„Nagyon inspiráló mesterszakosokat tanítani” – bemutatkozik Esztergályos Krisztina, az elsőéves forgatókönyvírók osztályvezetője

Kiknek szól a forgatókönyvíró mesterszak? Kiket vártak?

A képzés egyrészt azt hivatott biztosítani, hogy a forgatókönyvíró alapszakos hallgatók mesterszakon folytathassák a tanulmányaikat, de valójában bármilyen mozgóképes diplomával lehetett jelentkezni. A rendező szakos hallgatóknak például kifejezetten örülünk, hiszen sok rendező dédelget szerzői filmes álmokat, amelyhez elengedhetetlen a forgatókönyvírói készség fejlesztése. Idén sok olyan felvételiző is volt, akik nem az SZFE-n végezték az alapszakot. Ők általában másfajta látásmódot is magukkal hoznak, ami szélesíti a perspektívát. A felvételi eredményekképpen 4 hallgató kezdi meg a tanulmányait szeptemberben. Ez a kis létszám lehetőséget ad a minőségi műhelymunkára, hiszen az írások elemzéséhez, fejlesztéséhez sok idő és egymásra hangolódás szükséges. A képzés végére pedig a hallgatóknak el kell készíteniük egy nagyjátékfilm forgatókönyvét vagy egy sorozattervet sorozatbibliával és a pilotepizód forgatókönyvével.

A felvételizőknek be kellett adnia egy egyoldalas játékfilmszinopszist. Mit tapasztalt, milyen történetek izgatják a mai fiatal alkotókat?

A felvételin sokan a saját élményeikből indulnak ki: gyakran egy fiatal művész útját látjuk, aki a történet végére különleges tehetségként bontakozik ki. Ezt most leegyszerűsítve mondom és ez teljesen érthető is, hiszen a legkézenfekvőbb inspiráció forrása sokszor a saját életünk, vágyaink és ebből születik az az őszinteség, illetve mélység, ami igazán értékessé teszi ezeket a történeteket. Nagyon izgalmas ugyanakkor, amikor valaki kicsit hátrébb lép, és a világ felé fordulva talál egy olyan problémát vagy témát, amiből kiindulva mesél. Fontos tudni, hogy a szinopszist nem kell feltétlenül továbbvinni: a diplomamunka általában már más irányból építkezik. Mindkét megközelítés értékes, és érdemes kísérletezni többféle iránnyal, mert sokszor a legváratlanabb ötletekből születnek a legerősebb történetek. A lényeg, hogy mindenki megtalálja a saját hangját.

Azon túl, hogy megtanulják a forgatókönyvírás fortélyait, mit kaphatnak még a hallgatók ezen a képzésen?

Cél, hogy a hallgatók már itt az egyetemen olyan kapcsolatrendszert tudjanak kiépíteni, ami segíti az elindulásukat a szakmában. A filmkészítés igazi csapatmunka és fontos, hogy már itt megtanuljanak stábokban dolgozni. Ezentúl mint osztályvezető törekszem arra is, hogy minél több szakembert tudjak bevonzani a képzésbe – akár egy-egy kurzus erejéig. Idén például érkezik hozzánk Giovanni Robbiano olasz forgatókönyvíró, filmproducer, aki a mesterszakos hallgatók diplomaterveire fog koncentrálni. A kurzust angol nyelven tartja, a diákoknak le kell fordítaniuk a filmterveiket, be is kell tudniuk mutatni angolul – mindezzel a nyelvi készségeiket is fejlesztjük.

A sorozatok ma is nagy népszerűségnek örvendenek; a streamingcsatornákon hatalmas a kínálat. Hogy zajlik a forgatókönyvírás egy tévésorozat esetében?

Ott nem egy forgatókönyvíró van, hanem egy csapat dolgozik a történeten – ezt itt, az egyetemen is modellezzük. Az alapsztorit általában a producer vagy a csatorna hozza, majd a forgatókönyvírók alakítanak írószobát. Ott megy az ötletelés, és először a jelenetek sorát, azaz filmes nyelven a storyline-t írják meg. Az írócsapat feje a vezető író: a végső szót mindig ő mondja ki. Amikor pedig megvan a történet, kikerül a dialógírókhoz, akik megírják a forgatókönyveket. Aztán következik a dramaturg, aki összefésüli az egészet. A sorozatok világszerte hatalmas minőségi fejlődésen mennek keresztül: ma már a legizgalmasabb történetmesélési formák közé tartoznak, és gyakran a filmekkel azonos rangon jelennek meg. Itthon ezzel szemben sajnos kevesebb a lehetőség, egyre ritkábban készülnek napi vagy heti sorozatok, pedig ezek fontos tanulási terepei lehetnének a fiatal alkotóknak. Az órákon ezért modellezzük ezeket a folyamatokat: a hallgatók megtapasztalhatják, milyen a sorozatírás dinamikája, hogyan működik a csapatmunka, és miként épül fel egy hosszabb történetív. Fontos hangsúlyozni, hogy a megszerzett tudás nemcsak a hazai tévésorozatokban hasznosítható, hanem a streamingplatformok világában is, ahol a minőség és a kreativitás iránti igény folyamatosan növekszik.

