Interjú Kozma Veronikával
Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Családodban több felmenőd is művész volt. Mennyire volt egyértelmű, hogy a te utad is erre vezet?
Ez a kérdés egészen gyerekkoromig nyúlik vissza, mert a szüleim színházi emberek – vagy legalábbis ennek a világban a vonzáskörzetében dolgoznak. Már ekkor gyakran vittek minket a testvéreimmel utcaszínházi fesztiválokra, például a Művészetek Völgyébe és az Ördögkatlanra is. Volt egy kisebb társulatuk is, ahol játszani is láthattuk őket. Édesapám dramaturg, műfordító és tolmács, így azt mondhatom, általa erős kulturális megalapozást kaptam a későbbi tanulmányaimhoz. Ugyanakkor anyai ágon is meghatározó volt a művészet: Simándy József operaénekes volt a nagypapám, nagymamám pedig balerina. Talán emiatt is vonzott előbb a balettművészi, majd az énekesi pálya, míg végül a prózai színház mellett döntöttem. Tizenhat éves voltam, amikor megismertem a későbbi legjobb barátnőmet a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában, akivel aztán együtt kezdtünk el színházba járni. Különösen nagy hatást gyakorolt ránk a Forte Társulat és Pintér Béla előadásai, de ekkoriban láttam a Toldit is, ami szintén meghatározó élmény volt. Ezután hónapokig foglalkoztatott egy megmagyarázhatatlan érzés, míg végül megértettem, hogy a bennem mozgó tetterőt és energiát, amit az előadás sugárzott felém, vissza szeretném csatornázni ugyanoda, ahonnan kaptam: a színházba. Emlékszem, amikor tisztán és egyértelműen megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy színházat akarok csinálni. Kortárstánc-kurzusokra, majd a Katona József Színház diákszínjátszó körébe kezdtem járni, végül a Katona Klubba is jelentkeztem. Majd az érettségi évében érkezett el a pillanat, hogy felvételizzek az SZFE-re. Akkoriban Zsámbéki Gábor indított osztályt, amire be is adtam a jelentkezésemet – akkor viszont hirtelen pánikba estem. Megrémített ugyanis a gondolat, amikor tudatosodott bennem, hogy ezzel a döntésemmel tényleg azt az utat fogom választani, amit eredetileg szerettem volna. Ráadásul édesapám is megpróbált lebeszélni róla, mondván sok szakmabelit ismer, akik boldogtalanok ezen a pályán. Aztán volt egy előadásunk a Katona Klubban, ami inkább pszichodráma volt, mint klasszikus színházi előadás és amelyet a szüleim is megnéztek. Édesapám ekkor a következőket mondta: „Döntened kell: vagy műkedvelő szeretnél lenni, vagy profi.” Bár ez a megjegyzése eleinte rosszul esett, később mint fordulópont tudatosodott bennem, mert ez döbbentett rá, hogy tényleg komolyan akarom venni a hivatásomat. Ennek ellenére, amikor megkaptam az e-mailt az első felvételi fordulóról, hirtelen másodszor is elbizonytalanodtam, és visszaléptem. Az érettségi után kihagytam egy évet, majd úgy döntöttem, inkább a képzőművészet felé indulok. Mivel mindig érdekelt a vizuális művészet, látványtervező szakra jelentkeztem a Képzőművészeti Egyetemre, de közben újra megpróbáltam a Zsótér-osztály felvételijét is az SZFE-n. Sajnos az első rostán kiestem – ami érthető is volt, mert borzasztóan bizonytalan voltam –, viszont a Képzőművészetin eljutottam egészen a harmadik fordulóig, és kis híján fel is vettek. Utólag nagyon örülök, hogy nem így alakult, mert végig azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Ekkor részt vettem a Kaposvári Egyetem nemzetközi nyári táborában, ahol különböző nemzetiségű színészhallgatókkal dolgoztuk fel Csehov Sirályát. Itt tudatosult bennem újra, hogy nem szeretnék elszakadni a színháztól, ezért elkezdtem járni a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium OKJ-s színészképzésére. Ez fontos időszak volt az újabb felvételi időszak előtt, végül pedig – már a Covid alatt – beadtam a jelentkezésemet Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila későbbi prózaiszínművész-osztályába, valamint Horváth Csaba és Rába Roland fizikai színházi rendező és koreográfus szakára. Mindkét felvételit hihetetlenül élveztem, és ekkor már éreztem: végre a helyemen leszek, hogy ha bekerülök.
Sokat meséltél a szüleid pályaválasztásodra gyakorolt hatásáról, viszont most, hogy már nemsokára diplomás színművész leszel, is fontosnak tartod a (szakmai) támogatásukat?
