A Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében Antal Nimród, magyar származású amerikai filmrendező tart exkluzív mesterkurzust 2025. október 10-én pénteken a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében a magyar származású amerikai filmrendező, Antal Nimród tart exkluzív mesterkurzust a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet Led-stúdiójában. A hallgatók kötetlen életútinterjú-beszélgetésen vehetnek részt, amelyen az alkotó rendezői karrierekről és sorsokról, illetve a magyar filmhez fűződő viszonyáról fogja megosztani a gondolatait, valamint arról, hogyan élte meg az amerikai tartózkodást.
Antal Nimród Los Angelesben született, kivándorolt magyar szülők gyermekeként, majd 18 éves korában, 1991-ben költözött haza Magyarországra, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja legyen, mivel 14 éves korától kezdődően álma volt, hogy egyszer filmes lesz.
1996-ban diplomázott és jelentős sikereket ért el videóklipek és reklámfilmek forgatásával Magyarországon és Csehországban. Készített videóklipet – többek között – a Quimbynek, a Sub Bass Monsternek, az Irigy Hónaljmirigynek és Ganxsta Zolee-nak is. 2003-ban forgatta az első nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, amelyet nemcsak rendezett, hanem írt is. A nagy sikert aratott film elnyerte a cannes-i fesztivál Ifjúság díját. Ezt követően 2005-ben visszatért Los Angelesbe, hogy filmes pályafutását Hollywoodban folytassa, ahol olyan sztárokkal forgatott, mint a kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas Adrien Brody, Danny Trejo, Jean Reno, Matt Dillon, Laurence Fishburne és Liam Neeson. A 2017-ben megjelent, Ambrus Attiláról szóló díjnyertes játékfilmje, a Viszkis, az 1990 utáni magyar filmgyártás legnézettebb filmjei között szerepel.
Az esemény részletesebb linkje megtekinthető: https://szfe.hu/esemenyek/antal-nimrod-masterclass/
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött: REGISZTRÁCIÓ
Mindenkit szeretettel várunk!
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

