A Déryné Program Barangoló Drámaírói Műhely újabb felhívást tett közzé 2024-ben.
A mentori programba magyar állampolgársággal és magyarországi lakcímmel rendelkezőknek lehet jelentkezni. Olyan drámatervvel, és annak legalább egy megírt jelenetével, amellyel az aspiráns korábban még nem vett részt sikeresen drámaíró pályázaton vagy ösztöndíjon.
Más drámaírói felhívásokkal szemben a Drámaírói Műhely egyedülálló lehetőséget kínál a fiatal íróknak, hiszen amellett, hogy elkészíthetik az első, egész estés drámájukat egy mentor segítségével, munkásságukat a színházi szakma szélesebb körben is megismerheti. A legjobban sikerült írások a közönség előtt is bemutatkozhatnak.
Beadási határidő 2024. 02.29.
A pályázati kiírás ITT érhető el.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

