Interjú az Életműdíjas Gulyás Budával
június 15., szombat 11:58
A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjját vette át Gulyás Buda, aki idén akciórendező osztályt indít az SZFE-n. Életpályájáról, a second-unit rendezői pályáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.
Fotó: Vasvári Tamás
A Magyar Mozgókép Fesztiválon, a MOZ.GO-n vehetted át az Életműdíjat. Mit jelent számodra ez a díj?
Nagyon remélem, nem azt jelenti, hogy a pályámnak vége és abba kellene hagynom (nevet). Az életműdíjaknak mindig van egy olyan megnyugtató érzetük, hogy csak azok kapják, akik meg tudtak öregedni. Sok olyan kiváló művészt tudnék említeni, akiknek esélyük sem volt erre, mert korán elmentek közülünk, pedig minden bizonnyal megkapták volna. Ennek a díjnak abban rejlik az értéke, hogy nem egy kimagasló alkotásért kapja az ember, hanem az addigi teljes munkásságáért, ami egyúttal a szakmához való egész életen át tartó hűségről is tanúságot tesz; én pedig örülök, hogy ezt az életet, életformát választottam.
Mi az első emléked a mozgóképpel kapcsolatban?
Egyértelműen a diavetítés. A mai fiatalok talán már nem is tudják, hogy mi az. Gyerekkoromban volt otthon diavetítőnk, amit nagyon szerettem. Ezek az élmények mélyen belém ivódtak és meghatározóak voltak a mozgókép iránti szenvedélyem kialakulásában. Az izgalom, amit egy-egy vetítés jelentett, máig élénken él bennem.
Tudni lehet rólad, hogy nagyon ritkán adsz interjút. Mi ennek az oka?
Mindig a kamera másik oldalán álltam. De ha igazán őszintén szeretnék válaszolni a kérdésre, azért nem szeretem az interjúkat, mert mindig utólag jövök rá, hogy mi mindent kellett volna elmondani, vagy másképp fogalmazni, mert nagyon nehéz a képről pontosan beszélni, talán nem is lehet, mert a fogalmak, a szavak sokszor mindenkinek mást jelentenek.
Hogyan indult a pályád?
Azt hiszem úgy, ahogy sokunknak, tehát ebben nincs semmi egyedülálló: volt egy ember, aki nagy hatással volt rám. Abban már van érdekesség, hogy ki volt ez az ember. Amikor nyolcéves voltam, anyám újra férjhez ment, és az új férjének volt egy tizenhárom éves fia. Roppant tehetséges ember volt: amibe belefogott, abban sikerrel járt. Történelemben, filozófiában, fényképezésben, sportban, sőt, még a zenében is kimagasló volt, hiszen abszolút hallása volt. A zene mindig rendkívül fontos szerepet töltött be az én életemben is, bár zenei képzettségem sajnos nincs. Ő ezeken a területeken igen fiatal kora ellenére otthonosan mozgott, ez pedig nagyon imponált nekem. Próbáltam követni, utánozni őt, ami az én képességeimmel ritkán járt sikerrel. Sosem voltam rá igazán irigy, mert mindent neki köszönhetek. Sajnos nagyon fiatalon, negyvenkét évesen elvitte egy szívroham. Fodrász dinasztiába születtem, apámnak négy felesége volt, mind a négy mesterfodrász volt. Hat éves koromban már tökéletesen tudtam tupírozni (nevet), és sokáig úgy tűnt, én is fodrász leszek. Ekkor érkezett az életembe ez a bizonyos új testvér, aki elsősorban arra ösztönzött az előbb említett dolgokon kívül, hogy kezdjek el komolyan fényképezni. Innen indult minden. Bár nem sokáig voltam fotós, mert megérkezett az életembe a televíziózás, elsöprő erővel szippantott be. Legalulról, kábelvivőként kezdtem el, majd szépen lassan végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát.
Tudatosan lépkedtél, vagy így alakult?
Egyáltalán nem volt tudatos. Bár van az a mondás, hogy csak az lehet tábornok, aki annak is készül, de velem ez pont fordítva volt. Imádtam kameramannak lenni, sok olyan műsorban voltam, mint a Ki mit tud?, Táncdalfesztivál, színházi közvetítések, sportközvetítések, élő koncertek és ha őszinte szeretnék lenni, ha ott maradtam volna, akkor sem lett volna szomorú életem. De később mégis főiskolára mentem, sorra jöttek a tv-filmek, a játékfilmek, nemzetközi produkciók, és szinte észre sem vettem, milyen gyorsan elrepült ez az öt évtized ebben a szakmában.
Mik azok a képességek, amik taníthatóak és mik azok, amik nem?
A tehetség természetesen vagy van, vagy nincs. Az ízlés kis mértékben fejleszthető. Minden más, ami elengedhetetlen ehhez a szakmához, ami tulajdonképpen egy eszköztár, az tanítható. Ezen kívül van még egy sorsdöntő dolog, ami nem igazán képesség, inkább alkati kérdés, de legfőképp döntés kérdése. Az, hogy ki mennyire vállalja az operatőri munkával járó életformát. Ez nem tűnik olyan fontosnak, pedig az. Tudok rá nem is egy példát, hogy kifejezetten tehetséges emberek azért nem vállalták a szakmát, mert az azzal járó életformával nem tudtak megbarátkozni.
