Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Több felmenőd is művész volt. Mennyire volt egyértelmű számodra, hogy a te utad is erre vezet?
Valóban, a családomból többen is a színházi világban dolgoznak, úgyhogy ez a kérdés csakugyan egészen gyerekkoromig nyúlik vissza. Szüleim gyakran vittek minket a testvéreimmel utcaszínházi fesztiválokra, például a Művészetek Völgyébe és az Ördögkatlanra is. Édesapám dramaturg, műfordító és tolmács, így azt mondhatom, általa erős kulturális alapozást kaptam a későbbi tanulmányaimhoz. Ugyanakkor anyai ágon is meghatározó volt a művészet: Simándy József operaénekes volt a nagypapám, nagymamám pedig balerina. Talán emiatt is vonzott előbb a balettművészi, majd az énekesi pálya, mielőtt a prózai színház mellett döntöttem volna – de a családi hátterem ellenére is akadtak kétségeim a pályaválasztást illetően. Édesapám egy időben meg is próbált lebeszélni róla, mondván sok szakmabelit ismer, akik boldogtalanok ezen a területen, de aztán volt egy pszichodráma-előadásunk a Katona Klubban, amelyet a szüleim is láttak. Ekkor azt mondta: választanom kell. Végül a Covid alatt adtam be a jelentkezésemet Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila későbbi prózaiszínművész-osztályába, valamint Horváth Csaba és Rába Roland fizikai színházi rendező és koreográfus szakára. Mindkét felvételit hihetetlenül élveztem, és ekkor már éreztem, hogy végre a helyemen leszek, ha bekerülök.
Meséltél a szüleid pályaválasztásodra gyakorolt hatásáról, viszont most, hogy már nemsokára diplomás színművész leszel, is fontosnak tartod a (szakmai) támogatásukat?
Mindketten rendszeresen látnak el fontos szakmai tanácsokkal. Édesanyám érzékenysége, művészeti rálátása, értő szeme és füle nagyon sokat jelent számomra, ahogyan édesapám szakmai tudása is. Sokat segít, hogy nemcsak a mestereimhez, hanem hozzájuk is bármikor fordulhatok tanácsért, amikor szükséges. Időnként persze kialakulnak viták, de aztán rendszerint belátom, hogy édesapám tapasztalata és szélesebb látóköre segítségével jobban meg tudom érteni az egyes kérdéseket. A bemutatóim alkalmával különösen fontosnak tartom, hogy ne csak a tanáraim és a hallgatótársaim nézzék meg az adott előadást, illetve adjanak rá visszajelzést, de a szüleim is ott legyenek.
Mik a további terveid?
Idővel szeretnék egy társulathoz tartozni – ha nem is feltétlenül azonnal a végzés után, de az azt követő években. Egy állandó játszóhely és a hozzá tartozó csapat biztonságot és stabilitást ad, ami hosszú távon fontos számomra. Ugyanakkor kíváncsi vagyok a szabadúszó lét adta lehetőségekre is. A jelenlegi helyzet nem könnyű egy pályakezdő színésznek, ami megnehezíti ezt az elképzelést, ugyanakkor minél több fiatal alkotóval is szeretnék találkozni. Ezt pedig egy független és új színházi csapat tudja megadni. Ennek ellenére a Radnótiban töltött gyakorlatom rendkívül értékes tapasztalat volt; nagyon sokat tanultam olyan elismert szakemberektől, akik kiforrott technikai eszköztárral rendelkeznek és akiknek minden szakmai fogás a kezükben van már. Csodálattal figyeltem, milyen magas szinten uralják a mesterségüket.
A Radnótiban töltött gyakorlatod kapcsán meséltél a jelenkori mesterekhez fűződő viszonyodról, de hogy állsz a nagy elődökhöz?
