A Füge Produkció 2025-ben is meghirdeti tehetséggondozó programját

április 10., csütörtök 09:10
Share

Nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Füge Produkció évről évre megújuló, kísérletező és egyben hiánypótló tehetséggondozó programját a 2025-ben negyedik alkalommal kiírásra kerülő Mastercard Alkotótárs színházi pályázat keretében.

A pályázatra olyan fiatal, 35 év alatti alkotók (rendezők, dramaturgok, látványtervezők, színházcsinálók, előadó-művészeti csapatok képviselői) jelentkezését várják, akik egy koncepció színpadi megvalósítása mellett szeretnének alaposabb ismereteket, illetve tapasztalatot is szerezni egy produkció kivitelezésének a folyamatáról, annak egyes lépéseiről.

A pályázatok benyújtási határideje: 2025. május 9. 16 óra

A négy hónapos mentorprogram keretében – 2025. szeptember-december – a kiválasztott alkotói koncepciók kidolgozása mellett a mentoráltak megismerkednek többek között a produkciós vezetés, a pályázat- és költségvetés írás, a kommunikáció és marketing feladataival, a színészegyeztetés és a technikai tervelfogadás, a műsorszerkesztés folyamatával a szakma jeles képviselői által.

A pályázattal kapcsolatos további információk a Füge Produkció oldalán találhatók.

Egyéb hírek

Kálloy Molnár Péterre emlékezünk

2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.

Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról

A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

Több száz érdeklődőt vonzott az SZFE idei nyílt napja

Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.

Beszámoló a Jókai 200 – A színházban és a filmben című tudományos konferenciáról

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.

Nem a válasz a lényeg, hanem a kérdés! – Can Togay előadása az SZFE-n a mesterséges intelligencia használatáról

2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.

Művészeti-igazgatási menedzsereket képez az SZFE

A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.

„Jókai él, csak új nyelven kell megszólaltatni” – interjú Antal Zsolttal, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet vezetőjével

Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.

41 hallgató 1 kattintás: elkészült a végzős hallgatók portfóliója

Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020