A Színház- és Filmművészetért Alapítvány ahogyan a tavalyi, úgy az idei tanévre is Szakmai Pályázatot hirdet a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói kutatói, művészei és elméleti szakemberei számára oktatási, művészeti vagy tudományos tevékenység támogatására.
A pályázat célja: a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói, kutatói, művészei és elméleti szakemberei számára Magyarország határain belül, ill. azokon túl megvalósuló oktatási, művészeti vagy tudományos tevékenység – konferencián előadói részvétel, publikációs tevékenység, kutatásrészvétel, könyvkiadás –, vagy ezzel rokon mindazon tevékenység támogatása, mely közvetlen és kimutatható módon járul hozzá a Színház- és Filmművészeti Egyetem tudományos, művészeti vagy szakmai eredményeinek javításához, az intézmény hírnevének öregbítéséhez.
Pályázási feltételek: az ösztöndíjpályázatra mindazon, a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel tanári, oktatói vagy kutatói jogviszonyban álló magánszemélyek, ill. az intézmény doktorandusz hallgatói jelentkezhetnek, akik:
– dokumentált publikációs vagy igazolható művészeti előélettel ill. tevékenységgel bírnak,
– oktatók esetén akkreditációs nyilatkozatukat a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére leadták,
– nem állnak peres viszonyban sem a Színház- és Filmművészetért Alapítvánnyal, sem annak fenntartásában álló bármely szervezettel,
– nem áll fenn tartozásuk sem a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, sem annak fenntartásában álló bármely szervezet felé,
– nem állnak felmondás alatt sem a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél, sem a Színház- és Filmművészetért Alapítvány fenntartásában álló bármely szervezetnél.
A pályázat keretösszege: nettó 10 millió forint.
Meghirdetett helyek száma: legfeljebb tizenöt.
Az ösztöndíj mértéke: pályázóként egyszeri, legfeljebb nettó egymillió forint.
A támogatás formája: vissza nem térítendő alapítványi ösztöndíj.
Elszámolás módja: A nyertes pályázó írásbeli beszámolót készít az Alapítvány által támogatást nyert program végrehajtásáról.
A pályázati cél megvalósulásának időkerete: az ösztöndíj átutalásától számított hat hónap.
A pályázat benyújtásának módja és csatolandó mellékletek (PDF-ben):
– aláírt kérelem, melyben a pályázó ismerteti mindazon szakmai célt vagy célokat, melyeket pályázatának sikeressége esetén lehetősége nyílik elérni, továbbá ismerteti a megpályázott ösztöndíj mértékét (legfeljebb nettó egymillió forint), és indokolja azt,
– a pályázó fényképes önéletrajza (amerikai típusú), továbbá művészi vagy tudományos előéletének szöveges bemutatása, legfeljebb egy A4-es oldal terjedelemben,
– intézetvezetői ajánlás,
– publikációs jegyzék csatolása előny, elméleti oktatók esetén kifejezetten elvárt.
A pályázat beadásának határideje: a költségkeret kimerüléséig, illetve legkésőbb 2024. május 31. napjáig
A pályázati anyag benyújtása a titkarsag@szinhazesfilm.hu e-mail címre.
Részletek a pályázati hirdetményben.
Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.
A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.
Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.
2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.