Korszerű előadás született Márai Sándor Kaland című darabjából a József Attila Színházban

B. Török Fruzsina
2022 október 26., szerda 11:39.
Share

Az előadás rendezőjével, Kiss Csabával a harmadéves drámainstruktor szak osztályvezetőjével beszélgettünk. 

Márai Sándor Kaland című darabjának ősbemutatóját 1940-ben tartották a Nemzeti Kamaraszínházban, hatalmas sikerrel. Többszáz előadást ért meg parádés szereposztással. Ez a darab egy olyan világot rögzít, ami tőlünk már igencsak messze van. Miért esett pont erre a darabra a választás? 

Váratlan felkérés volt. Nemcsák Károly, a színház igazgatója a ?Veszedelmes viszonyok? bemutatója után hívott fel, hogy volna-e kedvem megrendezni Márai Kaland című darabját a József Attila társulatával. Eddigi rendezői pályámon viszonylag ritkán fordult elő, hogy egy adott darab rendezésére hívtak volna. A Kalandot ismertem, több színházi előadásban láttam már, a belőle készült filmet is megnéztem pár évvel korábban. Nem az én világom. Színházi nyelve túlságosan irodalmi jellegű, problematikája kissé idejétmúlt, távoli. Márai életszemlélete mindig izgatott, de a darab polgári mondanivalója ? házasság, hűség, válás, árulás, önazonosság -, és azok az emberek, akikről szól egy másik kor szellemét tükrözik. Aztán többször elolvastam a szöveget, próbáltam a lényegét megérezni. A stilárisan burjánzó ?Márai-s? mondatok mögött lassan felsejlett egy döbbenetesen izgalmas, több szálon futó történet a férfi ? nő kapcsolatról , melyet a szerző a maga korának nyelvén írt meg. Ez ma a színpadon meglehetősen túlírtnak, túlfogalmazottnak tűnik, pedig a Kaland szereplői ?csupán? árnyaltan gondolkoznak és érzéseikről pontosan, világosan beszélnek. A mai emberi kommunikáció más. Sokkal egyszerűbb mondatokkal fejezzük ki magunkat, és emiatt érzelmeink, gondolataink bonyolultsága gyakran nem jut el a világhoz, bennünk ragad. 

Milyen elv mentén dolgozta át a szöveget? 

Fontos volt, hogy az eredeti Márai-féle gondolatiságot bontsuk ki, tehát ne új koncepciót keressünk, hanem a dráma színházi nyelvét tegyük maivá. Ezzel némiképp a fiatalok számára is ki akartam nyitni a darabot. Az eredeti szövegen nem változtattunk, nem írtunk hozzá, csupán belső húzásokkal éltünk, ha lehet úgy mondani: ?titokra? húztuk a darabot. Olyan lett, mint egy krimit. A szereplők között feszülő konfliktusokat, amelyeket Márai kimond, mi éles színházi helyzetté tettük, eljátszottuk. És attől izgalmas és rejtélyes lett a történet. Egy Bergman-i krimi férfiak és nők között. Minden jelenet nulláról indul, derűs polgári viselkedéssel. Hiszen viselkedni, azaz rejtőzködni nagyon tudtak abban a korban. És pillanatokon belül lángol a pokol. Majd visszaáll a ?rend? és kezdődik egy új jelenet. Nulláról. Mintha mi sem történt volna. Márai úgy adagolja a fordulatokat, mint a krimiirodalom nagyjai. Végig feszültségben és izgalomban tartja a nézőt. Bár a színpad statikus, szinte csak párbeszédek zajlanak, mégis hallatlanul mozgalmas és fordulatos a belső történet. Ezt erősítettük fel a húzással.  

 Mi a tapasztalat az ötödik előadás után? 

Nagy örömünkre a közönség érzi ezt két síkon zajló játékot, a kimondott és elhallgatott mondatok feszültségét. Néma csendben figyelnek, minden részletet észrevesznek, ahogy egy jó kriminél illik. Közben a színen annyi történik, hogy két ember beszélget egy szobában. Nincs cselekmény, nincs külvilág, és mégis bejárunk több évnyi ki nem beszélt életet.  

Márai más műveiben is sokat foglalkozott a férfi-nő bonyolult és kibogozhatatlan viszonyával. A Kalandban milyen jellegű kérdésfelvetések jelennek meg? 

Ez egy szembenézés története. Nemcsak házasságról, szerelemről, hivatásról, karrierről, tanítványokról, megalkuvásról, a fiatalkori ideálokról való lemondásról szól, hanem az önáltatás természetéről. Hogy miért nyugszik bele az ember a sorsába? Tudna-e változtatni rajta? Van-e eszköze erre? Vagy a felismerés egyben a vereség kezdete is. Megújítható-e egy házasság, egy kapcsolat? Lehet-e új erőt, új érzéseket vinni bele. Kádár professzor ezt az utat járja be fájdalmas szembesülések formájában. Egy fél délután alatt egész élete romokban, és ő megpróbál méltósággal állva maradni. Próbálkozásainak őszinteségét a közönség lenyűgözve nézi. Hasonló jellegű szembesülésekkel mindenki találkozik a saját életében is, talán ez a titka a darab személyességének.

