A MOZ.GO idei életműdíjait tegnap este adták át Balatonfüreden a kongresszusi központban. A Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal tüntette ki Selmeczi Györgyöt, az ötödéves zenés színművészévfolyam osztályvezetőjét.
Fotó: Vasvári Tamás
Életműdíjat vehetett át a Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelynek neve immár MOZ.GO. Tanár Úr szeret örök kamaszként gondolni önmagára. Hogy tekint most vissza erre a kamaszra a tanítással és alkotással eltelt évtizedek távlatából?
Elsősorban nem is én, hanem a környezetem szeret engem az örök kamaszok közé sorolni, de azt nem tagadom, hogy ennek van alapja. Jó szívvel vállalom, mert olyan világból jövök, ahol sokunknak a kamaszkora alakította ki azokat az eszményeket és azokat a valóban kamaszos célkitűzéseket, amelyek aztán valahogyan mégis megmaradnak érett korunkra is. Hetven felett is jóleső visszagondolni arra, ha nem árulta el az ember azokat a kamaszkori célokat, elszántságot és azt az eszmerendszert, amit akkor legbelül némán megfogadott.
Mit jelent Önnek ez az Életműdíj?
Eljutottam a pályámnak arra a pontjára, ahol már az életműdíjak követik egymást: tavaly lettem a Nemzet Művésze, előtte kaptam meg a Kossuth-díjat. Ezek mind-mind életműdíjak tulajdonképpen. Most a szakmám egy bizonyos szeletére kaptam meg a díjat, a filmzeneírásra. Életem egy szakaszában sok filmzenét volt szerencsém írni, viszont ma már sajnos ez a kijelentés egyáltalán nem állja meg a helyét. A szerencse kegyeltjének érzem viszont magam, hogy abban a korszakban írhattam ezt a sok filmzenét, amely a magyar filmkészítés egyik aranykorának számít. A 70-es évek vége felé kezdődött és a 80-as évek végéig tartott ez a nagy menetelés, ahol megszülettek ezek az ikonok. Büszke vagyok mindegyikre, mert azóta sem koptak ki a köztudatból. Annál is inkább, mert a rendszerváltozás utáni magyar film valamilyen oknál fogva nem szándékozott ezeket a társadalmi jelenségeket megjeleníteni. Valószínűleg valamennyire ez a világ rendje, bár én azt gondolom, hogy mégis az lenne az ideális, ha a mostani filmgyártás használná a még élő idős alkotókat is. Megünnepelni megünnepeljük őket, de munkához már nemigen jutnak. Ezt némi keserűséggel veszem tudomásul.
Mi kell ahhoz, hogy egy zeneszerző kiváló filmzeneszerzővé váljon?
Igyekeztem kialakítani egy csak rám jellemző filmzenei nyelvet. Alkatilag szerencsés vagyok, mert viszonylag könnyen tudtam alkalmazkodni sok nagy jelentőségű filmalkotó sajátos igényéhez. Ha az ember felelős filmzeneszerző és a film egészében gondolkodik, egyszerre fordítóként, sőt tolmácsként is működnie kell. A zene nyelvére kell lefordítani az alkotó igényeit és fordítva: a zenét, a valóságot kell tudni vizualizálni és verbalizálni az alkotótársaknak, akik nem feltétlenül képzett zenészek – mindezt úgy, hogy közben egységet hozzon létre a két terület.
Csodálatos példa volt Ön előtt az édesapja, aki karmester volt…
Mindenek felett áll a szememben az édesapám zenepedagógiája, pedig sok nagy mestertől volt szerencsém tanulni. Semmi nem írta felül azt a zenei képzést, amit tőle kaptam. Ez roppant szerencsés helyzet volt, mert amikor Magyarországra emigráltam, akkor az a fajta mesterségbeli képzettség óriási előnyt jelentett a szakmában. Ekkor már meg lehetett ismerkedni az új irányzatokkal, és hamar rájött a színházi, illetve a filmes szakma is erre az előnyömre. Gondolok itt arra, hogy azoktól az alkotóktól, akik ebben a fajta zenei képzésben szocializálódtak, azoktól bármit lehetett kérni, meg tudtak felelni az elvárásoknak.
