KASSAI LAJOS: ÚJ KORSZAKRA KELL A FIATALOKAT FELKÉSZÍTENI

B. Török Fruzsina
2023 április 26., szerda 08:29.
Share

Vidnyánszky Attila kezdeményezésére született meg az SZFE és a Kassai-völgy között az a megállapodás, melynek célja, hogy az SZFE-s hallgatók egy tanévben többször ellátogassanak Kassai Lajoshoz a völgybe, ahol speciális képzésben vesznek részt. A program tartalmáról, sikereiről és a későbbi tervekről beszélgettünk Kassai Lajossal.

Vidnyánszky Attila megkeresésére született meg az SZFE és a Kassai-völgy között az a megállapodás, melynek célja, hogy az SZFE-s hallgatók egy tanévben többször ellátogassanak Önhöz a völgybe, s megtapasztalják azt a fajta kapcsolatot a természettel, amit a városban óhatatlanul elvesztettünk. Miért érezte ezt fontos kezdeményezésnek, s mit gondol arról a pár megvalósult alkalomról, amikor a hallgatók itt voltak?

Az eredeti szándékom tizenhárom évvel ezelőtt az volt, hogy olyan műhelyt hozzunk létre, amiben a színész, a dramaturg, az operatőr és a rendező képes kialakítani egy szoros együtt gondolkodást és szoros közös munkát. Megtapasztalhatják a természetes, paraszti életformát. A hallgatók többsége nagyvárosból származik. Soha, vagy nagyon ritkán fordulnak csak meg vidéken, épp ezért olyan gyakorlatsort igyekeztem összeállítani, ami meggyőződésem szerint a hasznukra lesz. Pályájuk során szinte biztos, hogy találkozni fognak történelmi filmekkel, színdarabokkal, s a cél az, hogy ha erre sor kerül, ők már otthonosan mozogjanak ebben a közegben.

Hogy épül fel ez a fajta képzés?

Az első három év az alapok elsajátításáról szól. A negyedik, ötödik évben pedig már lehet majd önálló munkákban is gondolkodni. Mini projekteket lehet majd csinálni, amiben a rendező hallgatók ötlete alapján a színészek megvalósítanak, az operatőrök felveszik, s a végére úgy hagyják majd el az SZFE kötelékeit, hogy ilyen terepen is helyt tudnak állni.

Azért érezte fontosnak ezt a képzést elindítani, mert vannak hiányérzetei a történelmi filmek kapcsán?

Mondhatjuk. Biztos vagyok benne, hogy ilyen képzés nélkül nem fogunk tudni igazán, hiteles történelmi témákat filmen feldolgozni. Bicegni fog? pedig egy sikeres film feltételei közt az is szerepel, hogy ehhez a fajta képzéshez hozzájussanak a fiatalok.

Tizenhárom évet említett az előbb?

Igen, tíz évembe telt, mire az elképzelésemet sikerült elfogadtatnom, s újabb három év, mire azt érzem, hogy a hallgatóknak is kezd leesni a tantusz, miről is van szó pontosan.

Milyen tapasztalatokról tud beszámolni, ami a foglalkozásokat illeti?

A kezdeti távolságtartásból, meglepettségből mára már  jó hangulatú közös munkánk jönnek létre.

A szakmai krediteken túl mit adhat mindez a fiataloknak?

A színészre úgy gondolok, mint a svájci bicskára, akinek mindenhol meg kell állnia a helyét, s ennek érdekében minél több élményhez kell hozzáférnie. Ennek a korosztálynak már sok élettapasztalat kiesik, pl. senkit nem visznek el katonának. Nincs részük olyan munkában, amit mi még megtapasztaltunk. Matt Damonnak voltam a személyi edzője, s mindemellett sok filmben működtem közre, amiből az következik, hogy tudom Hollywood miképp működik. Ott, ha történelmi filmet vagy tematikus filmet forgatnak, mindenkit előtte elvisznek egy nagyon komoly kiképzésre. Szakértők hada áll a rendelkezésükre, hogy a film semmilyen értelemben ne legyen naiv. Ezért tudnak ők nagyon hitelesen filmet készíteni, amik aztán nagyon sikeresek is lesznek. Meggyőződésem, hogy egy új korszakra kell a fiatalokat felkészíteni.

A ló egy hihetetlenül érzékeny műszer. Minden emberi érzelmet beazonosít. Mit tehet a félő ember a ló közelében?

