Elindult az 5. Magyar Mozgókép Fesztivál

június 19., csütörtök 12:30
Share

Tegnap este a veszprémi Óváros téren a Hogyan tudnék élni nélküled? vetítésével elindult a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle. Az 5. Magyar Mozgókép Fesztivál idén a száz éve született Makk Károly és Darvas Iván életműve előtt tiszteleg. A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztiválon 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat, melynek jelöltjei között számos SZFE-s kötődésű alkotást találhatunk.

A fesztivál hivatalos megnyitóját megelőzően nyitották meg a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban a Játszani kell: Makk Károly munka közben című kiállítást, mely áttekintést ad a rendező pályafutásának mérföldköveiről. A Fotonban Csáky Attila fesztiváligazgató nyitotta meg a filmes seregszemlét, Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke pedig Makk Károlyról idézte fel személyes emlékeit és a legendás rendező örökségéről beszélt.

Csáky Attila fesztiváligazgató a Játszani kell: Makk Károly munka közben című kiállítás megnyitóján. Fotó: MOZ.GO

A Játszani kell tárlat forgatások közben készült werkfotókon keresztül mutatja be Makk Károly éltművét a Liliomfitól a 2003-as Egy hét Pesten és Budán című filmig. A fényképeken a rendező mellett látható Dajka Margit, Törőcsik Mari, Darvas Lili, Christopher Plummer, Darvas Iván, valamint számos kamera előtti és mögötti alkotótárs, illetve a magyar filmtörténet néhány emlékezetes jelenete a megörökítésük pillanatában.

A közönségkedvenc Hogyan tudnék élni nélküled? megtöltötte a veszprémi Óváros teret. A vetítés előtt Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Káel Csaba nyitották meg az eseményt. A film alkotói közül Törőcsik Franciska videóüzenetben, Kirády Attila producer és Goda Krisztina forgatókönyvíró a helyszínen köszöntötte a nézőket.

A Hogyan tudnék élni nélküled alkotói, Goda Krisztina forgatókönyvíró és Kirády Attila producer a fesztivál megnyitóján. Fotó: MOZ.GO

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban. A fesztivál első napján – rendhagyó módon – az SZFE elsőéves film- és televíziórendező osztályának összefüggő etűd-munkái mutatkoznak be nyolc epizódban. A következő napokon BA-, illetve MA-szakos filmkészítők legfrissebb alkotásaiból válogattak tematikus bontásban Megértésüket köszönjük! és Hagyjál! – A szerelem határai címmel. A vetítések utáni közönségtalálkozón rövid beszélgetésekre is sor kerül az alkotókkal.

A fesztiválon 8 kategóriában összesen 10 SZFE-s kötődésű alkotást jelöltek a Magyar Mozgókép Díjakra. Közülük is kiemelkedő, három jelölést kapott végzős rendező hallgatónk, Kotsis Gergely Ha átkelsz majd a nagy hegyen című kisjátékfilmje, amelyet június 20-án 17 órától vetítenek a veszprémi Expresszóban. Az 5. Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai között az SZFE két oktatója, Koltai Lajos és Piroch Gábor is szerepel, a díjátadóra június 20-án kerül majd sor. A Magyar Mozgókép Díjak átadását pedig élőben közvetíti majd az M5 június 21-én a Balatonfüredi Kongresszusi Központból.

Egyéb hírek

A pásttól a Magyar Mozgókép Fesztiválig – beszélgetés Kotsis Gergellyel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős filmrendező hallgatójával

Kotsis Gergely vizsgafilmje, a Ha átkelsz majd a nagy hegyen bekerült az idei MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál versenyprogramjába, és három kategóriában is jelölést kapott a Magyar Mozgókép Díjakra: a legjobb kisjátékfilm, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. A rendezővel többek között arról beszélgettünk, mit jelentett számára filmre vinni saját forgatókönyvét, valamint, hogy milyen érzés olyan mesterek tanítványának lenni, mint Koltai Lajos és Novák Emil.

SZFE a MOZ.GO-n: Hagyjál! – a szerelem határai blokk

Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Hagyjál! – a szerelem határai című blokk filmjeit június 21-án 17:30-tól láthatják az érdeklődők a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban.

„Ötvenkét kamionnal mentünk a Rolling Stones turnéjára” – bemutatjuk Mészáros Sándort, az SZFE műteremmesterét

Queen, Depeche Mode, Uriah, Rolling Stones – csak néhány név azon világhírű együttesek köréből, akikkel Mészáros Sándor, az SZFE műteremmestere együtt dolgozott. Ugyanakkor nemcsak a rockzene nagyjaival hozta össze a sors, színházi világosítóként is olyan színészlegendák munkáját segítette, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván vagy Sinkovits Imre. Ez pedig még mindig nem a teljes repertoár; nem hiába éreztük úgy az interjú után, hogy a műteremmesternek több élet is megadatott.

Meghívó Kerkay Rita Margit DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Kerkay Rita Margit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Parasztopera az Országos Színházi Találkozón

Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát: június 16-án a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.

SZFE a MOZ.GO-n: Megértésüket köszönjük! blokk

Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Megértésüket köszönjük! című blokk filmjeit június 20-án 15 órától láthatják az érdeklődők a veszprémi Expresszóban.

Spoon River-i holtak az Országos Színházi Találkozón

Az OSZT, a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, amely idén is sokszínű előadásokkal várja a közönséget a Szolnoki Szigligeti Színházban. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát: Lehel Vilmos ötödéves fizikairendező-hallgatónk darabja, a Spoon River-i holtak, június 12-én látható az OSZT Off programjában.

Lili én vagyok, Lili minden nő – interjú a Tizenhét hattyúk vizsgaelőadás alkotópárosával

„Mi nők ma is ugyanúgy éljük meg az első szerelmet, a testiséget, az elhagyást, a minket ért igazságtalanságokat, mint Esterházy Péter Csokonai Lilije” – vallja Nadrai Zita harmadéves prózai színész- és Kondákor Ajsa Panka ötödéves fizikaiszínházrendező-hallgatónk, a Tizenhét hattyúk alkotópárosa. A monodrámát április végén mutatták be a közönségnek. Aki még nem látta, az a nyári szünet előtti utolsó előadást még elcsípheti!

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020