek… Honnan jött viszont az az elhatározása, hogy visszaül az iskolapadba és doktori fokozatot szerez színháztudományból?
A mi osztályunk egyike volt az első bábszínészosztályoknak. Van, aki a bábszínészet mellett máig színészettel is foglalkozik, vagy elsősorban színész lett, van, aki pedig rendező… Ilyen tekintetben egy nagyon kreatív és rendhagyó osztály voltunk. Én személy szerint nem művészeti egyetemről kerültem az SZFE-re, viszont mindig is megvolt a szorosabb kötődésem a színháztörténethez, ezért ennek ellenére is megtaláltam a kapcsolatot az egyes szakok között. Azelőtt Pécsre jártam történelem-művelődési menedzser képzésre – ilyen tekintetben tehát már akkor érdekelt a tanítás. Egy pár évnek azért el kellett telnie ahhoz, hogy belevágjak a doktori iskolába. Az én példám tökéletes arra, hogy milyen vezető színészként visszaülni az iskolapadba. Ez a ma felől fogalmazva talán már komikusnak hat, de nagyon nehéz volt egy szintetizáló színháztörténeti munkát összehozni, mert eleve egy irányított pályán vagyok, azaz mások rendelkeznek az időmmel. Rengeteg problémám volt: könyörögtem a tanároknak, miközben nagyon szerettem is bejárni az óráimra. Azt hiszem, ha tehetném, örök életemre egyetemista lennék. Nagyon jól karbantartja az embert a tanulás és a tanítás, mert új ismereteket szerez, ugyanakkor kapcsolódik a fiatalokhoz is, ami megőrzi az ember lendületét, illetve segít folyamatos kapcsolatot tartani a generációjukkal.
Nagyon nagy utat jártam be a doktori iskolában. Elsőre még az is nehéz volt, hogy viccesen szólva össze tudjam egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, hogy meg tudjak fogalmazni egy dolgozatot, hogy valaminek a rendszerét meg tudjam érteni, felépíteni egy metódust stb. Jó példája vagyok annak, hogy milyen egy doktori munkát vérrel-verejtékkel összehozni, miközben semmiért nem adnám azt a szellemi kalandot, ami ezalatt történt velem. Azért, hogy a világnak egy szeletét, vagy a színháztörténetnek egy iciri-piciri bódényi területét megérthettem, már megérte; nagyon különleges élmény volt.
Elárulja, miből írta a disszertációját?
A doktori dolgozatomat az európai vásári bábjátékokról írtam, ezen belül ennek a transzcendes, szexuális és társadalmi frusztrációiról, illetve a nőalakokról, a halálhoz, a különböző hatalmi figurákhoz való viszonyról. Engem ebben a témában a vásári bábjáték kitaszítottsága, punksága, kívülállása, az utca és a koldulás határai érdekeltek – mégpedig mindennek főként a 19. századi vetülete. Azt tanácsolom a doktori iskolásoknak, hogy ne féljenek egy témához sterilen hozzáállni. Nem feltétlenül kell imádni azt a témát, amit az ember kutat, mert hosszú évek alatt nagyon speciális viszonya lesz hozzá. Sőt, időnként az is előfordul, hogy az ember finoman szólva nem kedveli. Nálam volt olyan, hogy már annyit foglalkoztam vele, hogy nem bírtam visszaolvasni azt, amit írtam, annyira telítődtem. Iszonyatos hullámvölgyeket tud közben bejárni az ember, ráadásul egy ilyen szintetizáló anyaghoz rengeteg forrást is kell kutatni. Az egy évtizede volt, amikor az ember még ujjongani tudott, hogy hozzájuthatott egy londoni antikvárium könyvéhez. Vagy például hetekig kajtattam brazil, portugál ismerőseimet, hogy portugál vásári bábjátékszövegeket fordítsanak le nekem… Nagyon kemény időszak volt: nappal játszottam, éjszaka írtam, de végül sikerült befejezni a doktorimat… Végül olyannyira sikeres lett a témám, hogy a későbbiekben a kutatásomat is ki tudtam bővíteni és két kutatói ösztöndíjat is elnyertem vele. Bátorítanék mindenkit, hogy vágjon bele ebbe a kalandba, még akkor is, ha a gyakorlatban csinálja a színházat. Szerintem nagyon fontos, hogy olyanok is, mint én, akik éjjel-nappal játszanak, ne féljenek elmerülni a tudomány világában, mert mi valahogy egy, a kutatóktól eltérő optikán keresztül tudunk ránézni egy anyagra, amiből érdekes felfedezések bontakozhatnak ki.
