„Ha a néző egy kicsit őszintébben megy haza, az már nagyon nagy dolog”
Ilja Bocsarnikovsz orosz-lett színművész, színházrendező, egyetemi tanár. 2017-től rendszeresen dolgozik Magyarországon: sokadik rendezésén van túl, 2022-2023 között a debreceni Csokonai Színház, 2023-tól a Karinthy Színház művészeti vezetője. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára. A Déryné Magazinnak adott interjújában a színházak jövője kapcsán beszélt többek között emberi értékekről, az élet nagy kérdéseiről és arról, szerinte hol kezdődik a színház.
Hogyan látja a színház jövőjét az előadások digitalizációja és az online közvetítések tükrében?
Azt gondolom, hogy a digitalizáció valójában nem ma, a 21. században kezdődött, hanem a színház történetével párhuzamosan fejlődött és fejlődik. Például amikor megjelent az elektromos áram, akkor a gyertyákat előbb-utóbb lámpákra cserélték a színházakban is. Gondoljunk bele, hogy például ez mennyiben járult hozzá a színházművészethez: ma fénytervező nélkül el sem tudjuk képzelni az előadásokat. Aztán az áram segítségével megjelentek a trégerek, majd a mikrofon, a hangfalak, a vizuális effektek. Ha ezek a digitalizációs effektek segítik a színészt, az mindenképp jó, ha viszont zavarják a színészi létezést, akkor károsak.
Először a színházat mindig magával ragadják az újdonságok, de aztán lépésről lépésre le is válik róla mindaz, ami felesleges. Például, amikor először vetíteni kezdtek a színházakban, szinte nem volt olyan előadás, amelyik ne élt volna ezzel a lehetőséggel. Aztán ahogy szép lassan felmérték a rendezők, hogy melyek azok az előadások, ahol a vetítés szükséges, ott megmaradt, egyébként pedig levált bizonyos előadásokról és műfajokról.
Az online közvetítésekről pedig azt gondolom, hogy például az olyan időszakokban, mint amilyen a covid volt, közvetítéssel nézni egy előadást még mindig jobb, mint sehogyan. Vagy például vannak olyan nagy színházak, amelyek élő közvetítéseket hirdetnek meg. Ennek is látom értelmét, mert így olyanoknak is van lehetősége megnézni az adott előadást, akik akár több ezer kilométerre élnek a színháztól.
Mondom mindezt úgy, hogy én alapvetően hagyománykövetőbb embernek hiszem magam, és azt gondolom, hogy a színházban az élő kapcsolódás a legfontosabb. Számomra a színház ott kezdődik, amikor legalább egy színész jelen van, és azt élőben legalább egy néző nézi.
Milyen hatással vannak az új technológiák, például a virtuális valóság vagy a kiterjesztett valóság a színházi élményre?
Szerintem a színházművészet ugyanúgy fejlődik, ahogyan bármelyik másik ágazat. Itt is ugyanúgy megvan a tanulmányozásnak és az újdonság áttörésének időszaka. Ahogy a tudósok is, abban a pillanatban, hogy felfedeznek valami újat, még nem tudják, hogy azt az életben hogyan lehet majd hasznosítani, hogy fontos állomás volt-e az adott tudományág szempontjából.
Ugyanígy, vannak olyan rendezők, akik tudományosan közelítenek a színházhoz, és lehetséges, hogy egy-egy előadás, amik ők rendeznek, az adott korban még nem érthető, és csak később jövünk rá, hogy valójában új színházi áttörés történt.
Ami a virtuális valóságot vagy a kiterjesztett valóságot illeti, ezzel kapcsolatban is vannak már kísérletezések, de én nem láttam még ennek szerencsés használatát színházban.
Viszont az biztos, hogy a digitális technológia ma olyan szinten fejlődik, hogy hamarosan a filmekben például már nem is lesz szükség színészre. Arról nem is beszélve, hogy mennyi minden történik zöld háttér előtt, és valójában ma már nem kell elmenni semmilyen helyszínre, hogy leforgassanak egy filmet.