Azt csicseregték a madarak, hogy maga a próbafolyamat nem hagyományosan zajlott. Mesélne erről? 

Nagyon izgatott az a kérdés, hogy lehet-e Márait korszerűen játszani, van-e modern, 21 századi olvasata a drámáinak. Ezért amikor a szövegkönyv elkészült, nyár elején megkértem a színészeket, pár próbára jöjjünk össze, olvassuk el és beszéljük át a példányt. Jó érzés volt látni, hogy a ?titokra húzott? Kaland milyen erősen hatott rájuk. Arra kértem őket, hogy nyáron tanulják meg majdnem tökéletesre a szöveget, hogy ősszel példány nélkül próbálhassunk. Mivel ez a darab az eltitkolt érzésekről, a ki nem mondott gondolatokról szól ? nagyon nehéz lett volna olvasgatva, lapozgatva próbálni. Minden tiszteletem a társulaté, mert őszre nyolcvan százalékos biztonsággal tudták Márai bonyolult, szépen formázott mondatait. Istenien lehetett dolgozni, valóban a belső tartalmakra, élethelyzetekre figyeltünk. Erre maximálisan szükség volt, annyira összetett a darab. Szinte filmes technikát kíván, erős belső érzések, szikár, már-már rezzenéstelen arc. Kevés teátrális eszköz. Például Quintus Konrád (Kádár professzor) és Kovalik Ágnes (Anna, a felesége) nagy szakító jelenete egy majdnem harminc perces páros szcéna, amelyben az elválás valamennyi érzésén végigmennek a szerelemtől a halálig. A néző a játék alapján érzékelheti, hogy milyen volt az a házasság, amelynek most a végső akkordját látja. Tehát a színészeknek a múltat is el kellett játszaniuk, amire valójában sem szövegük, sem színpadi helyzetük nincs. Ugyanez vonatkozik az Orvosnő (Pikali Gerda) és a Tanársegéd (Lábodi Ádám) vergődő, roncsolt szerelmére ?a lelkiismeretként felbukkanó fiatalkori barát, dr. Szekeres (Újvári Zoltán) figurájára. Rengeteg beszéltünk ezekről az emberekről, próbáltuk elképzelni a meg nem írt életüket, a bonyolult viszonyaikat, hiszen meg kellett értenünk őket. És közben sokat beszéltünk magunkról, hiszen az ember mégiscsak a saját élményeiből, tapasztataiból építkezik. Életem egyik leggazdagabb és legizgalmasabb próbafolyamata volt.  

Korszerű Márai előadás született, amire rá lehet csodálkozni.  Ez a díszletben is megjelenik? 

Zeke Edit díszlettervezőnek valódi kihívás volt a kétméter húszcenti magas fekete pincében megjeleníteni Kádár professzor reprezentatív, műtárgyaktól ékes, budai villáját és magánrendelőjét. A megoldásban a nagyvonalú térkezelés mellett Maruscsák Dávid videótervező is segített, aki egy folyamatosan mozgó színes kristályokból, mikroorganizmusokból, mélytengeri alakzatokból álló vetítést készített a háttérbe, amely a képzeletünket mindenféle asszociációkra készteti. Ezt a látványt egészítik ki Bozóki Mara eleganciát és ízlést sugalló jelmezei. 

Az az életkor, amiben a darab szereplői vannak, s az életkorral járó kérdések, problémák hogyan tudja a fiatalokat is megszólítani? 

A főpróbára elhívtam az egyetem másodéves prózai színész hallgatóit, pont azért, amit kérdezett. Nagyon foglalkoztatott, hogyan hat a darab és Márai világa a fiatalokra. Ami a színpadon történik, az ötvenes-hatvanasok életközépi válsága nem az ő problémájuk. Inkább a szüleiké, rokonaiké, tanáraiké, szomszédaiké. Az előttük járó nemzedéké. Érdekes volt látni, milyen hatással volt ez a hallgatókra, akinek épp a visszafogott, eszköztelen színészi játék tetszett a legjobban. Fontos, hogy ez a korosztály is úgy találkozzon Máraival, mint átélhető, izgalmas szerzővel. 

Végzős Drámainstruktor-színjátékos osztályt vezet az egyetemen. Mivel dolgoznak most? 

Év végén lesznek a záróvizsgák, amelyeknek egyik része a monodráma. Mindenki saját maga választotta ki az anyagot, amivel foglalkozni szeretne, maga írta meg vagy dramatizálta a szöveget. Novemberen kezdjük a színpadi munkát. Fontos, hogy olyan előadások szülessenek, amiket az egyetemen után is repertoárjukon tudnak majd tartani. A témák sokfélék, mindenkinél van egy erős személyes kötődés. Egyik hallgató Sinka István költő életét dolgozza fel, a másik egy fiatal srác fejlődéstörténetét, a Terrorista fia című amerikai regény alapján. De akad, aki személyes témát, saját súlyos betegségének a személyiségre gyakorolt hatását írja meg. Vagy az anyaság utáni vágyat, az anyává válásért folytatott küzdelmet. Különösen szép anyagok születnek, őszinték, személyesek. Jó lesz velük dolgozni. 

B. Török Fruzsina