„A tudomány a gondolatfolyó medre” – interjú Korda Bonifáccal, az OTDK-n első helyezést elért hallgatónkkal

Jelenleg negyedéves vagy az egyetem prózaiszínház-rendező szakján. Honnan jön az érdeklődésed a tudományos kutatások iránt?
2014 tájékán kezdtem el írni, eleinte főleg prózát, majd később lírát és drámát is. Egyszer, amikor édesanyámmal a Balatonra utaztunk, meséltem neki a készülő darabomról. Azt mondta, izgalmas ötlet, viszont rákérdezett a drámai alaphelyzetre. Fogalmam sem volt, miről beszél. Aztán elmagyarázta, ami számomra akkor revelatív élmény volt. Megértettem a központi fontosságú alkotómunka egyik jelentős fogalmát. Szerintem így kell működnie a tudománynak is. A tudomány az én szememben nem l’art pour l’art, vagyis – a képzavart elkerülendő – nem „la science pour la science”. Nem önmagáért áll, hanem azért, hogy keretezze, rendszerezze, elérhetővé és érthetővé tegye azt a tudástárat, ami a rendelkezésünkre áll, illetve, hogy kibővítse, értelmezze és esetleg új perspektívába helyezze azt, ami ily módon még nem áll a rendelkezésünkre. Hérakleitosz metaforájába betörve: a tudomány a gondolatfolyó medre. A tudományos kutatás iránti érdeklődésem tehát cél- és szükségszerű, mert segítségével elméleti és gyakorlati rendszereket alkothatok, ami segít az előbbre jutásban. Így találom meg a szavakat is, amiket keresek, általa tudom meg, ha nem vagyok magányos a gondolataimban, mert kapaszkodókat kapok más alkotóktól, gondolkodóktól.

Az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában első helyet értél el a Tiszazug című drámaszöveggel. Milyen élmény volt számodra a verseny?
Maga a munka, az alkotófolyamat, a kutatás felemelő volt, viszont a verseny – hiszen a szekciónk most született – hagyott még bennem kérdéseket. Az adaptációk és a nem konkrét irodalmi előzményből kifejlődő (eredetinek titulált) drámák összevetése még nem úgy történik, ahogy azt előre elképzeltem – ez nem baj, viszont a magam részéről talán ez jelentette a legnagyobb dilemmát. Kéretlen kritikámat félretéve kifejezetten jó élménynek találtam az eseményt. Olyan emberek előtt beszélhettem a művemről, akik maguk is tudósok, alkotók, előadók, emellett olyan szakmai beszélgetésen vehettem részt velük, ami nem egy kivégzőosztag előtti szorongás érzetét keltette, hanem ami a felszabadított. Szeretek vitázni, véleményeket, érveket hallgatni; alapvetően szükségem van a verbális agytornára, amit az OTDK teljes mértékben megadott.

Miről szól a „nyertes” dráma, pontosabban: mi a drámai alaphelyzet?
A Tiszazug történeti kontextusa egy gyilkosságsorozat. A tiszazugi méregkeverők elnevezés egy csoport nőre utal, akik tiszántúli falvakban éltek és 1911–1929 között körülbelül 300 embert öltek meg. Ez egy sokszor feldolgozott téma: asszonyok, akik olyan megoldásként tekintettek az arzénra, amely megszabadította őket a terheiktől, megmérgezték részeges, bántalmazó férjeiket, valamint magatehetetlen, idős hozzátartozóikat. Az én drámám viszont nem a történelmi tényeket vizsgálja; igyekszik minél jobban elkerülni a konkrétumokat. Ehelyett egy tárgyalást nézhetünk végig, amelynek során egy vallatott asszony idézi fel a múltbél emlékeket. A mű a két világrend – a paraszti élet valósága és a törvény által diktált jogrend – közé szorítottság kiszolgáltatott helyzetét ábrázolja.

Hogy látod, az egyetem mennyire támogatja a hallgatók tudományos tevékenységét?
Támogatja, ez nem kétséges, mutatja ezt az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program, a TDK brutális szervezőmunkája és még sorolhatnám. Az viszont látszik, hogy az elméleti és gyakorlati munkát sajnos általában különválasztják fejben (és talán lélekben is?), pedig borzasztóan fontosnak tartom, hogy a színházi kultúra ezen két meghatározó felének násza gazdagítsa a hallgatói és az egyetem falain kívüli tevékenységünket.

A május 30-ai EKÖP konferencián Pilinszky János élő tárgyai című pályamunkádat mutattad be. Mesélnél erről a projektről is?
Ebben a művészeti projektben a Pilinszky-művek színpadi jelenlétének lehetőségeit vizsgálom. Célom, hogy az elmaradt színházi kanonizáció kérdésfelvetéseit újra megnyissam, és mindent megtegyek azért, hogy – követve azokat az alkotókat, akik már foglalkoztak Pilinszkyvel – újragondoljam az értelmezési lehetőségeket, új színháztörténeti kontextust találjak és a gyakorlatban is hasznosítható anyagot hozzak létre. Pilinszky megjelen(ít)ését a színházi praxisban személyes feladatomnak is tekintem, emellett hiszem, hogy a költő esztétikája – ezen keresztül pedig alkotásai is – beemelhető a kortárs színházba. Ennek a módszerét tervezem kutatni, kidolgozni és megvalósítani minél többféleképpen.

Nehéz bekerülni az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programba?
Egyáltalán nem. Egyedül a témaválasztás adja a nehézséget, és ezzel én is küzdöttem. Úgy gondolom, olyan projektbe érdemes belecsapni, amihez az érdeklődésünkön kívül személyes kapcsolódásunk is van, illetve, ami ezen felül hosszútávon is hasznosul – például egy új dráma formájában. Számomra Pilinszky János régi szerelem a színházzal, az irodalommal és a zenével együtt. Ennek a szerelemnek megvannak a személyes okai is, ezért a kibontása eszet-lelket megmozgató folyamat. Ilyet nehéz találni, azonban ha mégis sikerül, utána már nem olyan nehéz pályázatot írni belőle. Megéri.

Mindkét projektben dr. Timár András a témavezetőd. Hogyan indult a közös munka, és mennyire gördülékeny?
Dr. Timár Andrással lassan öt éve folytatunk közös munkát, ebben az időszakban pedig sokféle módon tanított, segített; egyik mesteremnek tartom. Először gimnazista koromban tanulhattam tőle, később ő ismerte fel a tudomány iránti érdeklődésemet. Minden megakadásomon átsegített, összeszoktunk az évek során és nagyon megbízom a véleményében, valamint szakmai tapasztalatában, de leginkább emberileg felszabadító vele a munka.

Mik a terveid a diploma megszerzése után?
Szeretnék doktorálni, visszont nagy dilemmát jelent most számomra, hogy PhD vagy a DLA képzésben kezdjem-e el. Éppen azért, mert az egyik inkább a gyakorlati művészeti munka, a másik pedig az „elméleti”, tudományosabb igényű vizsgálódás felé húz, én pedig azt szeretném, ha a két világ együtt lenne jelen az életemben. Ezen kívül a kőszínházi munkáimon kívül saját drámáimat is szeretném színpadra állítani – távlati terveim között egy társulat alapításának a gondolata szerepel.