"Célunk, hogy a hallott, látott történet tovább munkáljon a gyermekekben" – Interjú Fabók Mariannal

2024 március 2., szombat 09:00.
Share

2024. januárjában elindította legújabb, Vitéz László nevű alprogramját a Déryné Program, amelynek célja, hogy az óvodás korosztályt (középső- és nagycsoportosok) bevezesse a bábszínház élményvilágába és megalapozza a kultúrára, nemzeti öntudatra való nevelést már kisgyermek korban. Az indulásról, tervezésről, a témanapok felépítéséről, valamint az ehhez kapcsolódó pályázatról Fabók Mariannt, az alprogram szakmai vezetőjét, az SZFE harmadéves bábszínművész osztályának vezetőjét kérdeztük.

Alkotóként az indulás óta részese vagy a Déryné Programnak. Hogyan kerültél kapcsolatba vele?

Tizenöt éve karcoljuk keresztül-kasul a Kárpát-medencét Fabók Mancsi Bábszínháza elnevezésű vándortársulatunkkal. Amikor a Déryné Program meghirdette honlapján Országjárás alprogramját, nem volt kérdés számunkra, hogy jelentkezünk, hiszen a Program célkitűzései egyeztek színházunk törekvéseivel. Nagyon fontosnak tartjuk a színház és a kultúra eljuttatását olyan területekre is, ahol kevesebb lehetőség van azok befogadására.

Mennyire fogékonyak a bábszínházi előadásokra a nézők? Gondolok itt arra, hogy felnőtteknek szóló darabot is játszol és te is túllépsz a hagyományos, paravános bábjátszáson.

Igen, nagyon szeretnénk megismertetni a mai felnőtt, színházba járó közönséggel a báb műfajának határtalan lehetőségeit és megmutatni, hogy bábelőadás miként szólhat felnőttekhez. Akik látják előadásainkat, elragadtatással nyilatkoznak a báb műfajáról és saját bevallásuk szerint nem tudták elképzelni, hogy bábelőadás ilyen hatást gyakorolhat rájuk.

A teljes interjú ITT érhető el.

Forrás: deszkavizio.hu

Egyéb hírek

Interjú Kozma Veronikával

Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.

Hallja-e a színház a segélykiálltásokat? - Theodórosz Terzopulosz üzenete a Színházi Világnap alkalmából

A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen alkalomból minden évben felkérik a világszínház valamelyik jelentős alkotóját, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet ezen a napon felolvasnak a színházi előadások előtt. Az idei év üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg. Költői szövegének legfőbb kérdése az, hogy képes-e a színház a társadalmi traumákat megvilágítani, a másik embertől és az idegentől való félelmeinket enyhíteni.

Interjú Csáki Benedekkel

Már 13 évesen tudta, hogy a fizikai színház az ő útja. Egy gyulai próbán találkozott először Horváth Csaba munkamódszerével és azóta is elkötelezett a színház iránt. Számára az egyetem nem csupán szakmai fejlődést jelentett, hanem olyan közösségi élményt is, ami miatt igazán érdemes színházat csinálni. Végzős hallgatóinkkal készített interjúsorozatunkban ezúttal Csáki Benedeket mutatjuk be.

Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával

Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.

Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom

Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.

Antifilozófusok az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.

„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával

Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.

 

Nemzetközi turnéra indul Herczeg T. Tamás rendezése

Hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabját, amelyet Zalán Tibor írt Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról. A darabnak a rendező és egyben az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás személyén túl is számos közös vonatkozása van az egyetemmel.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020