Ács Norbert új bemutatóra készül

Ha megnézzük a repertoárt, látszik, hogy számos darabban játszik, ráadásul nagyon különböző korosztályoknak… Nem csoda, hiszen 20 éve oszlopos tagja a Bábszínház társulatának.

Nagyon nagy folyamatnak voltam a tanúja és az alkotója is abban a tekintetben, hogy az elmúlt 20 év alatt rengeteget változott a színház. Kirajzolódtak a különböző közönségrétegek. A fősodort nyilván a gyerekeknek és a kisebbeknek szóló előadások képezik, de ma már markánsan jelen vannak az ifjúsági darabok is, mint például a Semmi, amit már egy évtizede játszunk és levehetetlen a repertoárról. Mindemellett vannak a Frankensteinhez, vagy a Dekameronhoz hasonló, kifejezetten felnőtteknek szóló előadásaink is. Ez nekem mint tanárnak abból a szempontból is kihívást jelent, hogy a bábszínészek élete elég rendhagyó. Mi nemcsak 10-től 2-ig próbálunk és este játszunk, hanem valamikor reggel játszom és délután próbálok, vagy este játszom és délelőtt próbálok – mondhatni minden napszakban dolgozom. Nem egyszerű tehát összeegyeztetni ezt a munkát a tanítással.

Művészi beszédet, szövegértést tanít az SZFE-n, elsősorban a bábszínész növendékeknek…  Honnan jött viszont az az elhatározása, hogy visszaül az iskolapadba és doktori fokozatot szerez színháztudományból?

A mi osztályunk egyike volt az első bábszínészosztályoknak. Van, aki a bábszínészet mellett máig színészettel is foglalkozik, vagy elsősorban színész lett, van, aki pedig rendező… Ilyen tekintetben egy nagyon kreatív és rendhagyó osztály voltunk. Én személy szerint nem művészeti egyetemről kerültem az SZFE-re, viszont mindig is megvolt a szorosabb kötődésem a színháztörténethez, ezért ennek ellenére is megtaláltam a kapcsolatot az egyes szakok között. Azelőtt Pécsre jártam történelem-művelődési menedzser képzésre – ilyen tekintetben tehát már akkor érdekelt a tanítás. Egy pár évnek azért el kellett telnie ahhoz, hogy belevágjak a doktori iskolába. Az én példám tökéletes arra, hogy milyen vezető színészként visszaülni az iskolapadba. Ez a ma felől fogalmazva talán már komikusnak hat, de nagyon nehéz volt egy szintetizáló színháztörténeti munkát összehozni, mert eleve egy irányított pályán vagyok, azaz mások rendelkeznek az időmmel. Rengeteg problémám volt: könyörögtem a tanároknak, miközben nagyon szerettem is bejárni az óráimra. Azt hiszem, ha tehetném, örök életemre egyetemista lennék. Nagyon jól karbantartja az embert a tanulás és a tanítás, mert új ismereteket szerez, ugyanakkor kapcsolódik a fiatalokhoz is, ami megőrzi az ember lendületét, illetve segít folyamatos kapcsolatot tartani a generációjukkal.
Nagyon nagy utat jártam be a doktori iskolában. Elsőre még az is nehéz volt, hogy viccesen szólva össze tudjam egyeztetni az alanyt az állítmánnyal, hogy meg tudjak fogalmazni egy dolgozatot, hogy valaminek a rendszerét meg tudjam érteni, felépíteni egy metódust stb. Jó példája vagyok annak, hogy milyen egy doktori munkát vérrel-verejtékkel összehozni, miközben semmiért nem adnám azt a szellemi kalandot, ami ezalatt történt velem. Azért, hogy a világnak egy szeletét, vagy a színháztörténetnek egy iciri-piciri bódényi területét megérthettem, már megérte; nagyon különleges élmény volt.

Elárulja, miből írta a disszertációját?

A doktori dolgozatomat az európai vásári bábjátékokról írtam, ezen belül ennek a transzcendes, szexuális és társadalmi frusztrációiról, illetve a nőalakokról, a halálhoz, a különböző hatalmi figurákhoz való viszonyról. Engem ebben a témában a vásári bábjáték kitaszítottsága, punksága, kívülállása, az utca és a koldulás határai érdekeltek – mégpedig mindennek főként a 19. századi vetülete. Azt tanácsolom a doktori iskolásoknak, hogy ne féljenek egy témához sterilen hozzáállni. Nem feltétlenül kell imádni azt a témát, amit az ember kutat, mert hosszú évek alatt nagyon speciális viszonya lesz hozzá. Sőt, időnként az is előfordul, hogy az ember finoman szólva nem kedveli. Nálam volt olyan, hogy már annyit foglalkoztam vele, hogy nem bírtam visszaolvasni azt, amit írtam, annyira telítődtem. Iszonyatos hullámvölgyeket tud közben bejárni az ember, ráadásul egy ilyen szintetizáló anyaghoz rengeteg forrást is kell kutatni. Az egy évtizede volt, amikor az ember még ujjongani tudott, hogy hozzájuthatott egy londoni antikvárium könyvéhez. Vagy például hetekig kajtattam brazil, portugál ismerőseimet, hogy portugál vásári bábjátékszövegeket fordítsanak le nekem… Nagyon kemény időszak volt: nappal játszottam, éjszaka írtam, de végül sikerült befejezni a doktorimat… Végül olyannyira sikeres lett a témám, hogy a későbbiekben a kutatásomat is ki tudtam bővíteni és két kutatói ösztöndíjat is elnyertem vele. Bátorítanék mindenkit, hogy vágjon bele ebbe a kalandba, még akkor is, ha a gyakorlatban csinálja a színházat. Szerintem nagyon fontos, hogy olyanok is, mint én, akik éjjel-nappal játszanak, ne féljenek elmerülni a tudomány világában, mert mi valahogy egy, a kutatóktól eltérő optikán keresztül tudunk ránézni egy anyagra, amiből érdekes felfedezések bontakozhatnak ki.

Varga Viktória

A képek forrása: budapestbabszinhaz.hu, Piti Marcell