Mindketten rendszeresen látnak el fontos szakmai tanácsokkal. Édesanyám érzékenysége, művészeti rálátása, értő szeme és füle nagyon sokat jelent számomra, ahogyan édesapám szakmai tudása is. Sokat segít, hogy nemcsak a mestereimhez, hanem hozzájuk is bármikor fordulhatok tanácsért, amikor szükséges. Időnként persze kialakulnak viták, de aztán rendszerint belátom, hogy édesapám tapasztalata és szélesebb látóköre segítségével jobban meg tudom érteni az egyes kérdéseket. A bemutatóim alkalmával különösen fontosnak tartom, hogy ne csak a tanáraim és a hallgatótársaim nézzék meg az adott előadást, illetve adjanak rá visszajelzést, de a szüleim is ott legyenek.
Mik a további terveid?
Idővel szeretnék egy társulathoz tartozni – ha nem is feltétlenül azonnal a végzés után, de az azt követő években. Egy állandó játszóhely és a hozzá tartozó csapat biztonságot és stabilitást ad, ami hosszú távon fontos számomra. Ugyanakkor kíváncsi vagyok a szabadúszó lét adta lehetőségekre is. A jelenlegi helyzet nem könnyű egy pályakezdő színésznek, ami megnehezíti ezt az elképzelést, ugyanakkor minél több fiatal alkotóval is szeretnék találkozni. Ezt pedig egy független és új színházi csapat tudja megadni. Ennek ellenére a Radnótiban töltött gyakorlatom rendkívül értékes tapasztalat volt; nagyon sokat tanultam olyan elismert szakemberektől, akik kiforrott technikai eszköztárral rendelkeznek és akiknek minden szakmai fogás a kezükben van már. Csodálattal figyeltem, milyen magas szinten uralják a mesterségüket.
A Radnótiban töltött gyakorlatod kapcsán meséltél a jelenkori mesterekhez fűződő viszonyodról, de hogya állsz a nagy elődökhöz?
Ezt egy példával tudnám a legjobban érzékeltetni: elsőéves korunkban volt egy olyan feladatunk, hogy választanunk kellett egy magyar és egy külföldi színészt vagy színésznőt, illetve egy jelenetet vagy momentumot az ő alakításaikból, majd egy az egyben lemásolni és megtanulni őket. A magyar színészek közül Törőcsik Marit választottam. Akkoriban olvastam el a vele készült beszélgetőkönyvet is, amelyet Bérczes László készített. Gyerekkoromban személyesen is találkozhattam vele, amikor édesapám vele dolgozott – emlékszem, felmentem hozzá a színpadra, és megsimogatta a fejemet. Az ő pályája számomra mindig példamutató volt: egyszerre volt naiv, törékeny és tiszta, mégis rendkívül súlyos, jelentőségteljes művész. Gyakran eszembe jut bizonyos szerepek kapcsán, vajon hogy hangozna egy-egy mondat az ő szájából. A másik nagy példaképem jelenlegi osztályvezető tanárom, Hegedűs D. Géza. A mentalitása számomra egészen kivételes és inspiráló. Bármilyen feladathoz is kezd hozzá – legyen az könnyű vagy nehéz, kedve hozzá vagy éppen még az sem –, mindig derűvel, humorral és hatalmas szeretettel végzi a munkáját. Úgy érzem, sikerült felépítenie magában valamilyen „belső tartóoszlopot”, ami áthatja az egész lényét és ami sugárzik belőle. Ez a kifogyhatatlan energia és pozitív szemléletmód rendkívül példaértékű számomra. Nagyon szeretném elsajátítani a hozzáállását, és bízom benne, hogy már most is képviselem ezt a fajta létezést. Hiszek benne, hogy a pozitív energia gyógyító erejű, előre visz és épít.
Egyéb hírek
SZFE-s hallgatók a 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában
Idén is megrendezik az ország legnagyobb felsőoktatási, tudományos programsorozatát, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK), amelynek zsűrijében az SZFE 6 oktatója is részt vesz, valamint egyetemünk 22 hallgatója képviselteti magát pályamunkáival.
Hallja-e a színház a segélykiálltásokat? - Theodórosz Terzopulosz üzenete a Színházi Világnap alkalmából
A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen alkalomból minden évben felkérik a világszínház valamelyik jelentős alkotóját, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet ezen a napon felolvasnak a színházi előadások előtt. Az idei év üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg. Költői szövegének legfőbb kérdése az, hogy képes-e a színház a társadalmi traumákat megvilágítani, a másik embertől és az idegentől való félelmeinket enyhíteni.
Interjú Csáki Benedekkel
Már 13 évesen tudta, hogy a fizikai színház az ő útja. Egy gyulai próbán találkozott először Horváth Csaba munkamódszerével és azóta is elkötelezett a színház iránt. Számára az egyetem nem csupán szakmai fejlődést jelentett, hanem olyan közösségi élményt is, ami miatt igazán érdemes színházat csinálni. Végzős hallgatóinkkal készített interjúsorozatunkban ezúttal Csáki Benedeket mutatjuk be.
Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával
Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.
Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom
Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.
Antifilozófusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával
Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.
Nemzetközi turnéra indul Herczeg T. Tamás rendezése
Hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabját, amelyet Zalán Tibor írt Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról. A darabnak a rendező és egyben az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás személyén túl is számos közös vonatkozása van az egyetemmel.