Jó értelemben ezekkel a technológiákkal át tudnak engem verni a moziban. Ezért is megyek filmet nézni, hogy egy másik világba röpítsenek, és elhiggyem azt, amit ott elém tárnak.
Nem beszélve arról, hogy például a mesterséges intelligencia már olyat is tud, hogy egy színészről készült fotó vagy videó alapján megváltoztatja az adott színész érzelmeit, attól függően, hogy mit kérünk tőle: lepődjön meg vagy viccelődjön a színész, szerelmes legyen vagy csábítson el valakit. Ezek a technikák folyamatosan integrálódnak a filmművészetbe.
Szerintem a színházban ez úgy fog lecsapódni, hogy az egyre inkább egy kiválasztott réteg művészete lesz. Színházba is azért szeretünk járni – amiért filmet nézünk –, mert egy másik világot tár elénk, ahol együtt érzünk a hősökkel, de a színház inkább az élő, az itt és most történések művészete. Emiatt, szerintem a színház is el fogja sajátítani a technológiák egy részét, de nem ez lesz a jellemző.
Hogyan képzeli el a jövő színházát az interaktivitás szempontjából?
Azt gondolom, hogy az a színházi negyedik fal, amiről Sztanyiszlavszkij beszélt, az ma másképp néz ki. Sztanyiszlavszkij azt mondta, hogy azon a bizonyos negyedik falon keresztül nézünk bele egy zárt történetbe. Ma ez a fal átjárhatóbb, nyitottabb, mint korábban, és a néző jobban résztvevője az előadásoknak, mint régen volt. Itt most nem az interaktivitásról beszélek, mert azt gondolom, hogy annak megvannak a maga műfajai. Hanem például a sétálószínházról, ahol adott esetben egy valódi várban játszódik az előadás, és a nézőnek minden egyes teremben más és más jelenet tárul a szeme elé, és lehetősége van akár beszélgetésbe is elegyedni a színészekkel, aminek következtében úgy érzi, hogy ő is része az előadásnak.
Én egyébként nézőként nem annyira szeretem az interaktivitást, mert azt gondolom, hogy a nagyszínpadi műfajok eleve nyitottak. Ha belegondolunk, Shakespeare Globe színházában is voltak a nézők felé kifordulások, kiszólások, de ettől még nem nevezhetők ezek az előadások interaktívnak. Szerintem ilyen tekintetben a nagyszínpadi műfajok nem fognak változni, és valamiféle egyensúly megmarad.
Milyen kihívásokat és lehetőségeket rejt magában a közösségi média hatása a színházi produkciókra?
A közösségi média mindenképpen kihívást jelent a színház számára, hiszen fel kell venni vele a harcot a nézőkért. A közösségi médiában rengeteg a szórakoztató tartalom, a színháznak viszont nem úgy kell felvennie a kesztyűt, hogy ő maga is csak a szórakoztatást helyezi előtérbe.
A színháznak a szórakoztatás mellett fontos feladata, hogy az embert érintő alapvető kérdésekkel foglalkozzon. Olyanokkal, hogy mit jelent a jó és a rossz, a szeretet, a hit, a bűn, a hazaszeretet. Ezekre a kérdésekre nem tud a színház válaszolni, arra viszont képes, hogy kérdéseket tegyen fel. Úgy hiszem, ha a néző elgondolkodva megy ki egy előadásról, akkor már jó úton haladunk. Ha emellett a néző még szórakozni is tudott, akkor még jobb a helyzet.
Azt gondolom, hogy a történelem során mindig volt olyan, amikor a közönség kegyeiért harcba kellett állnia a színháznak. Fontos, hogy a közösségi média ne váltson fel semmit, hanem inkább segítse az embereket a kommunikációban, a színházat pedig marketing szempontból. Egy felület legyen, amelyen keresztül az előadások híre eljut a nézőkhöz.