Negyvenöt éve tanít az SZFE-n. Mit örökített át a színházi közeg pedagógiai módszereiből a saját oktatói gyakorlatába?
Valóban 1979-ben kezdtem az SZFE-n tanítani mint Petrovics Emil tanársegédje. Csak eszmékről tudok beszámolni, mert az itt folyó oktatás azért nagyban különbözik attól a fajta képzéstől, amit én kaptam. Itt az a lényeg, hogy a hallgatók az életük részének tekintsék a zenehallgatást – ennek a művészetét tanítom. Azt gondolom ugyanis, hogy egy művészembernek a zenehallgatást is művészi fokon kell elsajátítania ahhoz, hogy élni tudjon a zene adta lehetőségekkel. Az a tapasztalatom, hogy manapság kevesen tudnak jól zenét hallgatni. Azt is nehéz eldönteni, mit kell hallgatni, ugyanis egy olyan akusztikai ködben élünk, ahol mindig minden szól, ez pedig száz évvel ezelőtt teljesen ismeretlen volt. Ma már fizetnünk kell a csöndért is. Ámulva figyelem, hogy ebben a négy és fél évtizedben hogyan változik az egyetemen (előbb főiskola) a hallgatók zenehallgatáshoz fűződő viszonya. Hogyan erodálódik a zenehallgatás szerepe a fiatalok életében. A legnehezebb kihívás számukra a fogyasztói célra szánt és a művészi zenék (értsd műzenék) megkülönböztetése. A gazdag és érzelmi intelligenciát feltételező zeneműveknek sok aspektusa van, és pont ezeknek feltérképezése lenne a feladat. Nekünk viszont „az a dolgunk, hogy ne kecskeólakat építsünk, hanem katedrálisokat” (idézet: Orbán György szerk.). Amikor elkezdtem tanítani, az látszott, hogy tizenöt évenként másfajta nemzedék jött, mostanra viszont mire kifut egy osztály, a helyükre egy egészen más generáció érkezik. Ez nem jelent mást, mint hogy mindenki számára fogy az idő. Ebben a gyorsulásban sok minden fáj az embernek, de talán a legfájóbb az, hogy egyszerűen nincs időnk arra, hogy legyenek ismereteink, hogy érzések alakuljanak ki bennünk. A gazdag érzelmi világ nem egyik napról a másikra jön létre, hanem az élet kovácsolja, feltéve, ha jut rá elég idő. A legfiatalabb korosztály már komoly bajban van, amit ő maga is érez. Szorong a hiátusaitól, rémülten konstatálják, hogy nem tudnak semmit. Az internet világában, amikor minden pillanatban van hova nyúlnia az embernek az ismeretért, a mai fiatalok igazán elmélyült tudást nem hoznak magukkal. Csakhogy az internet világa is gyorsulásban van, ezért az információhalmaznak olyan sűrűsödése és megsokszorozódása zajlik jelenleg is körülöttünk, hogy egyszerűbb, ha a fiatalok újra a lexikon után nyúlnak, mert mire a lebutított információt kibányásszák az internetről, addig sokkal elmélyültebb tudás birtokába kerülhetnek.
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!
Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.
Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.
Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.
A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.
Különleges lehetőségben részesült egyetemünk három zenésszínművész-hallgatója, amikor részt vett az MTVA szereplőválogatásán. A Karrieriroda által szervezett castingon a hallgatók a színházi előadói készségeik kiegészítéseként betekintést nyerhettek a televíziós műsorvezetés világába is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben indított second unit-rendező képzés egyedülálló kezdeményezés a hazai felsőfokú művészképzésben. Az interjúban Gulyás Budával, a szak osztályvezetőjével beszélgettünk az elsőként végzett évfolyammal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, a szakma sajátosságairól és a jövő kihívásairól.
A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.