Ezt egy példával tudnám a legjobban érzékeltetni: elsőéves korunkban volt egy olyan feladatunk, hogy választanunk kellett egy magyar és egy külföldi színészt vagy színésznőt, illetve egy jelenetet vagy momentumot az ő alakításaikból, majd egy az egyben lemásolni és megtanulni őket. A magyar színészek közül Törőcsik Marit választottam. Akkoriban olvastam el a vele készült beszélgetőkönyvet is, amelyet Bérczes László készített. Gyerekkoromban személyesen is találkozhattam vele, amikor édesapám vele dolgozott – emlékszem, felmentem hozzá a színpadra, és megsimogatta a fejemet. Az ő pályája számomra mindig példamutató volt: egyszerre volt naiv, törékeny és tiszta, mégis rendkívül súlyos, jelentőségteljes művész. Gyakran eszembe jut bizonyos szerepek kapcsán, vajon hogy hangozna egy-egy mondat az ő szájából. A másik nagy példaképem jelenlegi osztályvezető tanárom, Hegedűs D. Géza. A mentalitása számomra egészen kivételes és inspiráló. Bármilyen feladathoz is kezd hozzá – legyen az könnyű vagy nehéz, kedve hozzá vagy éppen még az sem –, mindig derűvel, humorral és hatalmas szeretettel végzi a munkáját. Úgy érzem, sikerült felépítenie magában valamilyen „belső tartóoszlopot”, ami áthatja az egész lényét és ami sugárzik belőle. Ez a kifogyhatatlan energia és pozitív szemléletmód rendkívül példaértékű számomra. Nagyon szeretném elsajátítani a hozzáállását, és bízom benne, hogy már most is képviselem ezt a fajta létezést. Hiszek benne, hogy a pozitív energia gyógyító erejű, előre visz és épít.
A Cannes-i Filmfesztivál a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékkel bíró fesztiválja, melyet minden év májusának második felében tartanak Cannes-ban. A fődíjért, az Arany Pálmáért versenyző filmek vetítésének legfőbb helyszíne a Croisette körúton fekvő Fesztivál- és Kongresszusi Palota. Idén az SZFE 25 diákja utazott ki a programra; közülük két televíziós műsorkészítő szakos hallgatónkkal, az elsőéves Hegedüs Katával és a másodéves Simon Eszterrel beszélgettünk az élményeikről.
A francia színházi rendező, költő, festő és drámaíró, Valère Novarina látogatott el május 5-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájába az intézmény felkérésére. A neves kortárs képzőművész ezúttal a színház és festészet viszonyáról tartott előadást a jelenlévő érdeklődőknek.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Liszka Tamás DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Franco Nero érkezett Magyarországra az SZFE osztályvezető oktatója, Oberfrank Pál által vezetett Veszprémi Petőfi Színház meghívására. Az olasz világsztár élete során eddig 250 filmben vállalt szerepet, melyeknek műfaji sokszínűsége elképesztő: az alkotások között ugyanúgy vannak művészfilmek, mint politikai krimik, spagetti-westernek és történelmi tablók. Az életmű ez utóbbi kategóriába sorolható darabjai közül ráadásul a legjelentősebbek közé tartozik a magyar Julianus barát, a Honfoglalás és a Sacra Corona is. Franco Nero volt már magyar, lengyel és orosz; több mint harminc eltérő nemzet hőseit keltette életre a filmvásznon.
Ács Vanessza, az SZFE harmadéves televíziós műsorszerkesztő hallgatója a Pannónia Ösztöndíjprogram keretén belül két hónapot töltött egy különleges szigeten, ahol mind szakmailag, mind emberileg sokat fejlődött.
Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát. Június 12-én a Spoon River-i holtak, június 16-án pedig a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.
„Egyszerűen nem vesszük észre, hogy a múlt mennyire körbelengi ezt az országot és nem tudjuk elengedni, nem tudunk továbblépni. Fel kell ismernünk, hogy vannak olyan dolgok, amikről beszélnünk kell” – ötödéves fizikai színházrendező hallgatónk, Regős Simon nem félt családja legintimebb történeteit színre vinni, egyfajta korlenyomatot is adva a második világháború utáni évtizedekről. A Hisztéria üzenőfüzete-t még júniusban is elcsíphetjük a Bethlen Téri Színházban.
Domokos Éva Lili, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművészhallgatója egy különleges lehetőséggel indította pályáját: szerepet kapott a nagy sikerű Pokoli rokonok című sorozatban. Az egyetemi kurzustól a castingon át a forgatás élményeiig, majd a színházi és filmes felkérésekig tartó út nemcsak szakmai áttörést hozott számára, hanem önismereti fordulóponttá is vált.