Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Több felmenőd is művész volt. Mennyire volt egyértelmű számodra, hogy a te utad is erre vezet?
Valóban, a családomból többen is a színházi világban dolgoznak, úgyhogy ez a kérdés csakugyan egészen gyerekkoromig nyúlik vissza. Szüleim gyakran vittek minket a testvéreimmel utcaszínházi fesztiválokra, például a Művészetek Völgyébe és az Ördögkatlanra is. Édesapám dramaturg, műfordító és tolmács, így azt mondhatom, általa erős kulturális alapozást kaptam a későbbi tanulmányaimhoz. Ugyanakkor anyai ágon is meghatározó volt a művészet: Simándy József operaénekes volt a nagypapám, nagymamám pedig balerina. Talán emiatt is vonzott előbb a balettművészi, majd az énekesi pálya, mielőtt a prózai színház mellett döntöttem volna – de a családi hátterem ellenére is akadtak kétségeim a pályaválasztást illetően. Édesapám egy időben meg is próbált lebeszélni róla, mondván sok szakmabelit ismer, akik boldogtalanok ezen a területen, de aztán volt egy pszichodráma-előadásunk a Katona Klubban, amelyet a szüleim is láttak. Ekkor azt mondta: választanom kell. Végül a Covid alatt adtam be a jelentkezésemet Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila későbbi prózaiszínművész-osztályába, valamint Horváth Csaba és Rába Roland fizikai színházi rendező és koreográfus szakára. Mindkét felvételit hihetetlenül élveztem, és ekkor már éreztem, hogy végre a helyemen leszek, ha bekerülök.
Meséltél a szüleid pályaválasztásodra gyakorolt hatásáról, viszont most, hogy már nemsokára diplomás színművész leszel, is fontosnak tartod a (szakmai) támogatásukat?
Mindketten rendszeresen látnak el fontos szakmai tanácsokkal. Édesanyám érzékenysége, művészeti rálátása, értő szeme és füle nagyon sokat jelent számomra, ahogyan édesapám szakmai tudása is. Sokat segít, hogy nemcsak a mestereimhez, hanem hozzájuk is bármikor fordulhatok tanácsért, amikor szükséges. Időnként persze kialakulnak viták, de aztán rendszerint belátom, hogy édesapám tapasztalata és szélesebb látóköre segítségével jobban meg tudom érteni az egyes kérdéseket. A bemutatóim alkalmával különösen fontosnak tartom, hogy ne csak a tanáraim és a hallgatótársaim nézzék meg az adott előadást, illetve adjanak rá visszajelzést, de a szüleim is ott legyenek.
Mik a további terveid?
Idővel szeretnék egy társulathoz tartozni – ha nem is feltétlenül azonnal a végzés után, de az azt követő években. Egy állandó játszóhely és a hozzá tartozó csapat biztonságot és stabilitást ad, ami hosszú távon fontos számomra. Ugyanakkor kíváncsi vagyok a szabadúszó lét adta lehetőségekre is. A jelenlegi helyzet nem könnyű egy pályakezdő színésznek, ami megnehezíti ezt az elképzelést, ugyanakkor minél több fiatal alkotóval is szeretnék találkozni. Ezt pedig egy független és új színházi csapat tudja megadni. Ennek ellenére a Radnótiban töltött gyakorlatom rendkívül értékes tapasztalat volt; nagyon sokat tanultam olyan elismert szakemberektől, akik kiforrott technikai eszköztárral rendelkeznek és akiknek minden szakmai fogás a kezükben van már. Csodálattal figyeltem, milyen magas szinten uralják a mesterségüket.
A Radnótiban töltött gyakorlatod kapcsán meséltél a jelenkori mesterekhez fűződő viszonyodról, de hogy állsz a nagy elődökhöz?
Ezt egy példával tudnám a legjobban érzékeltetni: elsőéves korunkban volt egy olyan feladatunk, hogy választanunk kellett egy magyar és egy külföldi színészt vagy színésznőt, illetve egy jelenetet vagy momentumot az ő alakításaikból, majd egy az egyben lemásolni és megtanulni őket. A magyar színészek közül Törőcsik Marit választottam. Akkoriban olvastam el a vele készült beszélgetőkönyvet is, amelyet Bérczes László készített. Gyerekkoromban személyesen is találkozhattam vele, amikor édesapám vele dolgozott – emlékszem, felmentem hozzá a színpadra, és megsimogatta a fejemet. Az ő pályája számomra mindig példamutató volt: egyszerre volt naiv, törékeny és tiszta, mégis rendkívül súlyos, jelentőségteljes művész. Gyakran eszembe jut bizonyos szerepek kapcsán, vajon hogy hangozna egy-egy mondat az ő szájából. A másik nagy példaképem jelenlegi osztályvezető tanárom, Hegedűs D. Géza. A mentalitása számomra egészen kivételes és inspiráló. Bármilyen feladathoz is kezd hozzá – legyen az könnyű vagy nehéz, kedve hozzá vagy éppen még az sem –, mindig derűvel, humorral és hatalmas szeretettel végzi a munkáját. Úgy érzem, sikerült felépítenie magában valamilyen „belső tartóoszlopot”, ami áthatja az egész lényét és ami sugárzik belőle. Ez a kifogyhatatlan energia és pozitív szemléletmód rendkívül példaértékű számomra. Nagyon szeretném elsajátítani a hozzáállását, és bízom benne, hogy már most is képviselem ezt a fajta létezést. Hiszek benne, hogy a pozitív energia gyógyító erejű, előre visz és épít.
A ma induló Ördögkatlan Fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt előadással képviselteti magát. Az érdeklődők láthatják a Prométheusz-projektet, a Merülő Szaturnuszt, Az ember, akinek kőből volt a szíve című bábelőadást, A Spoon River-i holtakat és a Passiót.
Negyedéves dramaturghallgatónk, Szalánczi Ágota részt vett az SZFE szervezésében megvalósult Nemzetközi Színházi Műhely munkájában. A workshopról tartott beszámolója az alábbiakban olvasható, amely a kaposvári MATE részvételével, valamint 5 különböző ország – Románia, Peru, Spanyolország, Bulgária és Mongólia – színházi iskoláit képviselő színészmesterség-tanárok és fiatal színész-, illetve rendezőhallgatók közreműködésével zajlott.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közel 160 hallgató kezdi meg tanulmányait 2025 szeptemberében. Idén összesen 95 907 jelentkező került be a magyarországi felsőoktatásba.
Az SZFE két hallgatója, Balogh Benjámin és Czene-Polgár Donát egy önálló projekt megvalósításába kezdett, amely a Z generációs alkotókat állítja a középpontba. A kezdeményezés párbeszédet teremt nemcsak a művészeti ágak, hanem generációk között is – és talán közelebb visz annak megértéséhez, hogyan gondolkodnak ma a legfiatalabb alkotók a világról. Az SZFE Szakkollégium támogatásával futó projekt ötletgazdáival a megvalósulás második fázisában beszélgettünk eddigi tapasztalataikról és a lehetséges végkifejletről.
Oravecz Adrienn elsőéves látványtervező hallgatónk rendhagyó felkérésnek tett eleget: jelmezt tervezett a 33. Kék Madár Fesztivál számára, amely beteg gyermekek gyógykezelésére gyűjt adományokat. A felkérés körülményeiről és a fesztivál tapasztalatairól beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztivál OFF programjában. A produkció a Szegedi Pinceszínház ajánlására jutott el a nemzetközi eseményre, ahol a fiatal művészek az európai kortárs színház egyik legfontosabb fórumán szerezhettek értékes szakmai tapasztalatokat.
Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.
Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.