Mit tapasztal az ön által oktatott fiatalokkal kapcsolatban? Mennyire könnyű velük együttműködni?
Azt gondolom, hogy a mai fiatalok belső világa, lénye, semmiben nem különbözik a 20 vagy 100 évvel ezelőtti fiatalokétól. Ilyen szempontból nincs változás.
Más szempontból természetesen van. Ma a fiatalok másféle tudással rendelkeznek már, illetve van egy változó világ körülöttük. De azt gondolom, hogy ezek olyan dolgok, mint a kagylók a hajó oldalán: pedagógusként az a feladatunk, hogy ezeket letisztítsuk, és elérjünk a diákok belsőjéig.
Viszonylag könnyen dolgozom együtt a fiatalokkal, és nagyon élvezem velük a közös munkát. Emellett felelősséget érzek mind az egyetemek iránt, ahol oktatok, mind a színházak iránt, ahová később ezek a hallgatók majd színészként bekerülnek. Azt gondolom, hogy nagyon fontos őket a színházi gondolkodásra megtanítani, tehát a színházra való nevelés a legfontosabb.
Mennyire tartja fontosnak az alternatív színházi formákat és előadási helyszíneket a jövőben?
Szerintem ma a színházban nagyon nehezen megfogalmazható a műfaj mint olyan, mert nagyon sokféle forma létezik, és azok között is rettenetesen nagy az átjárás.
Az alternatív színházi formák és előadási helyszínek mind érvényesek tudnak lenni, ha a rendező azon a formán keresztül tudja a legjobban kifejezni magát, és a történetnek, amit el akar mesélni, az felel meg a legjobban.
Műfajtól függetlenül, minden előadás érvényes, ha a fentebb említett lényeges kérdésekkel foglalkozik. Ha a teremtőről beszél, és mindeközben nincs benne hazugság, ha nem profanizálja az adott mű témáját, és nincs benne semmilyen erőltetettség.
Vannak például olyan előadások, ahol a nézőket megkérik az előadás egy adott pontján, hogy üljenek át máshova, így egy másik szemszögből nézhetnek rá a történetre. Olyan előadás is van, amelyet csak egyetlen néző nézhet. Ezek mind működhetnek, abban az esetben, ha az igazról és a valóról szólnak. Ilyen szempontból, azt gondolom, hogy egy folyamatos fejlődés és gazdagodás megy végbe most a világban.
Hogyan lehetne a színházat vonzóbbá és elérhetőbbé tenni a fiatal generációk számára?
Ez az egyik legnehezebb feladat. Én igyekszem olyan előadásokat létrehozni, amelyek a fiatalabb generációk felé is fordulnak, mert alapvetően azt gondolom, hogy a művészet nagyon nagy lelki hatással van az emberre, és mindenkinek szüksége van arra, hogy kérdéseket fogalmazzon meg magának. Egy előadás témája jó esetben ugyanúgy foglalkoztatja a huszonéves fiatalokat, mint az idősebbeket. Ha a néző, az előadás végén egy kicsivel őszintébben megy ki, kicsit jobb emberként, és egy kicsit képesebb lesz arra, hogy a szeretetet befogadja és megbocsátóbb legyen, az már nagyon nagy dolog.
A 12-17 éves korosztálynál viszont látok egy elakadást. Őket a legnehezebb bevonzani, azért is, mert nagyon kevés az olyan dráma (egyébként próza is), ami kifejezetten nekik szól. Ők azok, akik tele vannak komplexussal, éppen ott vannak a felnőttkor küszöbén, és rengeteg olyan kérdésük van, ami még nem is fogalmazódott meg bennük. A színház ebben lehet nagy segítségükre, hogy egyáltalán megfogalmazzák a kérdéseiket.