Így van. Mindent megéreznek. A lovakat nagyon alaposan felkészítjük a partnerkapcsolatra. A képzés során hagyjuk a lovat hibázni. Nem szabad egy szűk keretmetszetbe beszorítani a lovat, mert ez a kitörési vágyát fogja erősíteni. Ha ezt sikerül megvalósítanom, a helyzete ellen a ló nem fog lázadni.

Találkozott olyan hallgatóval, aki nem mert a lóhoz közel menni?

Természetesen. Voltak olyan hallgatók, akik lejöttek, de kikötötték, hogy nemhogy lovagolni nem fognak, de a ló közelébe sem mennek. Délután már lovagoltak? A hosszú, türelmes átvezetés megalapozta, hogy ezeket a legnehezebb érzelmeket is felül tudták írni a hallgatók. Ez igazi sikerélmény nemcsak a hallgatónak, nekem is.

Mennyire nyitott ez a korosztály erre a feladatra?

Azt tapasztalom szerencsére, hogy nagyon. Akik megjelentek eddig a képzésen, azok megértették, hogy minden értük van. Megértették, hogy rendelkezésükre áll öt év, hogy fejlesszék magukat egy olyan területen, amit technikailag sem egyszerű előteremteni- gondolok itt arra, hogy Pesten szinte lehetetlen ilyen körülményeket megteremteni, pláne úgy, ha a hallgató privát úton indulna el egy ilyen irányba-, s megértették talán azt is, hogy ebben a szakmában sosem lehet tudni, hogy mikor milyen munkához milyen kézséget kell előrántani abból a bizonyos zsákból. Mindezeket a körülményeket és a lehetőséget az SZFE és a Kassai-völgy rendelkezésükre bocsájtja, nekik csak annyi a dolguk, hogy részt vegyenek benne. Hátrányból indul az a színész, aki egy filmforgatáson kerül először közelebbi kapcsolatba egy lóval például. Lesz a szereppel épp elég teendője, a lóval való együtt működés már ne legyen számára idegen.

Mikor eldőlt Önben, hogy a lovasíjászat az élete, megfordult-e a fejében, hogy ebből a szerelemből nehéz lesz vagy éppenséggel nem lehet majd megélni?

Nemhogy megfordult, hanem biztos voltam benne, hogy ebből nem tudok majd megélni. Eszembe sem jutott ennek lehetősége. Amikor az ember hoz egy döntést, hogy a szívére vagy az eszére hallgat, akkor ott nincs semmi sem garantálva. Benne van a pakliban, hogy ha az ember a szívére hallgat és azt teszi, amit szeret, akkor végig fogja nyomorogni az életét. Döntésekről beszélünk, ahol a legtöbbünk a lelki beállítottságának nem tud hátat fordítani.  Mindezt vállalva kezdtem bele ebbe az életbe, s szerencsém volt, mert megvették tőlem az íjakat. Magamnak készítettem őket, és egyre többen jöttek hozzám azzal a kéréssel, hogy nekik is készítsek. Innen indult minden.

Mi a lovasíjászat lélektana? Mi determinál minket, hogy azokká váljunk és mi az, ami egészen biztos nem tesz minket alkalmassá?

Két dolgot tudok említeni, a belső és a külső tényezőket. Ha magamról kérdez, csak arról tudok beszámolni, hogy minden belülről jött, ugyanis nem voltak külső ingerek. Három és fél évtizede létezik újra lovasíjászat itthon, ami ráadásul remek közösségformáló is. Aki jön és ide akar tartozni, az jöhet. Képességeket egyáltalán nem nézünk, bárki belefoghat, de természetesen akadnak kirobbanó tehetségek is.

Mi az Ön első ősélménye, ami a lovasíjászathoz köti?

Egyértelműen az én ősélményem az íj. Hatéves lehettem, mikor először találkoztam ezzel az ősi formával, és attól a pillanattól kezdve ez meg is határozza az életemet. Mikor elkészítettem az őseink íjának formai rekonstrukcióját, akkor kezdtem csak el foglalkozni a lovaglással.

Nekem a természetben való lét és a ló valamiféle szabadságot jelképez. De ha abba belegondolok, hogy a lovasíjászat közben az íjász minden porcikája fegyelmezetten koncentrál, akkor felmerül a kérdés, hogy van-e, kell-e szabadságérzést keresnünk ebben.

Azt hiszem a fogalmak alatt nem feltétlen értjük ugyanazt. Azt gondolom, hogy az ember a legnagyobb szabadságot akkor éri el, amikor minden szabályt maradéktalanul betart, mert ha ez nem így lenne, leesnék a lóról. Ha magas szabadságfokot akar ebben az ember elérni, kénytelen vállalni a magas fokú szabály-betartást. De ez a zenében is így van. Ha valaki improvizál a hangszerén, igenis komoly zenei szabályrendszert tart be.

