„Jókai él, csak új nyelven kell megszólaltatni” – interjú Antal Zsolttal, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet vezetőjével

Miért tartotta fontosnak egy ekkora jelentőségű konferencia megszervezését Jókai születésének 200. évfordulója alkalmából?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete számára a Jókai-bicentenárium az egyetemünk küldetéséhez illeszkedő kulturális és szakmai kötelesség. Meggyőződésünk, hogy a magyar dráma- és színházkultúra nagy alakjait nem csupán őrizni kell, hanem újragondolni, „megkérdezni”, és bevonni korunk esztétikai és társadalmi diskurzusaiba. Jókai Mór a magyar kulturális identitás egyik alappillére. Életműve azonban sok tekintetben még mindig feltáratlan, sőt bizonyos aspektusai vitatottak. A feltáró munka és a vita jelenleg számunkra az a termékeny tér, amelyben egy művészeti egyetemnek felelősséggel és kíváncsisággal dolgoznia kell. A konferencia nem pusztán megemlékezés, hanem része annak az intézeti stratégiának, amely először a Csokonai-emlékévben csúcsosodott ki. Most egy újabb korszakos szerzőn keresztül jelöljük ki a magyar színházelmélet és drámaoktatás aktuális kérdéseit. Célunk a múlt radikális újraolvasása annak érdekében, hogy bizonyítsuk: Jókai él, csak új nyelven kell megszólaltatni.

Mit tapasztal, manapság mennyire foglalkoztatja Jókai a kutatókat és az alkotókat?

A bicentenárium természetesen fókuszba helyezte, de Jókai nem évfordulós szerző, hanem vissza-visszatérő jelenség. Hatása a magyar nemzetépítés, a romantikus narratíva és a kollektív képzelet formálásában egyaránt megkerülhetetlen. Kutatóként és alkotóként ma egyaránt azt kérdezzük, hogyan fordítható le a 19. század látomásos világa a 21. század vizuális és dramaturgiai nyelvére. Milyen allegorikus és politikai kódok rejlenek a Jókai-szövegek mélystruktúráiban? Miként képes egy adaptáció valódi dialógust létrehozni a jelen társadalmi kérdéseivel? A nagy elődök – Hevesi Sándor vagy Várkonyi Zoltán – úgy nyúltak Jókaihoz, mint művészi kihíváshoz. Mi is ezt a hagyományt szeretnénk folytatni, tudományos alapossággal és alkotói bátorsággal.

A konferencia három szekcióból áll. Mi volt a vezérfonal ennek megtervezésénél?

A program összeállításakor a legfontosabb elvünk az volt, hogy Jókait rendszerszinten, többdimenziós alkotóként láttassuk. Ennek érdekében három meghatározó fókuszt jelöltünk ki: Jókai mint drámaíró bemutatását, melynek során a kanonikus próza mögött felsejlő színpadi gondolkodást kutatjuk. Jókait mint adaptációs forrást a színház- és filmtörténetbe íródott Jókai-képek sokszor ellentmondásos történetén keresztül vizsgáljuk; végül pedig Jókait mint kortárs inspirációt kutatva arra keressük a választ, hogyan működik ma tovább az a vizuális, dramaturgiai és imaginatív örökség, amelyet hátrahagyott. Ez a hármas, tematikus és koncepcionális felosztás is azt demonstrálja, hogy Jókai egyszerre tradíció és kihívás, tananyag és kutatási horizont.

Jókait legtöbben regényíróként ismerik. Miért fontos a drámai életműve is?

A Jókai-drámák nem egyfajta mellékágai a romantikus színházi gondolkodásnak, sokkal inkább sűrített térképek. Ezekben ütközik egymással pátosz és irónia, nemzeti identitás és egyéni dilemmák, narratív túláradás és színházi formai játék. Ma, amikor a magyar színházi oktatásnak az egyik legnagyobb feladata a hagyomány újraolvashatóságának a biztosítása, a Jókai-drámák kiváló laboratóriumot jelentenek. Nem az a tét, hogy „játszhatók-e”, hanem hogy mit tanítanak a teatralitás működéséről.

Ha már feladat, hogyan hozható közel Jókai a mai fiatalokhoz?