Nagyon nehéz ebben a korban megszólítani őket, miközben rengeteg minden kifejezetten ebben a korban dől el. Ezért azt gondolom, hogy hihetetlenül fontos az a munka, amit például a Déryné Program is végez. Különösen lényegesnek tartom, hogy nem a fővárosba, hanem más magyarországi városokba és vidéki helyszínekre is eljuttatják az előadásokat. Tehát, ha az a kérdés, hogyan lehet jobban bevonzani a fiatalokat, ha valahogy, akkor talán így, ahogy a Déryné Program teszi.
Egyéb hírek
Kortárs drámák fordítása az ELTE és az SZFE együttműködésében
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatókon hat kortárs dráma első magyar fordítását vitte színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke, valamint a Távoli Fény Laboratórium. Az esemény három egyetem több mint ötven hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói munkájával jött létre. Az idáig vezető útról a két főszervezővel, Gleason-Nagy Natáliával és Sereg Judittal beszélgettünk.
Robert Capa, a szerencsejátékos
Robert Capa nevét a legtöbben ismerjük. Rengeteg kalandos történet, önellentmondásos életrajzi adatok, mendemondák övezik a 20. század egyik legjelentősebb fotósának nevét. De vajon ki volt az ember a fotók és a felépített brand mögött? Ki volt Friedmann Endre? Erre a kérdésre próbál választ adni A szerencsejátékos című monodráma. A darab premierje után annak írójával, egyetemünk negyedéves dramaturg hallgatójával, Varga-Amár Rudolffal és főszereplőjével, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem prózai színművész hallgatójával, Pazsiczki Mátéval beszélgettünk.
Othello megfojtásjelenetétől az interaktív filmkészítésig – ilyen volt az Alkotóműhelyek Hete
Az SZFE ismét megrendezte az Alkotóműhelyek Hetét a tavaszi félév első hetében, ami a közös élmények mellett számos lehetőséget kínált hallgatóinknak arra, hogy bepillantást nyerhessenek más intézetek és szakok képzéseibe is. Szakmai előadások, gyakorlati foglalkozások, mesterkurzusok és egy könyvbemutató is gazdagították az ötnapos programot.
„Mint egy valóra vált álom” – interjú Nagy Alma Virággal
Az SZFE negyedéves zenésszínművész-hallgatójával készített exkluzív interjút a Metropol a Budapesti Operettszínház Hamupipőke című előadása kapcsán. A darabban Nagy Alma Virág alakítja váltott szereposztásban a címszereplőt.
Dokumentumfilm-rendező MA vizsgafilm vetítés
Az SZFE Dokumentumfilm-rendező MA hallgatói bemutatják vizsgafilmjeiket. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja február 26-a, 17:30.
SZFE Könyvek: két kötet bemutató az Alkotóműhelyek Hetén
Teltházas érdeklődés mellett zajlott le az SZFE Könyvek első két kötetének felolvasószínházzal egybekötött bemutatója február 12-én az Alkotóműhelyek Hetének keretében. A rendezvényen prof. dr. Kocziszky Éva legújabb művét, az Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötetet, valamint az Örkény István drámaírói ösztöndíj nyertes pályamunkáiból összeállított antológiát ismerhették meg a részvevők a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Mi történt Nórával, miután elhagyta a férjét? – kiderül
Hogy mi vihet rá egy anyát, hogy otthagyja a családját, azt a drámairodalom egyik legelső feminista alkotásából már megtudhattuk. Na de mi történik ezután Nórával? Három lehetséges folytatást, a feleség, a prostituált és a dolgozó nő sorsát írta meg Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő a hetvenes évek végén, és ezt a sorshármast vitte most színre Zsótér Sándor a harmadéves prózai színészosztállyal.
Kortárs drámafordító kollekció az SZFE-n
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatók során hat dráma első magyar fordítását viszi színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke és a Távoli Fény Laboratórium. Helyszín: az SZFE Szentkirályi utcai épületének (Budapest, Szentkirályi u. 32, 1088) 501-es terme. Az esemény három egyetem több mint 50 hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói közreműködésével jön létre.