Nálad felmerült valaha is ez a kérdés?
Sosem. A neveltetésem okán sem, illetve nincsenek bennem olyan berögződések, hogy hétvégén pihenni kell, vagy nyáron nyaralni, vagy szilveszterkor vidámnak kell lenni. Remekül tudok hétköznap is pihenni, ha úgy alakul, de nem okoz gondot hétvégéken, vagy akár éjjel is dolgozni. A tervezhetőség természetesen sokaknak fontos, nekem nem. A magán kapcsolatok ezt az életformát meg tudják szenvedni, de nekem szerencsém volt ebben is, mert olyan társam van, aki ezt érti és megérti. A mai napig nem tudom a családnak megmondani, mikorra tervezhető a nyaralás. Vagy összejön, vagy nem.
Neked hogyan indult a second unit-karriered?
Volt egyszer egy produkció, ahol a second unit-rendező hölgy a forgatás előtti nap leesett a lóról, ezért másnap nem tudott jelen lenni. Viszont a munka nem állhatott meg, így rám bízták a feladatot.
Óriási kihívás, ráadásul nagyon váratlanul, méghozzá első alkalommal. Nagy volt a tét. Ez megijesztett, vagy inkább inspirálóan hatott rád?
Is-is, természetesen. Ugyanis a tervek, amíg csak a fejben léteznek, addig minden esetben jók. A kérdés az, hogy ezeknek hány százalékát tudjuk megvalósítani. Már az is egyfajta rutinosság a szakmában, ha valaki a realitás talaján tudja tartani a belső terveit. Ebben az esetben egy Western-jelenetet kellett megrendeznem, ahol a lovasok megtámadnak egy postakocsit. A fejben elképzelt terveknek a felét tudtam megvalósítani, ezért kértem még egy nap forgatási időt. Erre a producer termesztésen nemet mondott, sőt, ki akart rúgni. Itt lépett közbe a second unit-rendező hölgy, akit helyettesítettem: megnézte az anyagot, és annyira tetszett neki, hogy kiharcolt nekem még egy napot. Így indult, és ez az első sikeres second unit-rendezésem hozta magával az összes további lehetőséget is ebben a műfajban.
Egyéb hírek
MEGHÍVÓ Haragonics Sára Orsolya DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Haragonics Sára Orsolya DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Mozgókép MA félévi vizsgafilm-vetítés
Az SZFE filmrendező művész MA, filmoperatőr művész MA és látványtervező művész MA hallgatói bemutatják félévi vizsgafilmjeiket. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja december 15-e, 17 óra.
Elkészült a Mentálhigiénés Tanácsadó Szolgálat új logója
Az SZFE Mentálhigiénés Hallgatói Tanácsadó Szolgálata augusztusban pályázatot hirdetett a Szolgálat logójának megtervezésére.
„Ó kapitány, kapitányom!” – semmit sem öregedtek a holt költők
Harmincöt éves lett idén a Holt költők társasága című amerikai kultuszfilm, jelentőségéből, mondanivalójából azonban mit sem veszített. Ezt igazolja az SZFE harmadéves prózai színész osztályának színpadi feldolgozása. A bemutatón mi is ott voltunk.
Mozgókép MA vizsgafilm bemutató
Az SZFE filmrendező művész MA, filmoperatőr művész MA és a látványtervező művész MA hallgatói bemutatják
2023/24-es vizsgafilmjeiket. A vetítés helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház, időpontja december 15-e, 18:00 óra.
Létezik még misztériumjáték? – kortárs válaszok
Hogyan jelenhet meg az egyik legősibb színházi műfaj, a misztériumjáték a színpadon ma úgy, hogy az releváns és érdekes legyen akár több korosztály számára is? Többek között erről is szólt a Károli Gáspár Református Egyetem Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézete, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Művészettudományi doktori programja, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara közös szervezésében megvalósuló Misztérium a kortárs színpadon című tudományos konferencia, melyet két helyszínen, a Károli Gáspár Református Egyetem Benda Kálmán Bölcsészet- és Társadalomtudományi Szakkollégiumában és a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában rendeztek meg.
„A csoda akkor jön, amikor te nem vagy" – szakralitás a kortárs színházban
A rituális színház és a misztériumjátékok kortárs értelmezése kapcsán rendezők, színházi szakemberek keresték a választ arra, miként lehet a spiritualitást és a transzcendens élményt élővé és befogadhatóvá tenni a mai színpadon, miközben a színház legmélyebb küldetését kutatták.
Aranyszárny nagydíjat nyert hallgatónk vizsgafilmje, a Cukormáz a 10. Nemzetközi Speciális Filmfesztiválon
Ünnepélyesen kiosztották a 10. Nemzetközi Speciális Filmfesztivál díjait, amely a fogyatékossággal élő emberek témáját és alkotásait helyezi a középpontba. A rendezvény Magyarország egyetlen olyan filmes eseménye, amely kifejezetten e társadalmi csoport önkifejezésére, inklúziójára és kapcsolatteremtésére irányítja a figyelmet. A fesztivál Aranyszárny nagydíját professzionális kategóriában hallgatónk, Demeter Hunor Cukormáz című vizsgafilmje nyerte el.