Mit ért a kirobbanó tehetség alatt?

Elsősorban ritmus és egyensúly adottságokat. Ezen kívül még jó pár képességet fel tudnék sorolni, ami kell a lovasíjászathoz, de mindegyiket felülírja a szorgalom. A munka? Merem állítani, aki kitartó munkát fektet ebbe bele, abból lovasíjász válhat, függetlenül a született adottságoktól.

Felnőtt fejjel is belevághat ebbe az ember?

A lovasíjászat kortalan és nemtelen. Nem jelent komolyabb fizikai terhelést és kihívást. Abból a szempontból nem mindegy, hogy az ember mikor kezdi el, hogy a kezdeti időkben az eséseket nem lehet elkerülni. Minél fiatalabb az ember, annál könnyebben regenerálódik egy esés után.

Mit ad pontosan az embernek a lovakkal való foglalkozás?

Egyre többet. Tény, hogy a mai ember teljesen elszakadt a természettől. A ló egy lehetséges kapcsolat a természettel, mert a ló megmaradt ösztönlénynek, ami egy jó tükör, s azonnali visszajelzést ad a bánásmódjával kapcsolatban. Abban a világban, ahol az emberek rengeteg és egyre több időt töltenek el a mesterséges, virtuális térben, a lovon keresztül közelebb kerülhetnek a természethez és a természetességhez. Mindig is azt tanítottam, hogy az íjászat egy lehetséges út önmagunk belső világa felé, de csak akkor, ha ez a döntés megszületik bennem, és ezzel a szándékkal veszem kezembe az íjat. A ló pedig egy lehetséges út a külvilággal való kapcsolat felé. De itt is csak abban az esetben, ha ezzel a céllal kezdek el lovagolni. A lóval való kapcsolat nem más, mint egy párkapcsolat. Partnerként nézek a lóra? Egyenértékűnek gondolom? Alárendeltként nézek rá? Tárgyként nézek rá? Ugyanezeket a kérdések merülnek fel egy emberi párkapcsolatnál is. S mindez csakis a bizalomra épülhet fel. Ha a bizalmi kapcsolat megszületett, akkor jön a tisztelet. Amennyiben mindez megteremtődik, ott csakis jó együttműködés jöhet létre.

Mit kezd a félelmeivel?

Félek. Mi mást lehet a félelmekkel kezdeni?

Mindenkinek más viszonya van a félelmeivel, nekem az a módszerem, hogy megpróbálok velük szembemenni.

Fiatalon hoztam egy döntést, hogy legyőzőm a félelmet. Ezt azzal kezdtem, hogy kerestem azokat a helyzeteket, amikben magával a halállal lehetett szembenézni. Elindultam egy spirituális úton. Egyrészt nagyon foglalkoztatott, hogy őseink hogyan tudtak megbirkózni a halál gondolatával, akár egy csatában, vagy bármilyen olyan szituációban, amikor nem volt kétséges, hogy meg fognak halni. Vajon mit érezhetett Zrínyi és maroknyi serege, mikor a törökökkel nézett szembe. Nem volt olyan forgatókönyv, hogy ebből győztesként jöjjenek ki, mégis beleálltak. Azt gondoltam fiatalon, hogy ez megtanulható. Mostanra tudom, hogy nem. De egy valamire rájöttem: ha van valami, ami a halálfélelem fölött van,  mint motíváció, akkor a halálfélelem eltűnik. Nem tudtam akkorát esni, hiába tört el a lábam, nyakam, hogy azonnal ne szálljak vissza a lóra. Semmi sem akadályozott meg, ugyanakkor a félelmemet egy pillanatra sem győztem le. A mai napig félek. De van egy nagyobb erő, ami efölött van, és visz tovább az utamon. Hosszú utat tettem meg, mire mindez kikristályosodott bennem, s arra is rájöttem, hogy a félelmeknek komoly szerepük van, hiszen visszajelzést adnak, óvatossá tesznek bennünket. Ezek fontos érzelmek. Ezeket az érzelmeket nem kell megszüntetni. Mindezekkel az érzelmekkel a szívünkben kell megtennünk azt, amit meg akarunk tenni. Gyerekként roppant introvertált voltam, és a félelmeim, a gátlásaim akadályoztak a teljesítményemben. Ezt kellett magamban megváltoztatni, ami rettentő sok munkával járt. Ha ezt valaki nem képes megtenni, két dolgot tehet: vagy helyet vagy hozzáállást kell változtatni.

B. Török Fruzsina