Somossy Barbara Sose lesz vége című vizsgafilmjét a közmédia kulturális csatornájának SZFE a filmvásznon című sorozatában láthatják az érdeklődők november 30-án.
Az M5 az SZFE a filmvásznon című sorozata a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak filmes alkotásait szemlézi. November 30-án csütörtökön 21:35-kor a csatorna a Sose lesz vége című szerelmi drámát tűzi műsorra. A Petőfi-bicentenárium alkalmából az év elején vetítették először a kisjátékfilmet nagyközönség előtt, és most elsőként látható országos csatornán.
A Somossy Barbara műsorvezető-filmrendező által rendezett szerelmi dráma 1868-ban, a kunsági betyárvilágban játszódik. Somossy Barbara, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr és rendező Koltai Lajos végzős filmrendező MA hallgatója.
A teljes cikk itt olvasható.
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.
„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.