Varga Viktória
A képek forrása: budapestbabszinhaz.hu, Piti Marcell
Egyéb hírek
SZFE-s hallgatók a Cannes-i Filmfesztiválon
A Cannes-i Filmfesztivál a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékkel bíró fesztiválja, melyet minden év májusának második felében tartanak Cannes-ban. A fődíjért, az Arany Pálmáért versenyző filmek vetítésének legfőbb helyszíne a Croisette körúton fekvő Fesztivál- és Kongresszusi Palota. Idén az SZFE 25 diákja utazott ki a programra; közülük két televíziós műsorkészítő szakos hallgatónkkal, az elsőéves Hegedüs Katával és a másodéves Simon Eszterrel beszélgettünk az élményeikről.
„A színész mint vehiculum” – az SZFE-n tartott előadást Valère Novarina
A francia színházi rendező, költő, festő és drámaíró, Valère Novarina látogatott el május 5-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába az intézmény felkérésére. A neves kortárs képzőművész ezúttal a színház és festészet viszonyáról tartott előadást a jelenlévő érdeklődőknek.
Meghívó Liszka Tamás DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Liszka Tamás DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Franco Nero Veszprémbe látogatott
Franco Nero érkezett Magyarországra az SZFE osztályvezető oktatója, Oberfrank Pál által vezetett Veszprémi Petőfi Színház meghívására. Az olasz világsztár élete során eddig 250 filmben vállalt szerepet, melyeknek műfaji sokszínűsége elképesztő: az alkotások között ugyanúgy vannak művészfilmek, mint politikai krimik, spagetti-westernek és történelmi tablók. Az életmű ez utóbbi kategóriába sorolható darabjai közül ráadásul a legjelentősebbek közé tartozik a magyar Julianus barát, a Honfoglalás és a Sacra Corona is. Franco Nero volt már magyar, lengyel és orosz; több mint harminc eltérő nemzet hőseit keltette életre a filmvásznon.
Két hónap egy különleges szigeten a Pannónia Ösztöndíjprogram jóvoltából
Ács Vanessza, az SZFE harmadéves televíziós műsorszerkesztő hallgatója a Pannónia Ösztöndíjprogram keretén belül két hónapot töltött egy különleges szigeten, ahol mind szakmailag, mind emberileg sokat fejlődött.
SZFE-s előadások az OSZT programjában
Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát. Június 12-én a Spoon River-i holtak, június 16-án pedig a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.
Besúgók, hisztérikák és jazz - interjú Regős Simon végzős rendező hallgatónkkal
„Egyszerűen nem vesszük észre, hogy a múlt mennyire körbelengi ezt az országot és nem tudjuk elengedni, nem tudunk továbblépni. Fel kell ismernünk, hogy vannak olyan dolgok, amikről beszélnünk kell” – ötödéves fizikai színházrendező hallgatónk, Regős Simon nem félt családja legintimebb történeteit színre vinni, egyfajta korlenyomatot is adva a második világháború utáni évtizedekről. A Hisztéria üzenőfüzete-t még júniusban is elcsíphetjük a Bethlen Téri Színházban.
„A siker ne sodorjon el, hanem irányt mutasson” – Domokos Éva Lili útja a Pokoli rokonokig
Domokos Éva Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművészhallgatója egy különleges lehetőséggel indította pályáját: szerepet kapott a nagy sikerű Pokoli rokonok című sorozatban. Az egyetemi kurzustól a castingon át a forgatás élményeiig, majd a színházi és filmes felkérésekig tartó út nemcsak szakmai áttörést hozott számára, hanem önismereti fordulóponttá is vált.
