Dokumentumfilm kategóriában is SZFE-s hallgató filmjét díjazták Varsóban

2024 október 22., kedd 11:04.
Share

Az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilm világpremierjét. A rangos szemlén elsős (DLA) doktorandusz hallgatónk, Miklós Ádám rendező alkotása a 15 új dokumentumfilmet bemutató versenyprogramban indult. A zsűri nagyra értékelte a film emberi megközelítését és mély empátiájátezért külön elismeréssel jutalmazta az alkotást. A Filmintézet Inkubátor Programjában készült elsőfilm két szerfüggő felépülését mutatja, és december 5-én érkezik a hazai mozikba a Vertigo Média forgalmazásában.

Indoklásában a zsűri kiemelte, hogy a film „csodálatra méltó módon mutatja be a törékeny karakterek állandó küzdelmét a soha véget nem érő függőséggel” és „nagyra értékelte az emberi megközelítést, a rendező mély empátiáját, aki nagyon érzékeny helyzetekben dolgozott.” Az elismerő oklevelet a film rendezője, Miklós Ádám személyesen vette át Varsóban a díjátadó ceremónián.

„A fő motivációnk az volt a film készítésekor, hogy a függőről alkotott általános képpel szembe menjünk, vagy legalábbis árnyaljuk azt. A felépülési szakasz érdekelt minket, a lelki út, az önelfogadás. Az, hogy a film egy igazi A-kategóriás fesztiválon debütál Varsóban, egy álom megvalósulása! A célunk az, hogy minél több emberhez eljusson a film üzenete – Varsó mindenképp egy nagy lépés efelé! Nem csak mi készítők, de a szereplők és a Megálló Alapítvány, ahol a film forgott, is hihetetlenül boldog!” – nyilatkozta Miklós Ádám, a film rendezője.

A Mélypont érzés két szerfüggő felépülésének első másfél évét mutatja be. Borókát, egy nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, egy fiatal, szexualitásával küzdő férfit, a budapesti Megálló Alapítvány foglalkozásain ismerjük meg. A Megálló Alapítvány rekreációs házát egykori szenvedélybetegek üzemeltetik és olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint a sziklamászás. Szilveszter és Boróka elindulnak az önfelfedezés rögös útján, szembesülnek szüleikkel való viharos kapcsolataikkal, miközben támogatást, megbocsátást és mindenekelőtt önelfogadást keresnek.

A Mélypont érzés egész estés dokumentumfilm, amelynek írója és rendezője Miklós Ádám, aki vágója és operatőre is az alkotásnak. A film zenéjét Sperling Andor szerezte, a producer Száki Adrián, a gyártó az Arrabona Studio.

A film Magyarországon a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz először megtekinthető, december 5-től pedig mozikban is látható lesz a Vertigo Média forgalmazásában.

Fotó: Miklós Ádám & Vertigo Média

Egyéb hírek

Guiness rekord született dr. Lázár Balázs, egyetemünk adjunktusának közreműködésével

Szabó Lőrinc születésének 125. évfordulója alkalmából Lázár Balázs színész, Bella Istvàn-dìjas  költő, a harmadéves dramaturg osztály társosztályvezetője vezényelte le a magyarországi együtt szavalás Guiness rekordjának megdöntését a költő Nyitnikék című versének részletével, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Közép-Budai Tankerület szervezésében.

„A verkli bennem szól” – Fejes Szabolcs Liliom-rendezéséről az alkotóval beszélgettünk

Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.

Készség, interakció, virtuozitás – Adam J. Ledger az SZFE Doktori Iskolájában

Egyetemünk ismét külföldi vendégelőadót köszönthetett: április 14-én Adam J. Ledger, rendező és színházi teoretikus tartott újabb előadást doktori iskolánkban. A Birminghami Egyetem oktatója mostani előadásának fókuszpontjában a színház egyfajta ökologikus megközelítése állt, emellett szemléletes példákon keresztül világította meg a színházi előadás és a sport meglepő összefonódásait.

Az SZFE adott otthont az I. DOSZ Arts konferenciának

A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Művészeti, Színház- és Filmtudományi Osztálya április 11-én egyetemünkön rendezte meg az I. DOSZ Arts Művészeti és Művészettudományi Napot. Intézményünk doktorandusz hallgatói nemcsak a szervezésben vállaltak szerepet, hanem előadóként is aktívan közreműködtek a programban.

Castinglehetőség színművészhallgatóknak

Az MTVA kínál lehetőséget színművészhallgatóinknak, hogy jövőbeli külsős produkcióinkban szerepeljenek.

Új fotólaborban sajátítják el az analóg filmkészítés alapjait az SZFE operatőr hallgatói

Különleges vizsgafeladat vár ebben a félévben mesterszakos operatőr hallgatóinkra: 35 mm-es filmre kell forgatniuk egy jelenetet. Miért kulcsfontosságú a hagyományos filmkészítési eljárások elsajátítása? – erről beszélgettünk Babos Tamással, Balázs Béla-díjas operatőr oktatónkkal.

Herskó Jánosra emlékeztek a Collegium Hungaricum Berlinben

Április 9-én, Herskó János születésének 99. évfordulóján különleges vetítéssel emlékeztek meg Berlinben a legendás magyar filmrendezőről és tanárról. A programban egykori tanítványainak rövidfilmjei – köztük Böszörményi Géza vizsgafilmje – idézték meg a Mester szellemiségét és pedagógiai örökségét.

Reménytelenül várni a csodát - Bemutatták a József Attila-filmet

A költészet napjára, József Attila születésnapjára időzítették a költő és Gyömrői Edit terápiás kapcsolatát feldolgozó Reménytelenül című film premierjét. A költő szerepét egykori hallgatónk, Sütő András alakítja, aki évek óta szavalja színpadon József Attila műveit, köztük a Szabad ötletek jegyzéke című gondolatfolyamot. A főszereplővel a bemutató után beszélgettünk.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020