Meggyőződésünk, hogy Jókai nem a nyelvével, hanem a kódjaival vált nehezen olvashatóvá. Ha ezeket a kódokat újraértelmezzük – dramaturgiai, rendezői, színészi munkával –, Jókai azonnal életre kel. Jókai a hallgatók számára az a szerző, aki a nagy történetekkel bátorságra, szenvedélyre és önreflexióra, fantáziára és szerkezeti fegyelemre tanít. Szövegeinek vizuális ereje, metaforikus gazdagsága és a karakterei olyan alapanyagok, amelyek ma is nagy alkotói kihívást és inspirációt jelentenek.

Önnek mit jelent Jókai? Mik a kedvencei tőle?

Számomra Jókai mindenekelőtt a képzelet és a formateremtés radikális szabadságát jelenti. Olyan alkotót, aki félelem nélkül lépett át műfaji, stiláris és nyelvi határokat, illetve aki a magyar irodalomban talán a legbátrabban fordult a nagy történetek, a túlméretezettség poétikája, valamint a narratív kockázatvállalás felé.

Ha két művet kell kiemelnem, akkor Az arany ember és A kőszívű ember fiai együtt rajzolják ki azt a kettős ívet, amely számomra Jókai alkotói nagyságát meghatározza. Az arany ember Timár Mihály belső útján keresztül az identitásváltás, az önmeghaladás és az erkölcsi megtisztulás drámáját mutatja meg. Ez a regény a magyar irodalom egyik legmélyebb egzisztenciális tapasztalata; romantikus formában elbeszélt, mégis modern önvizsgálat arról, hogyan találnak egymásra a cselekedetek és az önreflexiók.

A kőszívű ember fiai ezzel szemben a hősiesség, a politikai és a nemzeti eszmények nagyregénye, melyben a történelmi emlékezet és az egyéni etikai döntések metszéspontjában olyan drámai feszültségek jönnek létre, amelyek ma is elevenek. Jókai ebben a műben a romantikus elbeszélés teljes eszköztárát alkalmazta, miközben a hősiesség, az áldozat és a társadalmi felelősség kérdése jelen korunkban is nyitott és értelmezhető maradt. E két mű együtt mutatja meg, hogy Jókai nem csupán nagy történetek szerzője, hanem a magyar kulturális képzelet egyik legfontosabb alakítója. Művei azonban csak akkor maradnak élők, ha kérdezünk tőlük, illetve ha újra merjük olvasni őket a jelen perspektívájából.

Visszatérve a konferenciához, kiknek szól és miért érdemes eljönni?

A Jókai 200 integrált programsorozat keretében szervezett konferencia az SZFE oktatóinak és hallgatóinak, de tágabban a magyar művészeti és elméleti közegnek szól. A szervezés Timár András tanár úr munkáját dicséri. Üzenete az, hogy a magyar klasszikusok akkor maradnak élők, ha a jelen kérdéseire válaszolva újraalkotjuk őket. A Jókai 200 integrált program részeként az egyetem harmadéves zenésszínművész-hallgatói, valamint a negyed- és ötödéves dramaturgok Csáki Benedek rendezésében, Győrei Zsolt mentorálásával mutatták be a Gazdag szegények című mű színpadi változatát.

A megemlékezés része még a konferencia estéjén bemutatásra kerülő felolvasószínházi előadás is: Szirtes Balázs írta A jószívű ember című egyfelvonásos és Jókai más színházi tárgyú szövegei alapján készült új művet, amelyet az egyetem elméleti intézetének az oktatói adnak elő. Az egyetemünkhöz méltó megemlékezést végül az Uránia interdiszciplináris folyóiratunk tematikus száma teszi teljessé, amelynek a megjelenését a konferencia napjára időzítettük. Aki eljön, az nem csupán előadásokat hallhat, hanem annak is tanúja lehet, hogyan válik egy 19. századi író a 21. századi művészeti és tudományos gondolkodás aktív szereplőjévé.

A konferencia időpontja: 2025. november 26. (szerda) 10.00 óra

Helyszíne: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme (1013 Budapest, Krisztina krt. 57.)

A teljes programot itt olvashatjátok. Minden kedves munkatársat, oktatót és hallgatót szeretettel várunk!