Hallja-e a színház a segélykiálltásokat? - Theodórosz Terzopulosz üzenete a Színházi Világnap alkalmából
A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen alkalomból minden évben felkérik a világszínház valamelyik jelentős alkotóját, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet ezen a napon felolvasnak a színházi előadások előtt. Az idei év üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg. Költői szövegének legfőbb kérdése az, hogy képes-e a színház a társadalmi traumákat megvilágítani, a másik embertől és az idegentől való félelmeinket enyhíteni.
Theodórosz Terzopulosz üzenete:
Egy olyan világban, ahol elszegényedett polgárok a virtuális valóság börtöncelláiba zártan, fullasztó magányukkal körülárkoltan léteznek – vajon meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?
Egy olyan világban, ahol totalitárius rendszerek kontrollja és elnyomása alatt robotokként kell leélni az életet. Aggasztják vajon a színházat az olvadó jégsapkák, az ökológiai pusztítás, a globális felmelegedés, a biológiai sokféleség masszív csökkenése, az óceánok szennyezettsége, az egyre gyakoribb erdőtüzek és a szélsőséges időjárási jelenségek? Lehetséges, hogy a színház az ökoszisztéma aktív részévé váljon? Sok éve figyeli már a színház az emberiség bolygónkra gyakorolt hatását, de még mindig nem tud mit kezdeni ezzel a problémával.
Szorong-e a színház azon, amivé az emberi létezést a 21. század átformálja? Az állampolgárt manipuláló politikai és gazdasági érdekek, médiahálózatok és véleményformáló cégek. A közösségi média – még ha meg is megkönnyíti – a kommunikáció nagy alibije, mert biztosítja a szükséges és biztonságos távolságot a másik embertől. A másik embertől, a mástól, az idegentől való félelem átható érzése uralja gondolatainkat és tetteinket.
Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül? A vérző trauma arra ösztönöz, hogy rekonstruáljuk a Mítoszt. Heiner Müller szavaival élve: “A mítosz egy aggregátor, egy gép, amihez mindig új és új gépek csatlakoztathatók. Addig szállítja az energiát, amíg a növekvő sebesség fel nem robbantja a kulturális mezőt” – én még a barbárság mezejét is hozzátenném.
Vajon a színház reflektorfénye képes megvilágítani a társadalom traumáit ahelyett, hogy félrevezető módon önmagára irányítja a figyelmet? Ezek olyan kérdések, amikre nincs végleges válasz, mert a színház a megválaszolatlan kérdéseknek köszönhetően létezik és tartja fent magát.
Kérdések, melyeket Dionüszosz vetett fel áthaladva szülőházán, az ókori színházon, és folytatja néma menekülőútját a háború tájain, ma, a Színházi Világnapon. Nézzünk Dionüszosz, a színház és a mítosz eksztatikus istenének szemébe. Dionüszosz, aki egyesít múltat, jelent és jövőt, a kétszer született, Zeusz és Szemelé gyermeke, a fluid identitás kifejezője, nő és férfi, dühös és kedves, fenséges és állati, az őrület és értelem határán, rend és káosz, élet és halál közt egyensúlyozó akrobata. Dionüszosz alapvető ontológiai kérdése: “mivégre ez az egész?” – a kérdés, ami a mítosz gyökerének és az emberi rejtély sokrétű dimenzióinak egyre mélyebb vizsgálata felé tereli az alkotót. Új narratív utakra van szükségünk, amelyek célja az emlékezet ápolása és egy új erkölcsi és politikai felelősség formálása, hogy kiléphessünk a mai középkor sokféle formát öltő diktatúrájából.
Theodoros Terzopoulos
(Magyar fordítás: Németh Nikolett)
Egyéb hírek
„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.
Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén
Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.
Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon
„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.
Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya
,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.
Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin
Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.
