„Hogyan éri el a rendező és a társulat a kollektív tudást, hogy képes legyen létrehozni az előadást?” – Interjú Adam J. Ledger professzorral
Adam J. Ledger rendező, a Birminghami Egyetem oktatója, a színháztudomány és az előadó-művészetek professzora Budapesten tartott előadásokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégeként. A professzorral készült interjúnkban olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy milyen szempontok alapján vizsgálja a rendező munkáját egy próbafolyamatban, hogyan építhető be egy aktuális téma egy színházi előadásba és nem utolsó sorban: mit tanácsol a fiatal alkotóknak?
Mi a benyomása, mennyiben hasonlít és mennyiben tér el egymástól az angol és a magyarszínházi képzés a felsőoktatásban?
Kezdem a különbségekkel. Fantasztikus dolognak tartom, hogy ötéves képzésben vehetnek részt a hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ami ráadásul államilag támogatott. Nálunk is van mesterképzés, de nagyon sok hallgató küzd finanszírozási problémával – ez tehát egy óriási különbség. A másik fontos eltérés, hogy itt Magyarországon sokkal kiforrottabb a rendezői program, mint nálunk. Az Egyesült Királyságban a rendezővé válás útját homályosabbnak látom. A harmadik különbség, hogy erős és hasznos átfedés van a színházi és filmes szektor, valamint az egyetemi képzés között. Hasonlóság lehet viszont a két képzésben, hogy soha nincs elég idő és hely, vagy terem, de ez valahol teljesen érthető.
Jelenleg mik a fő kutatási területei?
Jelenleg a kortárs rendezés a fő kutatási területem. Érdekes módon – tudtommal – nem létezett olyan könyv, amely kizárólag a kortárs rendezőkkel foglalkozott volna, ezért írtam erről egy –véleményem szerint – hiánypótló könyvet 2019-ben The Director and Directing: Craft, Process and Aesthetic in Contemporary Theatre (A rendező és rendezés: mesterség, folyamat és esztétika a kortárs színházban) címmel. A másik terület a színészi munkáról szól. Ez a munkafolyamat vezetett vissza az eredeti foglalkozásomhoz, a színjátszáshoz, hiszen csak ezután lettem rendező és egyetemi tanár – így teljes a kör. Fontos terület még a laboratóriumi színházi munka, amely Eugenio Barba munkássága iránti érdeklődésemből gyökeredzik. Barba még jelenleg, 88 évesen is egy Hamlet produkciót próbál; neki köszönhetem, hogy most itt vagyok.
Milyen szempontok alapján vizsgálja a rendező munkáját egy próbafolyamatban?
Két módszerem van, az egyiknél mindenképpen a próbán kell lennem. Sok időm telik azzal, hogy mások próbafolyamatára bejussak, ami egyfajta terepmunka. Mint tudja, a legtöbb tanulmány az előadással, a végtermékkel foglalkozik, de engem inkább az érdekel, hogy jutunk el oda, mi a folyamat. Próbálom elméleti keretbe foglalni az alkotás és befogadás folyamatát. Ez a kognitív tudomány és elmélet felé terelt, amely azzal foglalkozik, hogyan tudnánk megmagyarázni az érzékelést és az agyműködést. Ennek vannak határai, viszont szeretném megtalálni a kulcsát annak, hogy mi történik ebben a folyamatban.
Ön arról értekezik, hogy a „készség” nem objektív dolog, hanem időben és térben jön létre, emiatt pedig döntően interszubjektív és kollektív jelenség. Milyen tapasztalatok alapján jutott erre a megállapításra?
Ez az én előfeltételezésem volt, amiből kiindultam. A kérdés, hogy miként definiáljuk a „készséget”. Először is minél szélesebben kinyitnám ezt a fogalmat. A „készség” kapcsán gondolhatunk technikára, adottságokra, szakmára, tudásra. Például egy jó énekhang, vagy adottság az énekléshez már megvan a próba előtt is az előadónál, mégsem biztos, hogy adott helyzetben jó teljesítményt nyújt. A dalt, az előadást próbálni kell, melynek során a már meglévő szakmai tudást és személyes képességeket az énekes összehangolja a feladattal. Úgy kezdtem felfogni a „készséget”, mint tranzakciót, mely a próba során történik. De hogyan történik ez? Hogyan éri el a rendező és a társulat a kollektív tudást, hogy képes legyen létrehozni az előadást? Ez egy szubjektív dolog, aminek térben és időben egyszerre kell létrejönnie. Színházat egyedül nem lehet csinálni. Még az egyszemélyes színháznak is szüksége van íróra, rendezőre, közönségre. Emiatt mindig történik tranzakció is. Ez a gondolat visszanyúlik Peter Brook Az üres tér című könyvéhez. A kognitív elméletek egyre jobban kezdik alátámasztani, hogy a környezetünk is képes minket közvetlen érzelmi tapasztalásokhoz eljuttatni.
Megfigyelései alapján mit gondol arról, hogy min múlik egy próbafolyamat, illetve egy előadás sikere, vagy éppen sikertelensége?
