A Hozzám tartozik c. riportsorozat második részében Dr. Szirtes Balázzsal, az SZFE oktatójával, a másodéves drámainstruktor-színjátékos osztály egyik osztályvezetőjével beszélgettünk.
Mesélj kérlek azokról a meghatározó élményeidről, amelyek nem fűződnek a hivatásodhoz, tehát a színházhoz, de mégis a szakmai életedet is segítették…
Nehezet kérsz…
Valóban?
Igen, mert kamaszkorom óta annyira minden figyelmem a színház, illetve a színészet körül forog, hogy nehezen találok olyan élményt, ami bár igazán mélyreható, mégis teljesen független ettől. Azt hiszem, ilyet nem is igen fogok találni, csak olyat, ami ugyan nagy hatással volt az életemre, de valamiféle áttéttel végül mégiscsak kapcsolódik a hivatásomhoz. Például az utazásaim ilyenek, ami alatt értendők a valódi, de a szellemi, lelki utazások is. A világlátást mindig is fontos dolognak tartottam, már 18 évesen is, de akkor épp nem volt lehetőségem nekivágni, mert az érettségim előtt egy nappal már tudtam, hogy felvettek a színművészetire, színművész szakra. Ennek örömteli tudatában aztán meg sem fordult a fejemben – ami manapság a legtöbb érettségit tett fiatalnak szerencsére igen –, hogy mielőtt „beülne a padba”, mielőtt elkezdené aktív hallgatói éveit, világot lát és nyelveket tanul.
Később sem merült fel benned ennek igénye?
Dehogynem! A diplomám megszerzése és az első társulati évadok után határozottan hiányérzetem volt; úgy éreztem, hogy csak egy kis szeletét látom, láttam eddig a világnak, az életnek. Hoztam egy a pályám alakulására nézve nem feltétlen szerencsés döntést, hogy megszakítva a színészi karrierépítést el-elmegyek hosszabb, akár évadnyi időszakokra Franciaországba, Írországba és Máltára. Ezeken a helyeken az élet egészen más oldalát ismertem meg, hiszen kezdetben még nem beszéltem jól a nyelvet és a szakmától teljesen távoleső elfoglaltságokba kezdtem. Amikor tehát utazásról beszélek, akkor ezalatt például a más társadalmi rétegekbe való utazásra is gondolok. Más életformákat, gondolkodásmódokat, kultúrákat szerettem volna megtapasztalni és nem utolsósorban olyan embereket megismerni, akiket máshogy soha nem lett volna lehetőségem, csak ha veszem a hátizsákom és odamegyek, ahol élnek. Meghatározó élményekkel gazdagodtam és soha nem bántam meg ezt az akkoriban még „unortodoxnak” tartott döntést. Kiderült számomra az is: bárhol vagyok a világban, bármivel foglalkozom épp, elsősorban mégis színészként gondolok magamra; ez a viszonyítási pont, az origó. Minden élményt, mindent, amit az utazásaim alatt tapasztaltam, ösztönösen beépítettem a szakmai-alkotói belső világomba. A mai napig kitartó muníció ez.
Neked két hivatásod is van: elsősorban színművész vagy, de közben kiváló jógaoktató is lettél. Ez is utazás?
Hogyne… Sőt… a jóga az egyik legkiválóbb eszköz egyfajta belső utazásra. A Semmelweis Egyetemen már aktív színész éveim alatt elvégeztem a sportrekreáció-sportoktató szakot, mert mindenképpen szerettem volna mélyreható tudást szerezni ezen a területen is.
Biztosan jó okod volt rá, bár a jóga messze van a színészettől…
Nincs is olyan messze. Úgy éreztem, keresnem kell valamit, ami mentálisan, érzelmileg és fizikálisan is egyben tart. A színészi hivatás szinte meg is követeli ezt. Aki talál a maga számára bármilyen hasonlóan hiteles módszert, technikát – bármit – ami összetartja mentálisan is, fizikailag is, érzelmileg is, az sokat nyer, hiszen a mi pályánkon nem ritkák a lelki, testi, szakmai, egzisztenciális hullámvasutak.