Milyen képesség kell ahhoz, hogy jó forgatókönyvíró legyen valaki?

A jó íráskészség mellett kíváncsiság és fantázia, de ami talán még ezeknél is fontosabb, az a vizuális látásmód. Azokból ugyanis, akiknek jó íráskészsége van, általában regényíró lesz. Egy forgatókönyv esetében például az lehet probléma, ha túl részletesen van megírva. Attól megbolondul a rendező; ehelyett képekben és jelenetekben kell tudni gondolkozni. Úgy kell megírni a forgatókönyvet, hogy a rendező fejében elinduljanak a filmkockák, azaz lássa is a cselekményt.

Adásrendező szakon végzett – a forgatókönyvírás hogy jött az életébe?

Almási Tamás volt az osztályvezetőm, Kékesi Attila pedig a tanársegédje. Ők ma is itt tanítanak – nagyszerű filmesek. Mi filmkészítést tanultunk. Az osztályunk úgy volt összerakva, hogy volt rendező, operatőr és gyártásvezető hallgató is, tehát már a kezdetektől stábokban dolgoztunk. Hároméves volt a képzés, amelynek volt mesterszakja is, de – bár nagy diplomagyűjtő vagyok – arra már nem mentem. A diplomafilmemre – a Variációkra – vagyok a legbüszkébb, amellyel Locarnóban el is nyertem az Ezüst Leopárd-díjat. Akkor ez nagy siker volt, de aztán máshogy alakult az életem, és mondhatni megtalált a sorozatírói pálya. Dolgoztam többek között az Oltári csajok, a Bátrak földje és a Hazatalálsz című sorozatokban. A Variációk forgatókönyvét is én írtam; Orosz Dénes volt a dramaturgom, én tehát író-rendezőként tekintek magamra. A forgatókönyvírásban Schulze Éva volt a mesterem – tőle rengeteget tanultam. Ő volt a témavezetője a doktori dolgozatomnak, sőt az ő osztályában kezdtem el a tanítást is.

Ha már filmes szaktekintélyekről beszélünk, belőlük a családjában sincs hiány. Édesanyja Deák Krisztina, Balázs Béla-díjas rendező, érdemes művész, az édesapja, Esztergályos Károly pedig szintén Balázs Béla-díjas rendező, érdemes és kiváló művész.

A szüleim sokat vittek forgatásra, így nekem mindig is nagyon természetes volt ez a közeg. Emellett soha nem titkolták ennek a pályának a nehézségeit sem, ezért mentem először angol szakra, és csak utána a „Filmművészetire”.  Az egyetemi mestereim mellett természetesen a szüleimtől is rengeteget tanultam erről a szakmáról. Mindig megkértek, hogy olvassam el az aktuális filmjük forgatókönyvét – számítottak a véleményemre. Ahogy az egyik barátnőm viccelődött: a mi családunk nem ebédet csinál együtt, hanem filmet. Egyébként soha nem éreztem magam ezért kiváltságosnak vagy különlegesnek, miközben persze nagyon büszke vagyok rájuk.

Most pedig Ön az, aki átadja a tapasztalatait egy fiatalabb generációnak. Milyen érzés ez?

Korábban alapszakosokat tanítottam – Divinyi Réka osztályában voltam tanársegéd. Tavaly kaptam először mesterszakosokat, ami hatalmas inspiráció. Nagyon sokat tanulok tőlük én is: bár igyekszem a változásokon tartani a szemem, ezek a huszonévesek olyan technikai tudással jönnek, hogy az számomra lenyűgöző. Nagyon tájékozottak: elképesztő mennyiségű tartalmat fogyasztanak; sok új filmet ők mutatnak meg nekem, miközben én pedig arra ösztönzöm őket, hogy nézzék meg a régi nagy klasszikusokat is – ezt a missziómnak tekintem.