Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára 1975-ben nyilvánította az UNESCO október 1-jét a Zene Világnapjának. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen hosszú évek óta hagyomány, hogy a hallgatók az elmúlt tanév Dalversenyének dalaiból összeállított koncerttel készülnek az eseményre.
A rendezvényt Bagó Gizella professor emerita Yehudi Menuhin, az első világnap tiszteletére írott köszöntőjéből vett idézettel nyitotta meg: „Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek […] A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.” A koncert nyitó dala Csokonai Vitéz Mihály Egy vén fának árnyékában régen szenvedő rózsafa című megzenésített verse volt, melyet a költő születésének 250. évfordulója alkalmából, Oláh Krisztián a hazai jazzélet egyik meghatározó egyénisége zenésített meg Bagó Gizella kérésére. A dalt Márkus Luca egykori hallgatónk énekelte. A klasszikus francia és magyar sanzonok mellett, helyet kaptak népszerű kortárs szerzők – Stromae, Zaz – dalai és megzenésített versek is. A verseket Urbán Kristóf a Liszt Ferenc Zeneművészet Egyetem harmadéves hallgatója, alkalmazott zeneszerző zenésítette meg.
Fellépők: harmadéves prózai színművész hallgatók: Bubik Réka, Nagy Botond, Reiter Zita, Steenhuis Raul, Varga Anna, harmadéves bábszínművész hallgatók: Barabás Bíborka, Zöldi Ákos, elsőéves fizikai rendező és koreográfus hallgatók: Ferenczy-Nagy Boglárka, az idei, 41. Dalverseny I. helyezettje (zongorán kísérte: Csáki Benedek), elsőéves prózai színművész hallgatók: Bíró Kristóf, Kozma Veronika, Kukovectz Ákos és Lukács Ádám, az idei, 41. Dalverseny II. helyezettje.
A koncert záró dalát a közönségnek kedveskedve az újvidéki vendéghallgatók énekelték.
Zongorán közreműködő tanárok: Bellus Csilla, Kéménczy Antal, Lengyel Andrea, Termes Rita, és Urbán Kristóf (LFZE, III.)
Hangképző tanárok: Bagó Gizella, Berecz Bea, Decsi Ágnes, Kővári Judit, Márta Judit, Vincze Klára
Hogy mi vihet rá egy anyát, hogy otthagyja a családját, azt a drámairodalom egyik legelső feminista alkotásából már megtudhattuk. Na de mi történik ezután Nórával? Három lehetséges folytatást, a feleség, a prostituált és a dolgozó nő sorsát írta meg Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő a hetvenes évek végén, és ezt a sorshármast vitte most színre Zsótér Sándor a harmadéves prózai színészosztállyal.
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatók során hat dráma első magyar fordítását viszi színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke és a Távoli Fény Laboratórium. Helyszín: az SZFE Szentkirályi utcai épületének (Budapest, Szentkirályi u. 32, 1088) 501-es terme. Az esemény három egyetem több mint 50 hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói közreműködésével jön létre.
Az SZFE Alkotóműhelyek Hetének kiemelt eseménye lesz az a felolvasószínházzal egybekötött páros könyvbemutató, amelyen a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat két, közelmúltban megjelent kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A szóban forgó két mű Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötete, valamint az OSZMI-val együttműködésben megszületett Százhúszból hét – Válogatás az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből című antológia. Az eseménynek a Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont február 12-én, 15 órától.
Hogyan írjunk vígjátékot? Gyors beszéd és hadarás javítása, Othello megfojtásjelenete, Interaktív filmkészítés – csak néhány cím az SZFE tavaszi szemeszterét indító Alkotóműhelyek Hete programsorozatából. Február 10. és 14. között az SZFE hallgatói egyedülálló szakmai előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, mesterkurzusokon és az SZFE-könyvek újabb köteteinek bemutatóján is részt vehetnek. Az ötnapos esemény nem csupán az egyes intézetek képzéseinek megismerésére kínál lehetőséget, hanem teret ad a különböző szakokon tanuló hallgatók közös gondolkodására, valamint a művészeti folyamatok mélyebb megértésére és felfedezésére is.
A békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 7-én Shakespeare – Zalán Tibor – Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.
Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás-, hangképzés- és egy kombinált mozgás–hangképzés tematika mentén. A mozgásmesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.
A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.