Ha itt az SZFE-n lehetőséget látok átadni a tapasztalataimat a fiataloknak, azt meg is teszem. Az egyetem vezetése – legnagyobb örömömre – teljes nyitottságot mutat erre. A tanév elején megrendezett Alkotóműhelyek Hetén, illetve a színművész szak előkészítőjén is tartottam már speciális jógakurzust, jóga foglalkozást. Hangsúlyozom, hogy ez csak egy érvényes út, egy a kiváló lehetőségek közül. Nem biztos, hogy mindenki a jóga művészetében fogja megtalálni azt, amire szüksége van, ami a személyiségéhez, ízléséhez, vérmérsékletéhez leginkább passzol. A lényeg, hogy végül rátaláljon egy neki való útra, mert a művészélet szétszórtságát, rendszertelen napirendjét és a hullámzó idegállapotokat időről-időre valahogy egyensúlyba kell hoznia, különben hamar kiéghet, kicsit talajavesztetté válhat az ember.
Drámainstruktor oktatóként és jógaoktatóként egészen biztos rád is van már, aki mester(e)ként tekint. Te milyen mesterekre emlékszel vissza szívesen?
Egykori egyetemi osztályfőnökömet, Benedek Miklóst mindenképp meg kell említenem, de nyugodtan kezdhetem a sort akár a drámatagozatos gimnáziumi osztályfőnökömmel is, aki nem mellesleg éppen testnevelő tanár volt. Egyértelmű, hogy a mozgás iránti elkötelezettségemet tőle kaptam. Nagy pillanat volt, amikor jó sok évvel később egy időre jóga-magántanítványommá vált. Szép kör, nem? Benedek Miklóssal volt szerencsém magánemberként is sok időt eltölteni az elmúlt közel harminc évben és ezek a mély, emberi, szakmai beszélgetésekkel eltöltött órák felejthetetlenek. S hogy milyen az élet: osztályommal a múlt tanévben, itt az SZFE-n az irodalmi kabaré műfajával foglalkoztunk a szakmai órákon. Azzal a műfajjal, amiben Benedek Miklós is utánozhatatlan. Ez is egy kör. Később mestereim sorába Koltai Róbertet neveztem ki. Jár is neki a Mester megszólítás, ha találkozunk.
Batang felé című kétszereplős előadásunkat rengeteg helyre vittük az országban, sőt még határon túlra is, ami úgy nézett ki, hogy az egész stáb (4 fő) beült egy személyautóba, és órákat utazott együtt. Az így eltöltött hosszú idő alatt az ember sokkal közelebb kerül az alkotótársakhoz. Roppant jó hangulatban teltek ezek a napok, és aki Robit ismeri, az tudja, hogy ő nemcsak a színpadon színész. Imádja a környezetét szórakoztatni, rengeteget énekeltünk, nevettünk, szavaltunk, parodizáltunk, anekdotáztunk az úton. De nagy becsben tartott emlékeim pályakezdő színész koromból a Törőcsik Marival kettesben megtett autós útjaink is a szolnoki színház és Budapest között. Ezek a beszélgetések felértek egy újabb egyetemi mesterszakkal. Marit is mesteremnek tekintem. No látod, szép lassan így érnek össze a szakma, a mesterek és az utazások szálai.
Úgy tudom, hogy Koltai Róberttel azért is különleges a kapcsolatod, mert már akkor elindult, amikor még személyesen nem is ismertétek egymást.
Ez pont így volt. Édesapám, aki pincér volt, sokszor találkozott Robival abban az étteremben, ahol akkoriban dolgozott. Mesélte neki, hogy gimnazista fia színész szeretne lenni, aztán azt mesélte, hogy éppen most felvételizik a színművészetire, aztán azt újságolta boldogan, hogy fel is vették oda. Robi onnantól kezdve rendszeresen érdeklődött felőlem apukámnál. Így indult a mi „kapcsolatunk”: hírből. Mire végre személyesen is összehozott minket az élet egy szépemlékű munka kapcsán a veszprémi színházban, olyan volt, mintha már régi ismerősök lennénk. Nagy adományok ezek az élettől. Gyönyörű utak, gyönyörű körök.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.

