Kilépés a komfortzónából – ezt is megtapasztalhatták azok, akik bátran szemezgettek az Alkotóműhelyek Hetének kurzusaiból. Volt improvizációs gyakorlat halandzsa nyelven, képzelőerő-fejlesztés és jóga, sőt még tévés játékfilmforgatás is.
Emellett olyan mai jelenség is fókuszba került, mint a munkamánia és megtudhattuk azt is, hogyan lehet hasznunkra a mesterséges intelligencia az álláskeresésében. Több év rádiózás után részemről talán nem volt olyan merész az ugrás, amikor egy tévés kurzust választottam a gazdag kínálatból.
A figyelemfelkeltő címből – Függőség és identitás a svenkkaron túl – azonban már következtetni lehetett arra, hogy ez több lesz, mint egy szimpla előadás. A másodéves televíziós műsorkészítők osztályvezető tanára, Zilahy Tamás ugyanis rendhagyó módon közelített a mozgóképes szakmához. Amíg a függőséghez legtöbbünk negatív gondolatokat társít, a kifejezésnek önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke; minőségét a kontextus adja. Ezt máris megértjük, ha belegondolunk abba, hogy egy csecsemő esetében a függőség a túlélés záloga. A függőség – a kóros állapotoktól eltekintve – az életünk része. Ezt a filmesek különösképpen megtapasztalják, hiszen az operatőr és a színész függ a rendezőtől, a vágó az operatőrtől, a rendező a producertől és a gyártásvezetőtől, vagy megfordítva – és még sorolhatnánk. Tehát mondhatjuk, hogy a filmkészítés, vagy televíziózás igazi csapatmunka: ha a stáb nem lélegzik együtt, abból sok jó nem sül ki. De egy elvontabb oldalról közelítve azt is mondhatjuk, hogy egy jó filmhez kell a szenvedély, az adrenalin, akkor pedig máris ott vagyunk megint a függőségnél. Persze az óra nem maradt meg a filozofálás szintjén: a résztvevők egy stúdióbejárás után maguk is svenkkart ragadhattak. Örkény István Van választásunk című egyperceséből készítettek kisjátékfilmet Zilahy Tamás tanítványai, Simon Eszter és Molnár Tamás közreműködésével, akik most színészi vénájukat villantották meg. „Bármilyen meglepő, ez televíziós műsorszakon elég gyakori, ugyanis az osztály egy műhelymunka során az egész stábot leképezi. A hallgatók nemcsak műsorszerkesztést tanulnak, hanem kameráznak, vágnak és ha kell, színészkednek is – bár ez utóbbit van, hogy színészhallgatókra bízzák.” – mondja a tanár úr.
Óráit az Alkotóműhelyek Hetén kívül is szép számmal látogatják más szakos hallgatók, ami nem meglepő, hiszen – ahogy mondja – „a mozgóképet nem lehet megúszni a mozgókép évezredében.” Szerinte, aki az SZFE-re jön tanulni, találkoznia kell ezzel az órával. Eszter a lehetőséget megragadva, elsőéves dramaturgként érkezett a stúdiógyakorlatra. „Szerettem volna nyitni más szakok felé. Mivel nem ebből a világból jövök, kicsit izgultam, de nagyon feltöltődve érzem most magam – mondja az óra végén. „Olyan dolgokat csinálhattam, amit előtte sosem.” Vele ellentétben Bálint épp a televíziós műsorkészítő szakot kezdte idén, de erre a kurzusra mindenképp jönni szeretett volna, leginkább Zilahy tanár úr személye vonzott ide. „Nem olvastam el a kurzus pontos leírását, de azt kaptam, amire számítottam. Olyan élménnyel gazdagodtam, amit egy sima óra nem adott volna meg” – mondja. Ez pedig tulajdonképpen az Alkotóműhelyek Hetének célja, hogy a tanárok és hallgatók a komfortzónájukból kilépve együtt kísérletezzenek, vagy boncolgassanak olyan témákat, amire a hétköznapokban kevesebb lehetőség nyílik. Az egyetemi tanári lét egyébként is a folyamatos megújulásról szól Zilhay Tamás szerint. „Ezek a gyerekek olyan tudással érkeznek az SZFE-re, ami a mi tudásunkat éri el, vagy meg is haladja. Például vágóprogramot biztosan jobban kezelnek, mint én. Emellett a partnerségért is nagyon meg kell dolgozni. Annyi biztos, hogy a tanári létbe nem lehet belekényelmesedni” – összegezte.
Az Alkotóműhelyek Hetének befejeződésével és a hétfői évnyitóval kezdetét vette a 2024/25-ös tanév itt az SZFE-n. Mindenkinek jó munkát és sok sikert kívánunk!
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

