Március 13-án Benedek Elek Az égig érő fa című meséjét mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Herczeg Tamás rendezésében. A bemutatóról a darab rendezőjét, az SZFE Színházművészeti Intézet vezetőjét kérdeztük.
Miért érdekes és picit más gyermekeknek készíteni színházi előadást?
Gyerekeknek előadást készíteni mindig izgalmas kihívás, ugyanis ők még a mesék világában élnek, fantáziájuk még korlátoktól mentes. Egy mese hallatán belső képalkotásuk által elevenednek meg a történetek, amelyek nem terhelik meg a lelküket jobban, mint amit még el tudnak viselni. Olykor elgondolkodunk szülőként is és színházi alkotóként is, hogy egyes meséket olvasva talán túl durvák, és csodálkozunk, hogy a gyermekeket mégsem viselik meg. Ez azért van, mert az említett belső képalkotási képességük csak azt engedi elképzelni és olyan formában, amivel meg tudnak birkózni. És ezen a ponton van nagy tét a színpadi ábrázolásnál. Meglátásom szerint sokszor fontosabb egy gondolatot, asszociációs utat felkínálni, elindítani, így a történet egésze aztán a nézőben teljesedik ki és születik meg. S ebben a gyermekközönség rendkívül jó partner. Benedek Elek meséjének szimbóluma különlegesen szép, hiszen mindannyiunknak van égig érő fája, amit egy élet alatt mászunk meg. Különböző ágakon megállunk, jó és rossz dolgok, kalandos, vidám és szomorú dolgokat tapasztalunk ezeken a bizonyos ágakon, majd kapaszkodunk tovább a végtelen felé. S mindeközben nem tudjuk, meddig juthatunk. Bármeddig is érünk el, egy biztos, hagynunk kell magunk után megmászni való fát. Úgy kell átadnunk gyermekeinknek ezt az utat, hogy nekik is legyen még hová tartani. Olyan világot kell magunk után hagynunk, ahol még léteznek fák.
Mit gondol apaként a családról, a szülőkről való leválás folyamatáról? Mert ez az út nemcsak a gyermeknek, de a szülőknek is nehéz, tele kihívásokkal. Szól-e az előadás a gyeremekközönségen túl a szülőknek is?
Ezekkel a gondolatokkal találom magam szemben a munka alatt: hogy is volt az, amikor én váltam le a szüleimről, s hogy is lesz majd az, mikor már szülőként kell megélnem, hogy a gyerekeim kirepülnek. Ez a kérdés nem konstans, koronként és kultúránként változik. Most az látszik, hogy később érkezik el ez az idő, mint az én generációmnál. Bármikor is jön el, mindkét félnek nagy feladat, amire fel kell készülni. Általában az életben a szülő megpróbálja elodázni a leválást, míg Benedek Elek meséjében fordított a helyzet, az apa az, aki sürgeti a lánya elszakadását a szülői fészektől.
Foglalkozik-e az előadás valamiféle megoldókulccsal, hogyan érdemes a ?fára mászás? közben ért traumákkal szembenézni?
A mese is foglalkozik ezzel a kérdéssel, és a mese színpadra írója Szente Éva pedig tovább vitte, sőt gazdagította ezt a gondolatot. Ha egy szóval kellene arra a kérdésre válaszolnom, hogy mi oldja meg a nehéz, adott esetben traumatikus élethelyzeteket, az a humanizmus. A mesében a gonosz legyőzése után van egy döntő pillanat, amely a könyörületé? János bár megtehetné, de nem veszi el a gonosz sárkány életét. Egyetlen, létezésünk talán legfontosabb zsinórmértéke, az emberiesség.
Volt -e lehetősége az SZFE-s diákjait bevonni a próbafolyamatba?
Hogyne, nagyon fontosnak is éreztem, hogy erre legyen lehetőség. A színházi rendezőasszisztens hallgatók már az olvasópróbán is ott lehettek és a próbafolyamat alatt is ? ha nem is minden pillanatban-, de velünk lesznek.
B. Török Fruzsina
Fotó: Bere Mátyás
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.
Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.