Min múlik? A varázslaton, a mágián. Először is azt gondolom, hogy nem létezik teljes kudarc. Ha egy előadás megtörténik, máris elért valamit. Lehet, hogy nem jó, de mindenképpen lehet konstruktív és előremutató. Mitől lesz jó egy előadás? A rendező szemszögéből nézve azt mondanám, hogy a szereposztás nagyon-nagyon fontos. Megfelelő emberekre van szükség, akikkel jól lehet együtt dolgozni, sokszor jobban is, mint megfelelő színészekre.
Művészeti vezető a The Bone Ensemble nevű társulatnál, ahol fontos, az egész jelenkori társadalmat érintő problémákkal foglalkoznak. Mit gondol, hogyan építhető be egy aktuális téma egy színházi előadásba? Milyen hatással lehetnek a fiatalokra?
A társulatommal fiataloknak, családoknak készítünk előadásokat. Úgy gondoljuk, hogy a nehezebb témák is megállják a helyüket a színpadon. Például színpadra állítottunk egy történetet a klímaváltozásról. Ennek a középpontjában egy fiatal lány áll, aki ki akarja deríteni, miért olvadt el családja otthona, az iglujuk. A lány tragédiáján keresztül közel kerülhetünk a valódi, mindenkit érintő problémához, a környezetszennyezés súlyosságához. A mi előadásaink többnyire interaktívak. Itt például a közönség úgy tud segíteni új otthont találni a főszereplőnek, hogy felállnak a helyükről, és együtt megváltoztatják a díszletet. Úgy gondolom, nem csak be lehet, hanem be is kell ágyazni ezeket a nehéz témákat a színházi előadásokba és csupán jó eszközökre van szükség a fal áttöréséhez.
Mit tanácsol a fiatal alkotóknak? Milyen témákkal érdemes foglalkozniuk?
Az alapvető tanácsom, hogy szerezzenek barátokat, szövetségeseket, akikben megbíznak, akikkel szívesen dolgoznak együtt. Témák tekintetében olyat válasszanak, ami igazán motiválja őket. Ezeknek nem kell véresen komolynak lennie, de tudnunk kell, miért csináljuk. Lehet, hogy valamivel azért foglalkozunk, mert vicces, vagy szórakoztató, és ez rendben is van, azt viszont csináljuk jól. A formának pedig a célt kell szolgálnia: olyat kell választanunk, ami leginkább illik ahhoz, amit csinálni szeretnénk. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ne korlátozzuk magunkat egy formanyelvre, mert fennáll a veszélye, különösen rendezőként, hogy az ember ismételni fogja önmagát. Érdemes mindig kritikusan szemlélni azt, amin dolgozunk. Eugenio Barba szerint egy próbafolyamat alatt célszerű olyan váratlan helyzetekbe kerülni, ami arra kényszerít, hogy változtassunk.
Végezetül, hogy érezte magát az egyetemünkön?
Nagyon jól. Új és egyben ismerős érzés. Szeretek filmesek, színházasok között lenni. Otthon hasonló kihívásokkal nézünk szembe, mint ti itt. Úgy érzem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem most a változás, az erő és a megújulás helye. Kívánom ehhez a legjobbakat. Köszönöm a meghívást!
Egyéb hírek
Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben
A Békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 1-jén Shakespeare-Zalán Tibor-Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.
Célegyenesben A cirkuszhercegnő az Operettszínházban
Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.
Vár a színpad! – új mesterkurzusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás, hangképzés és egy kombinált mozgás-hangképzés tematika mentén. A mozgás mesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.
Oscar-díjra jelölték Jancsó Dávidot, A brutalista magyar vágóját
A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.
Elhunyt Mádi Szabó Katalin
Fájdalommal értesültünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori oktatója, Mádi Szabó Katalin haláláról, aki 95 éves korában hunyt el. Mádi Szabó Katalin húsz évig dolgozott énektanárként az akkor még főiskolán, mely tevékenységet egészen nyolcvan éves koráig folytatta, csupán a 2010-es évek elején vonult vissza.
„Színházba járni nem hasznos, hanem elengedhetetlen” – interjú Győrei Zsolttal a magyar kultúra napján
Mi a kultúra haszna, és hogyan lehet az irodalmi műveltség értékeit átadni a mai hallgatóknak? Mi jelenti korunkban a nagyobb kihívást: az eredetiség vagy az arra való igény eltűnése? – többek között erről is beszélgettünk Győrei Zsolt drámaíró, műfordító és dramaturg oktatónkkal a magyar kultúra napja alkalmából.
Mindenki vétkezik – Karamazov bemutató
„Nem rendezni akartam, hanem egy közös történetet megalkotni, amire mindig emlékezni fogunk” – mondja Szarvas József, a negyedéves prózai színészosztály vezetője, aki Dosztojevszkij egyik örök érvényű darabját, a Karamazov testvéreket vitte színpadra az osztállyal. Az egyik összpróbán mi is ott voltunk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Karrierirodája is kilátogatott az Educatio Kiállításra
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Karrierirodája a művészeti tehetségek és szakmai lehetőségek közötti kapcsolat kiépítését szolgálja. Célja, hogy támogassa a hallgatók karrierépítését és elősegítsék az együttműködést a művészeti ökoszisztéma szereplőivel.
