Interjú Kozma Veronikával, az SZFE végzős hallgatójával
Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Több felmenőd is művész volt. Mennyire volt egyértelmű számodra, hogy a te utad is erre vezet?
Valóban, a családomból többen is a színházi világban dolgoznak, úgyhogy ez a kérdés csakugyan egészen gyerekkoromig nyúlik vissza. Szüleim gyakran vittek minket a testvéreimmel utcaszínházi fesztiválokra, például a Művészetek Völgyébe és az Ördögkatlanra is. Édesapám dramaturg, műfordító és tolmács, így azt mondhatom, általa erős kulturális alapozást kaptam a későbbi tanulmányaimhoz. Ugyanakkor anyai ágon is meghatározó volt a művészet: Simándy József operaénekes volt a nagypapám, nagymamám pedig balerina. Talán emiatt is vonzott előbb a balettművészi, majd az énekesi pálya, mielőtt a prózai színház mellett döntöttem volna – de a családi hátterem ellenére is akadtak kétségeim a pályaválasztást illetően. Édesapám egy időben meg is próbált lebeszélni róla, mondván sok szakmabelit ismer, akik boldogtalanok ezen a területen, de aztán volt egy pszichodráma-előadásunk a Katona Klubban, amelyet a szüleim is láttak. Ekkor azt mondta: választanom kell. Végül a Covid alatt adtam be a jelentkezésemet Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila későbbi prózaiszínművész-osztályába, valamint Horváth Csaba és Rába Roland fizikai színházi rendező és koreográfus szakára. Mindkét felvételit hihetetlenül élveztem, és ekkor már éreztem, hogy végre a helyemen leszek, ha bekerülök.
Meséltél a szüleid pályaválasztásodra gyakorolt hatásáról, viszont most, hogy már nemsokára diplomás színművész leszel, is fontosnak tartod a (szakmai) támogatásukat?
Mindketten rendszeresen látnak el fontos szakmai tanácsokkal. Édesanyám érzékenysége, művészeti rálátása, értő szeme és füle nagyon sokat jelent számomra, ahogyan édesapám szakmai tudása is. Sokat segít, hogy nemcsak a mestereimhez, hanem hozzájuk is bármikor fordulhatok tanácsért, amikor szükséges. Időnként persze kialakulnak viták, de aztán rendszerint belátom, hogy édesapám tapasztalata és szélesebb látóköre segítségével jobban meg tudom érteni az egyes kérdéseket. A bemutatóim alkalmával különösen fontosnak tartom, hogy ne csak a tanáraim és a hallgatótársaim nézzék meg az adott előadást, illetve adjanak rá visszajelzést, de a szüleim is ott legyenek.
Mik a további terveid?
Idővel szeretnék egy társulathoz tartozni – ha nem is feltétlenül azonnal a végzés után, de az azt követő években. Egy állandó játszóhely és a hozzá tartozó csapat biztonságot és stabilitást ad, ami hosszú távon fontos számomra. Ugyanakkor kíváncsi vagyok a szabadúszó lét adta lehetőségekre is. A jelenlegi helyzet nem könnyű egy pályakezdő színésznek, ami megnehezíti ezt az elképzelést, ugyanakkor minél több fiatal alkotóval is szeretnék találkozni. Ezt pedig egy független és új színházi csapat tudja megadni. Ennek ellenére a Radnótiban töltött gyakorlatom rendkívül értékes tapasztalat volt; nagyon sokat tanultam olyan elismert szakemberektől, akik kiforrott technikai eszköztárral rendelkeznek és akiknek minden szakmai fogás a kezükben van már. Csodálattal figyeltem, milyen magas szinten uralják a mesterségüket.
A Radnótiban töltött gyakorlatod kapcsán meséltél a jelenkori mesterekhez fűződő viszonyodról, de hogy állsz a nagy elődökhöz?
Ezt egy példával tudnám a legjobban érzékeltetni: elsőéves korunkban volt egy olyan feladatunk, hogy választanunk kellett egy magyar és egy külföldi színészt vagy színésznőt, illetve egy jelenetet vagy momentumot az ő alakításaikból, majd egy az egyben lemásolni és megtanulni őket. A magyar színészek közül Törőcsik Marit választottam. Akkoriban olvastam el a vele készült beszélgetőkönyvet is, amelyet Bérczes László készített. Gyerekkoromban személyesen is találkozhattam vele, amikor édesapám vele dolgozott – emlékszem, felmentem hozzá a színpadra, és megsimogatta a fejemet. Az ő pályája számomra mindig példamutató volt: egyszerre volt naiv, törékeny és tiszta, mégis rendkívül súlyos, jelentőségteljes művész. Gyakran eszembe jut bizonyos szerepek kapcsán, vajon hogy hangozna egy-egy mondat az ő szájából. A másik nagy példaképem jelenlegi osztályvezető tanárom, Hegedűs D. Géza. A mentalitása számomra egészen kivételes és inspiráló. Bármilyen feladathoz is kezd hozzá – legyen az könnyű vagy nehéz, kedve hozzá vagy éppen még az sem –, mindig derűvel, humorral és hatalmas szeretettel végzi a munkáját. Úgy érzem, sikerült felépítenie magában valamilyen „belső tartóoszlopot”, ami áthatja az egész lényét és ami sugárzik belőle. Ez a kifogyhatatlan energia és pozitív szemléletmód rendkívül példaértékű számomra. Nagyon szeretném elsajátítani a hozzáállását, és bízom benne, hogy már most is képviselem ezt a fajta létezést. Hiszek benne, hogy a pozitív energia gyógyító erejű, előre visz és épít.
Egyéb hírek
Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya
,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.
Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
Kálloy Molnár Péterre emlékezünk
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
